101309. lajstromszámú szabadalom • Forgó hűtőgép

Megjelent 1930. évi november hó 3-án. MAGYAR KIRÁLYI SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEÍRÁS 101309. SZÁM. — XVIII/c. OSZTÁLY. Forgó hűtőgép. Audiffreii Marcel tanár Cannes és Siiigrün Albert gyáriparos Éplnal. A bejelentés napja 1928. évi október hó 27-ike. Franciaországi elsőbbsége 1927. évi október hó 28-ika. A találmány tárgya olyan forgó hűtő­gép, amely két zárt térből álló, közös üre­ges tengellyel összekötött rotorral dolgo­zik, melyeknek egyikében (a hűtőben) a 5 folyosított gáz elpárologtatósa megy végbe, másikában (a kondenzátorban) pe­dig kompresszor van elrendezve, mélynek hatása alatt a gáz újból fclyósítitatik. Az eddig ismeretes gépekben a gáz a 10 hűtőiből a kondenzátorba, általában az e kettőt összekötő üreges tengelyben halad, azon központi cső körül, amely a folyósí­tott gáz visszavezetésére szolgál. Tehát a gáz ezen tengely meleg részeivel érint-15 kezve, felmelegszik. Hogy a kompresszorhoz kerüljön, ugyanennek a gáznak a kompresszor el­osztóvezetékein is keresztül kell haladnia, amelyek ugyancsak melegek. 20 Mindennek az az eredménye, hogy a gáz hőmérséklete emelkedik ós a gáz kiterjed, mielőtt a kompresszorba érkeznék úgy, hogy mindegyik hengerben a megszívott és komprimált gáz súlya sokkal kisebb, 25 mintha a gáz hideg maradit volnia. A találmány szerint ezeket a hátrá­nyokat úgy küszöböljük ki, hogy a hűtő­ből jövő gázt az üreges tengely belsejében elrendezett csőben vezetjük, mielyniek ki-30 bővített kéit végének külső felülete ezen tengely belső felületéhez van felhenge­relve azon célból, hogy attól teljes hoe«­szában szigetelve legyen, kivéve a fel­hengerlés két érintkezési felületét, mimel-35 lett a csövet körülvevő tér állandóan cseppfolyósított gázzal vian megtelve. Ezenkívül a gáz a kompresszorba egy exeen terben vagy máseffélében elrende­zett csatornákon át áramlik, ameily excen­ter a kompresszor mozgó részeire viszi át 40 a mozgást és bevezetőnyílásait vezérli. Ez elrendezéseik következtéiben, a gáz­nak a kompresszorig csupán igen rövid otait kell megtennie és ezen útjla alatt nincs többé kitéve, a fenit felsorolt felme- 45 legedéisi okoknak úgy, hogy a gép volu-1 metrikus hatásfoka javul. Mindezeken kívül a jelenleg alkalma­zásban álló gépeknél az, üreges tengely meim hatolhat keresztül a kondenzátor 50 mindkét falán a tengely végén szükséges gyűrűialiakú tömítés miatt, ami elkerülhe­tetlenné teszi külön hajtótemgelly alfcal­mlazását, amelyeit a kondenzátor egyrésze hord, melynek az üreges tengely folytatá- 55 sában való középpontosításia igen nehéz, mintihoigy attól a pontosságitól függ, amellyel a kondenzátor két résziét össze­kötő tömítés el van készítve. Ez az elrendezés még szükségessé1 teszi 60 a kompresszor működtetésére szükséges összes motorikus erőnek a kondenzátor köpenyein, annak összeillesztési összeköt­tetésén, valamint a tengelyeken Való csat­lakozásain keresztül való áttételéit. 65 A találmány szerinti gépnél eziziel ellen­tétben, a hűtőfolyadék új keringtetési módja megengedi, hogy az üreges ten­gely a mótortengellyel egy darabban le­gyen kiképezve ós az a kondenzáló és a 70 hűtő köpenyein keresztülhatoljon úgy, hogy a gépet meghajthatjuk szíjtárcsával vagy motorral tetszés szerinit bármelyik végén, vagy álcár középen, a hűtő és a kondenzátor között. 75 Ezenfelül ezen gépek gyártása sokklal könnyebb, az elérhető pontosság sóikkal nagyobb éis minthogy a hajtóerőt nem a

Next

/
Oldalképek
Tartalom