80858. lajstromszámú szabadalom • Üreges betontömb

Megjelent 1923. évi április lió 7-én. MAGYAR KIRÁLYI SZABADALMI BÍRÓSÁG. SZABADALMI LEIRAS 80858. szám. VIII/a OSZTÁLY. Üreges betontömb. SMIJÁK ISTVÁN ÉPÍTÉSZ ÉS ÉPÍTŐMESTER ÉS KRESZTYANKÓ GYÖRGY MECHANIKUS, MINDKETTEN NYÍREGYHÁZÁN. A bejelentés napja 1920 augusztus hó 6-ika. A jelen találmány tárgya üreges be­tontömb, azaz betonból készült építőkő, mely az eddigi üres betontömböktől elő­nyösen abban különbözik, hogy belőle a téglakötés szabályai szerint felépített falazat az oldalról, tehát pld. a falazat síkjára merőlegesen ható erőhatásoknak is ellentállni képes. Ezit az újszerű hatást a betontömb egyik, pld. alaplapjának síkjából kiszö­gellő bordák és ezekkel kornespondeáló, a tömb másik, pld. fedőlapjának síkjá­ban kiképezett bevág'ások vagy hornyok elrendezésével érjük el. Kiszögellő bordákkal és ezekkel kor­respondleáló hornyokkal ellátott beton­tömbök már ismeretesek és a legkülön­félébb kivitelben kerültek alkalmazásra. A hornyok, valamint az ezekbe fogódzó bordák azonban eddigelé a betontömbök homlok-, illetve oldallapjain voltak el­rendezve, míg a tömbök vízszintes síkjai habarcsréteg közbehelyezése mellett, si­mán egymás fölé voltak helyezve és csu­pán a közbehelyezett habarcsréteggel tartattak össze. Ilyfajta tömbökből készült falazatok oldlaiiráúyú erőhatások ellenében semmi­féle ellentállást nem tanúsítottak. A jelen találmány tárgya ezzel szem­ben oly fenék- és fedőlap nélküli üreges betontömb, melynek egyik, pld. alaplap­jának síkjából bordák szögellnek ki, míg a másik, pld. fedőlapjának síkjában a bordák profiljának megfelelő hornyok vagy; bevágások vannak kiképezve. A " találmány szerinti betontömbnek nem lévén fenék- és fedéllapja, a bor­dák, illetve kRszögellések a betontömb homlokfalain, illetőleg ezen homlokfa­lakkal párhuzamos, a tömb .üregét meg­osztó harántirányú válaszfalakon van­nak elrendezve. A találmány tárgyának célszerű foga­natosítási alakjánál a bordák, illetve hornyok hosszmérete megegyezik a tégla üregének vastagságával, úgy hogy ennél a foganatosítási alaknál az üreges be­tontömb homlokfalai ós harántirányú válasz-fala nem terjed a betontömb alap­lapjának síkjáig, hanem ezen síkból a létesítendő borda vastagságával kiáll és ennek megfelelően a homlokfalak és vá­laszfalak, a borda vastagságának meg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom