105960. lajstromszámú szabadalom • Rácsostartó, különösen repülőgépszárnyakhoz és eljárás előállítására

Megjelent 1933. évi április hó 15-én. MAGYAR KIRÁLYI SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEIRAS 105960. SZÁM. — V/h. OSZTÁLY. 'Rácsostartó, különösen repülőgépszárnyakhoz és eljárás előállítására. Weisz Manfréd acél- és fémművei r.-t. cég1 Budapest. A bejelentés napja 1930. évi junius hó 13-ika. A találmány olyan rácsos tartószerke­zetekre vonatkozik, melyektől igen kis súly miellleitt nagy szilárdságot követe­lünk meg, mint például, különösen repülő-5 gépszárnyak főtartóitól. Repülőgépek szárnyfőtartóit már eddig is készítették rácsos tartók alakjában. E taritók öveiként acélcsöveiket, rácselemek ként pedig részben szintén acélcsöveket, 10 résziben (a húzott elemek számára) acél­drótokat használtak. E tartók szerkezeti kiképzése, nevezetesen az övcsövek alakja, kiképzése és a rácselemek, valamint egyéb, például kötőelemeknek a tartón 15 való megerősítési módja igen különböző volt. Így például öv eső vekként használtak egyenletes falvastagságú, de a változó igényibe vételnek megfelelően változó külső és belső átmérőjű (kúpos) övcsöve-20 ket, melyek rendszerint lemezből való hajlítás és összehegesztés útján készülitek, Valamint hengeres, de különböző átmé­rőjű és falvastagságú csövekből lépcsősfen összehegesztett csöveket Rácseilemekként 25 acélcsöveket, húzott elemek számára né­mely szerkezeteknél csavaros feszítőmű­vel megfeszített acéldrótokat használták. Nagy nehézségeket okozott a rácselemek­nek, valamint egyéb szerkezeti elemeknek 30 az övcsövekhez való megerősítése. Ez ugyanis rendszerint hegesztéssel történt, melynek ebiben az alkalmazásában sok hátránya volt. A szokásos méreteknél ugyanis egyrészt a hegesztés kivitele hely-85 szűke és rossz hozzáférhetőség miatt ne­héz és ennek következtében az elkészítés drága és az egyes hegesztések jósága ké­tes volt. Másrészt a használt övcsövek csekély falvastagsága mellett ezek he-40 geszt és közben könnyen túlhevültek, vagy megsérültek, miáltal legtöbb esetben az egész főtartó hasznavehetetlenné vált. Még ha a hegesztéseik látszólag kifogásta­lanul sikerültek is, sohasem volt biztos, hogy az övcsövek acélanyaga a hegesztés 45> folyamán nem szenvedett-e olyan elvál­tozásokat, melyek szilárdságát az illető helyen nagy mértékben csökkentették. Ezért a hegesztést az övcsövön azzal kü­szöbölték ki, hogy az övcsőre csákozott 50< lemezből a megfelelő alakra hajlított bi­lincseket húztak, mely bilincsek iüleit alakjuk állandósítása céljából hegesztés­sel erősítették egymáshoz és ezekhez a bilincsekhez a nyomott rácselemeket lágj 55-forrasztással erősítették, inig húzott ele­mekként a bilincsekbe beakasztott, meg­felelően megfeszített acélsodronyokat használtak, mimellett a bilincseket az övesőhöz lágy forrasztással erősítették ÖO mieg. Ez a szerkezet általában súlymeg­takarítás és megbízhatóság szempontjából megfelelt, de egyébként többrendbeli hát­rányai voltak. Elsősorban igen drága volt. mert az övcsövek változó külső át- 65-mérőjének megfelelően az egyes bilincse­ket más-más méretben „egyénileg" kellett elkészíteni, minek folytán számos mo­dellre és szerszámra volt szükség. Ezen­kívül e rendszernél nem lehetett tetszés­szerinti rácsozást használni, hanem min­den bilincshez lehetőleg egy húzott és egy nyomott rácselemnek kellett csatlakoznia. E tajritó szierelése is rendkívül hosszadal­mas és fáradtságos volt, minthogy a hú­zott rácselemek feszültségét egyenkint kellett pontosan beszabályozni és ellen­őrizni és a nyomott rácselemek beforrasz­tását a már kész tartón kellett végezni. A találmány az ismert szerkezetek 80 70 75

Next

/
Oldalképek
Tartalom