103158. lajstromszámú szabadalom • Széntartó edény

Megjelent 1931. évi augusztus hó 1.-én. MAÖYAE KIBÍLYI SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEIRAS 103158. SZÁM. II/ll. OSZTÁLY. Széntartó edény. Sima Béla lakatos Rákospalota. A bejelentés napja 1930. évi november hó 29-ike. A találmány lakásokban használható széntartó edény, mely az eddig alkalmazott csuklós ajtó helyeit redőnyzárral zárható el. Ezen széntartó edények, mint ismeretes, 5 a szobakályhák mellett szoktak állni és csinos külső elérése, valamint pormente­sítés céljából lehetőleg jól elzárandók. Ezen célt az eddig használt csuklós bádog­ajtók csak tökéletlenül érték el, mimellett ) ezen ajtók könnyen meggörbültek vagy másként elromlottak, sőt néha egészen le­törtek. Az ajtó kímélése céljából szokás volt a szén kivételénél az ajtót egy kézzel tartani, ami azonban a -munkát kényelmet­) lenné teszi. Hátrányuk még az ajtóknak az is, hogy nyitva több helyet foglalnak el, mint csukott helyzetben. Mindezen hátrányok a találmány értel­mében az ajtó helyett alkalmazott fel- és i letolható redőnyzárral kiküszöbölhetjük. A csatolt rajz 1. ábrája a csukott széntartó egyik meg­oldási alakjának elölnézete, míg a 2. ábra annak keresztmetszete, félig nvi­lotl helyzetben. A széntartó (1) falai és (2) lábai szo­kásos szerkezetűek. A szén be- és kilapá­tolására való (3) nyílás a (4) redőnnyel van elzárva, mely az 1. ábra szerint bádog­pántokra erősített lemezkékből áll, de al­kalmazhatók a találmány szerinti szén­tarlón bármilyen szerkezetű, önmagukban ismert, pl. hullámlemezes redőnyzárak is. Ezért a 2. ábrán a redőnyt csak egy szak­gatott vonal jelzi. A redőny a két U-keresztmetszetű (5) vezetékekben, alsó részén megerősített (6) fogantyúja felhasználásával csúsztatható, mely fogantyú előnyösen könnyen eltávolít­hatóan van megerősítve. Az (5) vezetékek 40 a széntartó (3) nyílásának alsó szélénél kezdődnek és a széntartó oldalfalai mentén haladva annak hátsó falánál végződnek; tezen fal előtt a redőnyt csupán a (7) le­mez vezeti. Utóbbit a (8) csavarok erősítik 45 a széntartó falához. A (4) redőny a (6) fogantyú segítségével könnyen fel- és letolható és tisztítás vagy szerelés végett kivehető. Ezen célból a (6) (fogantyút és a (7) lemezt kell eltávolítani, 50 mire azután a redőny az (5) vezetékeknek a széntartó hátsó falánál levő végein át kihúzható. A széntartó csinosabbá tételére a (3) nyílás pereménél (9) keretet alkalmazhat- 55 juk, mi az (5) vezetékeket és a (3) nyílás peremeit elfödi. Ezen keret a széntartó (10) peremezéseire van csappantva és ugyanabból az anyagból készülhet, mint a redőny, így pl. sárgarézből, mely esetben 60 a széntartó nagyon csinos külsőt nyer és az ismeretes széntartók fedelén rendesen alkalmazott mintázás vagy festés fölösle­gessé válik. Szabadalmi igények: 65 1. Széntartó szobakályhákhoz, melyre az jellemző, hogy a szén be- és kilapátolá­sára való nyílása redőnyzárral van el­zárva. 2. Az 1. igénypont szerinti széntartó meg- 70 oldási alakja, melyre az jellemző, hogy a redőny két, a széntartó falán megerő­sített U keresztmetszetű vezetékben csúsztatható, melyek a redőnnyel elzár­ható nyílás alsó szélétől a széntartó 75

Next

/
Oldalképek
Tartalom