103625. lajstromszámú szabadalom • Nyujtó textilelőfonatokhoz

Megjelent 1931. évi november lió 16-án. MAÖTAfi KIRÁLYI ^^^ SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEÍRÁS 103625. SZÁM. — XIVa/1. OSZTÁLY. Nyujtómű textilelőfonatokhoz. Casablancas Fernando gyáros Sabadeli. A bejelentés napja 1929. évi augusztus hó 31-ike. Spanyolországi elsőbbsége 1928 évi október hó 19-ike. A találmány textilrostokból való elő­fonatokat nyújtó szerkezetek javításaira vonatkozik és a találmány lényege azon szervek sajátos elrendezése, melyek a felső 5 nyujtóhengerekre nyomást fejtenek ki. Ügy a három, vagy több hengerpáras, közönséges nyujtóműveknél, mint pedig a nagymérvű nyujtású szerkezeteknél, me­lyeknél az előfonatot a közbenső henger -10 pártól a nyujtóhengerekhez két végnélküli szíj vagy más eszköz vezeti, mindinkább érvényesül az a törekvés, hogy súllyal az összes felső hengerek terheltessenek meg, nem pedig csakis a mellső párok hengerei. 15 Az eddigi szerkezeteknél a nyomást ki­fejtő nyergek vagy egyéb nyomószervek, melyek a felső hengereket terhelik, nehéz­ségeket okoznak és kényelmetlenek műkö­dési helyzetükbe való beillesztésük tekin-20 tetőben, különösen pedig az a hátrányuk, hogy a hátsó, vagyis a bevezető henger kihúzása nehézséggel jár, ha e kihúzást a nyomást kifejtő szervek eltávolítása nél­kül kívánjuk végezni, pedig éppen ez a 25 hátsó henger az, amelyiket a gyakorlatban a leggyakrabban kell kihúzni, különösen a nagymérvűén nyújtó szerkezeteknél, me­lyek a nyújtást szijak segélyével végzik és melyeknél a henger kihúzása a fonat be-30 vezetésének megkönnyítését célozza. A találmány oly nyereg vagy nyomó­szerv, mely a nyujtómű hátsó hengerpár­jára vagy valamennyi hengerpárra fejt ki nyomást; ez a nyereg nemcsak arra 35 a célra vain sajátosan alakítva, hogy a hengerpárok közötti különböző távol­ságokhoz alkalmazkodhasson, hanem e nyeregnek különös előnye az is, hogy lehetővé teszi a felső bevezetőhenger 40 könnyű kihúzását és újbóli beillesztését anélkül, hogy a nyomást kifejtő készülék valamely részét le kellene szerelni és a nyujtómű munkáját meg kellene szakí­tani. Az említett nyereg vagy egyéb nyomó- 45 szerv fő alkatrésze a nyujtómű két hátsó hengerére gyakorol nyomást. Ezen fő al­katrész ágy segélyével a felső közbenső henger csapjára, egyenesvonalú szár segé­lyével pedig a hátsó henger csapjára tá- 50 maszkodik oly módon, hogy a két hátsó hengerpár egymástól való távolságát tet­szőlegesen változtathatjuk. Ezenkívül en­nek a nyeregnek ugyancsak egyenes vo­nalú toldata van, mely hátrafelé a hátsó, 55 alsó henger fölé nyúl és ehhez oly közel van, hogy, ha a felső hengert kihúzzuk, ez a toldat az alsó hengerre támaszkodik és a nyujtómű zavarását akadályozza. Ezt a nyomást kifejtő szervet, melynek 60 súlya a két hátsó hengerpárt terheli, egy másik, egyszerű vagy kettős szerv egé­szítheti ki, mely három hengerpár alkal­mazása esetén a mellső hengerpáron, vagy pedig négy hengerpár alkalmazása esetén 65 a két mellső hengerpáron nyugszik. A nyo­más kifejtésére való mellső szervet a hátsó szervvel rud köti össze, mely a mellső szervre van rögzítve, a hátsó szervben alkalmazott nyíláson át pedig szaba- 70 don hatol át. Ezáltal lehetővé válik a hátsó hengerpárok és a mellső hengerpár vagy hengerpárok közötti távolság tetsző­leges változtatása, miközben a nyereg mellső és hátsó nyomószerve egymáshoz 75 kapcsolva marad, úgy hogy az egyik a másikról nem oldódhat le, minek folytán célszerűen a nyereg mellső szervének hátsó végére csuklósan erősített, egyetlen ruda­zat elégséges ahhoz, hogy a nyujtómű ösz- 80

Next

/
Oldalképek
Tartalom