121055. lajstromszámú szabadalom • Rétegelt borítólemezek gyártására

Megjelent 1939. évi július hó 15-én. HAOYAR KIRÁLYI ^^^^ SZABADALMI BIRÓSiö SZABADALMI LEÍRÁS 121055. SZÁM. VIN/C. OSZTÁLY. — F. 8518. ALAPSZÁM. Rétegelt borítólemezek gyártása. itj. Fiam József művezető, Pestszenterzsébet. A bejelentés napja 1938. évi szeptember hó 22-ike. Nedvesen összeragasztott, ú. n. rétegelt borítólemezeket (furnírlemezeket) eddig nem lehetett kifogástalan sík, azaz hul­lám- és vetemedésmentes állapotban meg-5 tartani, hanem azok vagy a tárolásnál, vagy pedig beépítés után nagyobbrészt meggörbültek, elhúzódtak. A bejelentő kiderítette, hogy mi ennek a káros jelenségnek az oka és e felismerése 10 alapján hozta létre találmányát. Felismerte ugyanis, hogy a nedves ragasztású lemezgyártásnál, amelynél melegsn sajtoljak össze az egymásra helyezett rétegeket és a sajtóban szárítják 15 a lemezek abszolút szárazon, vagyis tel­jesen nedvességmentesen kerülnek ki a sajtóból s ezért a raktározásnál a kör­nyező levegőből utólag nedvességet vesz­nek fel. Minthogy pedig a lemezeket osz-20 lopba rakva tárolják, ez a nedvesség­felvétel egyenetlen lesz; először csak a szabadon fekvő szélekbe hatol be a ned­vesség és csak huzamosabb idő elteltével jut el a középső, a terhelés folytán erősen 25 összenyomott részekbe. Ellenőrző kísérletekkel megállapítva egyrészt a sajtóból kikerült száraz lemez súlyát és másrészt a tartósan levegőn tartott lemez súlyát, kitűnt, hogy a súly-30 gyarapodásban jelentkező nedvességfel­vétel a levegő nedvességtartalma szerint általában mintegy 7~-80 /0 -ot tesz ki. Ez okozza tehát a szélek hullámoso­dását és az egész lemez meggörbülését. Ennek orvoslására a találmánybeli el­gondolás szerint ezt a hiányzó nedves- 85 séget kell a lemezbe mesterségesen és lehetőleg egyenletesen elosztva belevinni, hogy elejét vegyük a levegőből való utó­lagos nedvességfelvételnek és ebből szár­mazó alakváltozásoknak. Eszerint a sajtóban kiszárított lemeze­ket tárolás előtt egyenként vagy csopor­tosan, mindkét felületük bepermetezésé­vel vagy lemosással, vagy vízbemerítés­sel, esetleg nedves hengerek közötti el- 45 vezetéssel, vagy más alkalmas módon, mesterségesen benedvesítjük annyira, hogy a levegőből normálisan felvehető nedvességet felvegyék, vagyis légszáraz állapotba hozzuk és csak azután rakjuk 50 össze a szokásos módon. Az így kezelt borítólemezek a végzett kísérletek szerint rendkívül alaktartók­nak bizonyultak. Az új eljárás tehát az eddiginél sok- 55 kalta tökéletesebb termékre vezet. U; 1 •: : - I Í M Í ÜIIJ#IFI NI**' V" Szabadalmi igény: Eljárás nedvesen Összeragasztott, réte­gelt borítólemezek (furnírok) utólagos alakváltozásának elkerülésére, amely- 60 re jellemző, hogy a lemezeket össze­sajtolás és kiszárítás után, tárolás előtt, mesterséges nedvesítéssel lég­száraz állapotba hozzuk. Pallas nyomda. Budapest.

Next

/
Oldalképek
Tartalom