99048. lajstromszámú szabadalom • Eljárás izzókatódák előállítására

Megjelent 193Q. évi február hó 1-én. _ MAGYAR KIRÁLYI jKEnL SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEÍRÁS 99048. SZÁM. VII/D. OSZTÁLY. Eljárás izzókatódák előállítására. Egyesült Izzólámpa és Villamossági R.-T. Újpest. A bejelentés napja 1928 évi junius hó 8-ika. A földalkalif érnek oxydjaiva.1 borított, úgynevezett oxydkatódák eddig legnagyobb részt nemes fémből (platináiból vagy platinaötvözetből) álló miaggal ké-5 szültek. Az ilyen mag fémből azonban nem lehet néhány század milliméternél vékonyabb és amellett kellő szilárdságú katódiákat előállítani. A nehezen olvadó fémeket, mint pl. wolframot vagy molibdént, 10 előnyösebben lehet ugyanezen célna alfealmazni. Ezen fémekből ugyanis még 0.01 mim. vastagságú drót is kellően szilárd és könnyen előállítható; ezek elektromos tulajdonságaiknál, továbbá magas olvadás-15 pontjuknál fogva is igen alkalmasiak a jelzett célra. Használhatósáiguknak akadálya, hogy az a 1 kailiföldfómoxidókat vagy az al kai i fö 1 d fém eke t ezein fémekre nem lehet úgy felvinni, hogy erősen tapadó és 20 így hosszas használat után is változatlanul jó emissziiójú réteget alkossanak. Az említett akadály elkerülése céljából már javasolták az alkaliföldféimoxidból álló rétegnek nehezen olvadó fémből álló 25 miagna olyan módon való felvitelét, hogy a mag fémet előzetesen oxidálják és az alfcalifőldfémet ezen oxidált felületre gőz állapotából leesapatjáfc. Az alkailiföldfémgőz a nehezen olvadó fém oxidját részben 30 viagy egészen redukálja, úgyhogy olyian katódák állanak elő, melyeknek magja a nehezen olvadó fémből, felületi rétege pedig egészen vagy részben az alkaliföldfém oxidjából áll. Ezen ismeretes eljárás-5 nak lényeges hátránya, hogy a magfémnek oxidálása csak igen nehezen vihető végbe a magdrótnak gyöngítése nélkül. Oxidálás közben ugyanis az oxigén helyenkint mélyebb rétegbe hatol, miáltal az amúgy is csak 0.01—0.02 mm. vastagságú drót ezeken a helyeken meggyöngül, ami viszont az oxydkatóda élettartamát jelentékenyen csökkenti. A találmány értelmében az alkaliföldíémvegyületréteget a következő módon 45 állítjuk elő: a magot oly anyaggal (vegyülettel vagy eleggyel), illetve olyan anyag oldatával vonjuk be, amely anyag már aránylag alacsony hőmérsékletre való hevítésnél valamely nehezen olvadó fém 50 oxidjává, szulfidjává vagy esetleg halogén vegyületévé alakul át. A magdrótnak ez alacsony hőmérsékletre való hevítése után ismert módon alkaliföldfémgőzt állítunk elő, úgyhogy az alkaliföldfémgőznek egy 55 része a hideg katóda felületére csapódik le. A katóda felületén azután az alkaiiföldfém az ott jelenlevő oxidot, szulfidot vagy halogenvegyületet redukálja, amenynyiben maga oxiddá, szulfiddá vagy 60 halóiddá alakul át. Némely esetben szükségesnek mutatkozik az így előállított alkaliiöldfémoxid-, szulfid- vagy haloidrétegnek a katódán való tapadását azáltal biztosítani, hogy a katódát rövid időre né- 65 hány száz fokkal üzemi hőmérséklete fölé (pl. 1500° C-ig) hevítjük. Az ismert eljárásnak, melynek első fázisa a nehezen olvadó fémből álló magnak felületi oxidálása, ezzel az oxidálással 70 összefüggő hátrányait olyan módon is elkerülhetjük, hogy közvetlenül a nehezen olvadó fémnek oxidját vagy szulfidját, esetleg halogénvegyületét visszük fel a magdrótra. Ügy találtuk azonban, hogy 75 ilyen módon teljesen egyenletes és jól tapadó oxid-, szulfid- vagy haloidréteg előállítása nehézséggel jár és célszerűbb a fent leírt módon olyan vegyületeket alkalmazni, melyek vízben vagy esetleg más 80