78482. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és szerkezet gázvédő maszkok előállítására

Megjelent 1921. évi november hó 28-án. MAGYAR KIRÁLYI SZABADALMI BÍRÓSÁG. SZABADALMI LEIRAS 78482. szám. XVIII/b. OSZTÁLY. Eljárás és szerkezet gázvédő maszkok előállítására. DRÁGERWERK, HEINR. & BERNH. DRÁGER CÉG LÜBECKBEN. A bejelentés napja 1918 március hó 29-ike. Elsőbbsége 1917 julius hó 19-ike. Gázvédő maszkok belsejében, főleg a szemek előtt és az orr fölött, szabad tér­nek kell fönmaradnia, miért is a homlok­tól és halántéktól kiindulva előre kell domborodniok. A maszknak ezt az alakját ezelőtt azáltal érték el, hogy vagy a kö­zépső részt kisajtolták, azaz az anyag­rostokat nyújtották, vagy pedig úgy, hogy a nagyobbra kiszabott modell sze­gélyrészeit ráncba szedték, vagy ékeket vágtak ki és a metszési éleket ismét egy­másra helyezték és összevarrták. A rajz 1. és 2. ábrái egy maszk alakját elől- és oldalnézetben szemléltetik. Ennek az alaknak az eddigelé szokásos módon való előállítására, mint a 3. ábra mutatja, (a) ráncokat és (b) ékeket kellett a (c) szabási mintában kiképezni. A rán­cok és varratok azonban a maszknak nem kívánatos merevséget kölcsönöznek és igen nehezen tömíthetők el, úgy a maszk (d) kereténél (1. ós ábra), valamint a szem­nyílásokba behelyezendő üvegek szegély­foglalatánál. A találmány szerinti új eljárás az emlí­tett hátrányokat kiküszöböli. Az eljárás szerint ugyanis lapos darabot vágunk ki (4. és 5. ábra), melynek (e)-től (f)-en át (g)-ig terjedő szakasza hosszabb a hom­loknak halántéktól-halántékig terjedő nor­mális méreténél. Ezen 4—5 cm.-t kitevő hosszabb darabbal már most a szegélyt önmagában összetoljuk, még pedig a külső szegélynél jobban, befelé kevésbbé. Ezáltal a fölső maszkrész a (d) kerethez illő, meg­rövidített mértékét, valamint a 6. és 7. ábra szerinti, előre domborodó alakot kapja, még pedig minden varrat és ránc nélkül. A rostoknak az utánaengedő anyag összetol ásánál föllépő sűrűsödése azon­kívül a nagyobb tartósság és a jobb gáz­állóság előnyét is nyújtja, szemben a nyújtási eljárással. A 8. és 9. ábrákban az ismertetett új el­járás foganatosítására alkalmas szerkezet példaképpeni foganatosítási alakja van szemléltetve. A hosszabb (h) szegélyt a sík (i) pá­lyára helyezzük és alkalmas módon rögzítjük. Párhuzamosan az (i) pá­lyával, (1) tolórúddal hosszirányban moz­gatható (m) szánnal ellátott (k) ve­zető ágyazat van elrendezve. A szán helytálló csapot hord, melyen a lapátalakú

Next

/
Oldalképek
Tartalom