77708. lajstromszámú szabadalom • Negatív szénelektróda fényszórókhoz

Megjelent 23. évi március lió 26-án. MAGYAR KIRÁLYI SZABADALMI RIROSAG. SZABADALMI LEIRAS 77708. szám. VII/h. OSZTÁLY. Negatív szénelektróda fényszórókhoz. GEBR. SIEMENS & CO. CÉG LICHTENBERGBEN BERLIN/M A bejelentés napja 1917 december hó 27-ike. Elsőbbsége 1917 január hó 15-ike. Szénelektródák égésénél, erős áram al­kalmazása mellett, elsősorban tehát fény­szórókban, a fényív gyakran föllépő nyug­talanságát, melyet erős pislákolás és zümmögés kísér, elkerülendő, célszerű­nek mutatkozott a negatív elektróda mag­jának közelében és pedig célszerűen a központos mag fölött, mely a fényívet helyén megtartani van hivatva, a ke-­ínény, az áramot jól vezető belen kívül még egy lágy belet is alkalmazni, mely a fényív vezetőképességét növelő anyagból elegendő mennyiséget juttat a fényívbe. Kitűnt már most, hogy a célzott hatást még inkább elérjük, ha az ily elektróda széntestét graíitáljuk, vagy már eleve grafitból állítjuk elő. Ezen esetben a fényív vezetőképességét növelő kemény bél alkalmazásától el is lehet tekinteni. • mivel az elektróda grafitteste elegendő vezetőképességet ad. Az új elektróda előállítása úgy törté­nik, hogy a rendes módon előállított szén­elektródát a lágy, illetve a lágy és ke­mény bél bevezetése előtt grafitáló eljá­rásnak vetjük alá, melyet oly hőmérsék­letig és addig folytatunk, míg a szén­massza keresztül grafitálódott és elegen­dően átizzott, mire a belet, illetve beleket bevezetjük. Az ismeretes elektródával szemben az új elektróda azon nagy előny­nyel bír, hogy az elektróda főtömegének grafitálása által az ellenállása nagy mér­tékben csökkentetett, úgy hogy bizonyos körülmények között a mag vagy az elek­tródakerület rézzel való bevonásától elte­kinthetünk. Kemény és lágy bél alkalmazása esetén a lágy belet (ha az elektróda a fényszóró­ban vízszintesen fekszik) vagy excentri­kusan a kemény bél fölső részében, vagy, a kemény bél fölött rendezzük el; lehet azonban a lágy belet koncentrikusan is a kemény bél belsejében elrendezni. Az elektródának a fényszóróban víz­szintes helyzete esetén lehet a lágy belet, vagy mindkét belet célszerűen a negatív elektróda közepe fölött is elrendezni; a belek ezen helyzetét a meleg levegő által okozott erős fölhajtás indokolja, mely a fényívet a negatív szenen fölfelé hajtja. Szabadalmi igények: 1. Negatív szénelektróda fényszórókhoz, azáltal jellemezve, hogy teste grafit­ból, vagy legalább is részben grafitált szénből áll és egy a fényív vezető-

Next

/
Oldalképek
Tartalom