80061. lajstromszámú szabadalom • Előre- és hátrafelé egyaránt használható jármű

Megjelent 1922. évi december hó 4-én. MAGYAR KIRÁLYI ^^ SZABADALMI BÍRÓSÁG. SZABADALMI LEÍRÁS 80061. szám. XX/a. OSZTÁLY. Előre- és hátrafelé egyaránt használható jármű. FUCHS MIKSA HIVATALNOK SIMON GÁTON. A bejelentés napja 1915 március hó 10-ike. Az eddigi járművek úgy vannak szer­kesztve, hogy csak egy irányban használ­hatók, mivel az elejük forgatható, hátsó részük ellenben helytálló. Ezzel szemben a jelen találmány tárgyát oly jármű képezi, mely egyaránt használható előre- és hátra­irányított haladásra, mely célra a kocsi két förgettyűvel van ellátva, úgy hogy ha. például a kocsit az ellentétes irányban való haladásra akarjuk használni, a lovakat a rúddal és a hámfákkal egyszerűen kikap­csoljuk ós a kocsi hátsó részébe bekapcsol­juk, mimellett az eddig rögzítve volt hátsó förgettyűből az összetartó csapszeget ki­húzzuk és vele a mellső förgettyűt rög­zítjük. Ezen szerkezet előnye úgy katonai muni­ciós és szállító kocsiknál, mint közönséges járműveknél főleg akkor jelentkezik, ha a kocsi oly helyre ér, ahol megfordítása úgy­szólván lehetetlen. Azonkívül felhasznál­ható a szerkezet társzekereknél, bútorszál­lító kocsiknál, cséplőszekrényeknél, kazalo­zóknál, gazdasági kocsiknál stb. A találmány tárgyát képező szerkezet a csatolt rajzon példakép vett foganatosítási alakjában van feltüntetve, nevezetesen az 1. ábra a szerkezettel felszerelt kocsial­váz felülnézete, a 2. ábra ugyanennek egyik fele oldalné­zetben, a 3. ábra az alváz egy részének elölnézete. A kocsialváz az (a) gerendelyből és az. ennek két végére szerelt ismeretes alvázré­szekből áll. A rajzon a kocsi úgy van be­állítva, hogy az az 1. ábrán berajzolt nyíl irányában való haladásra alkalmas. Az al­vázon látjuk a szokásos (b) vánkosfát a hámfákkal és a (c) kocsirúddal, mimellett a (b) vánikösfa a (d) förgettyűvel van ösz­szekötve. A förgettyű hátsó keresztgeren­dája (e) furattal van ellátva, melynek meg­felelően az (a) gerendely is egyező fúrat­tal van ellátva. Ezen (e) fúratok (f) csap­szeg felvételére szolgálhatnak az esetben, ha a förgettyűt helyzetében rögzíteni akarjuk. A (g) tengely felett az (a) gerendely fö­lött és alatt az (i, o) keresztgerendák fek­szenek melyeket az ezeken átjáró (h) csap­szeg tart össze. A felső (i) gerenda végei a (j) csapszeg körül forgatható (k) rakon­cákkal (3. ábra) és az ugyancsak a (j) csapszeg körül elforgatható és tetszőleges módon fogvatartott (1) karikákkal vannak ellátva. A találmány lényege abban áll, hogy

Next

/
Oldalképek
Tartalom