111915. lajstromszámú szabadalom • Villamos izzólámpa

Megjelent 1935. évi április hó 1-én. MAGYAR KIRÁLYI SZABADALMI BTRÓSÁG SZABADALMI LEIRAS 111915. SZÁM. — VII/ll. OSZTÁLY. Villamos izzólámpa. Patent-Treuhaiid-Gesellschaft für elektrische Glühlampeit m. b. H. cég- Berlin (Németország). A bejelentés napja 1934. évi április hó 19-ike. Nétoetországi elsőbbsége 1933. évi junius hó 2-ika. Villamos izzólámpák aljzata gyakran meglazul. Ennek megakadályozására az aljzatnak ragasztóanyag nélküli rögzítésére már számos javaslatot tettek. Ezek-5 nek a javaslatoknak azonban nagyobb gyakorlati jelentőségük nem lett, mert vagy az aljzaton, vagy pedig a bura nyakán túlságosan bonyolult szerkezetet igényeltek. 10 A találmány az aljzatoknak biztos ragasztóanyagmentes rögzítése a villamos izzólámpák buráinak nyakán, az aljzat és a bura nyakrészériek rendkívül egyszerű kialakítása mellett, még pedig ismert mó-15 don hosszanti barázdás buranyak alkalmazásával, melybe az aljzat megfelelő bemélyedései fogódznak. A találmány értelmében az aljzat bemélyedéseinek és a buranyak hosszanti barázdáinak kölcsö-20 u ös kapcsolódása folytán forgásban megakadályozott aljzatot kizárólag a lábcső lapított része és az aljzat fenéklemez© között kifeszített árambevezető drót biztosítja a lehúzással szemben. Az áram-25 bevezetődrót tehát ebben az uj alkalmazásban az aljzat tartószerve is. Abból a célból, hogy ezt a feladatot teljesíthesse, természetesen kellő mértékben ki- kell feszíteni és kellő húzószilárdságunak kell 30 lennie. . A szokásos hálózati feszültségű (110— 220 Volt) és szokásos (15 Watt és mintegy 300 Watt közötti) áramfogyasztású villamos izzólámpáknál a vörösréz árambeve-35 zetődrótok többnyire legfeljebb 0.30— 0.35 mm átmérőjűek. Az ilyen drótok aránylag lágyak és húzással szemben kis ellenállóképességük van; az aljzat fenéklemezéhez vezető árambcvezetődrót odaforrasztá&ánál ezért eddig sohasem fek- 40 tettek súlyt arra, hogy azt különösen kifeszítsék, mivel a drót erős kifeszítésénél csekély szilárdsága miatt mindig számolni kellett ama veszéllyel, hogy a drót elszakad. Ez a veszély azonban, mint 45 megállapítottuk, nem áll elő, ha a vörösréz árambevezetődrótnak lényegesen nagyobb keresztmetszetet adunk, vagy pedig a szokásos keresztmetszetű árambevezetődrót előállítására a réznél lényegesen 50 nagyobb húzószilárdságú fémet, vagy ötvözetet alkalmazunk. így pl. a tartó szervként alkalmazott, erősen kifeszítendő árambevezetődrót előállítására 0.5 mmnél nagyobb átmérőjű rézdrótot elszaka- 55, dás veszélye nélkül alkalmazhatunk. Az ilyen drót keresztmetszete tehát a többnyire használt árambevezetődróit keresztmetszetének több, mint kétszerese. Az árambevezetődrót előállítására azonban 60 pl. szokásos vastagságú, tehát csupán mintegy 0.3 mm átmérőjű berilliuimvagy foszfor bronz, valamint acéldrótok is alkalmasak. Ha a találmány értelmében a lábcső lapított része és a fenéklemez 55. között a kellő húzószilárdságú árambevezetődrótot erősen kifeszítjük, akkor biztos, hogy az aljzat nem húzódik le a lámpa hosszirányában és nem is lazul meg. Az aljzat fenéklemezéhez vezető 70 árambevezetődrót ilyen kialakítása mellett nem kell többé az aljzaton és a bura nyakán az. aljzatnak a lámpa hosszirányt! lehúzódását gátló külön reteszelő szerveket elrendezni. Elég, ha a bura nyakré 75. szén a könnyen alakítható hosszirányú