101264. lajstromszámú szabadalom • Tápvízmelegítő berendezés

Megjelent 193Q. évi november hó 3-án. MAGYAR KIRÁLYI ^^^^ SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEÍRÁS 101264. SZÁM. — XX/g. OSZTÁLY. Készülék a vízben való úszási sebesség fokozására és a víztaposás megkönnyítésére. Schmitt György Gusztáv Emil festőművész Berlin-Wilmersdorf. A bejelentés napja 1930. évi április hó 22-ike. A találmány a vízben való úszási se­besség fokozására és a víztaposás meg­könnyítésére való készülékre vonatkozik, mely szerint az alsó lábszár külső olcLa-5 Ián, egy könnyű fémsínen, csuklópántok révén több úszonyt erősítünk meg, úgy hogy a lefelé taposásnál, illetve a lábszá­rak kilökésénél az uszonyok felcsappan­nak, azonban ütközők alkalmazása foly-10 tán a hatékony, felesappantott helyzetben nem képesek túllengeni, ahol is továbbá a testre ható nyomás elosztására és felvéte­lére övrendszer van alkalmazva, mely le­hetővé teszi, hogy az eddigi hátrányokat, 15 nevezetesen a vérkeringés gátlását és a tartóövek eltolódását elkerüljük. A keze­ket űszókesztyűvel fegyverezzük fel, melynek az ujjakat körülvevő hüvelyré­szeit, vagyis az ujjtokokat a szétterpesz-20 tett helyzetben úszóhártya köti össze és melynek külső szélén szintén felcsappant­ható fémúszony van alkalmazva. A talál­mány szerinti készülék tehát teljes úszó­felszerelésből áll. 25 A csatolt rajzok a találmány szerinti készüléknek példaképeni megoldási alak­ját tüntetik fel. Az 1. ábrán a készülékkel felszerelt egyén oldalról látható, ahol is a készülék lénye-80 ges részeit alkotó uszonyok lecsüngő hely­zetiben vannak. A 2. ábra az 1. ábra szerinti úszonyokat a hatásos helyzetben mutatja. A 3. ábrán a készülékkel felszerelt személy 85 elölnézetben, a hatásos helyzetben lévő Uszonyokkal látható. A 4. ábra az úszókesztyűt távlati oldalné­zetben, az 5. ábra pedig a tenyéroldalról szemlél­teti. 40 Mindegyik alsó lábszár köré, a térd alatt a szabályozható bőségű (1) öv van fektetve (1—3. ábra). Ettől az övtől a láb­szár belső oldalán a i(2a) heveder vezet le­felé, mely a (3) övet és a célszerűen szé- 45 lesebbre szabott (4) övet hordja. A t(2a) heveder, mint a 2. ábrából látható, a láb alatt, a lábszár külső oldala felé vissza­kanyarodik ós itt ismét az (1) övhöz ve­zet. A (2a) heveder az (1) öv közepén a ki- 50 sebb szélességű (2) hevederbe megy át, mely felfelé vezetve az (5) hurkon van át­fűzve, mely a 1(6) derékövön van megerő­sítve. A (2) heveder végét a (7) csat segé­lyével a heveder közepére csatoljuk. A 55 csatolható 1(6) derékövet lecsúszás ellen a (8) tartószalagokkal biztosítjuk, melyek szintén (9) csatokkal vannak felszerelve, hogy hosszúkat kellően beállíthassuk. Célszerű a térd fölött, a felső lábszár köré, 60 még a (10) öyeket fektetni, ez azonban nem okvetlenül szükséges. A (2a) hevedernek az alsó lábszár külső oldalán végigmenő részein könnyű lémből készült (11) sínek vannak inegerő- 65 sítve, melyek az (1, 3, 4) övekkel is szilár­dan össze lehetnek kötve. E sínekkel a (12) csuklópántok révén a (13, 14, 15) Uszo­nyok vannak csuklósan összekötve. Ezek az uszonyok, ha magukra vannak 70 hagyva, lecsapódhatnak, amikor is azok az alsó lábszár külső oldalaira fekszenek. Ha az illető személy vízben van, az úszo­nyok ilyen helyzetében egyik vagy mind­két lábát kényelmesen húzhatja fel vagy 75 be. Mihelyt azonban a készüléket hasz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom