77423. lajstromszámú szabadalom • Szerkezet vonókocsival vontatott ekék ekevaskeretének kiemelésére

Megjelent 1921. évi január lió 20-án. MAGYAR KIRÁLYI SZABAD A LM í HIVATAL SZABADALMI LEIRAS 77423. szám. X/a. OSZTÁLY. Szerkezet vonó kocsival vontatott ekék ekevaskeretének kiemelésére. DAIMLER-MOTOREN-GESELLSCHAFT CÉG STUTTGART­UNTERTÜRKHEIMBEN. A bejelentés napja 1918 szeptember hó 6-ika. Elsőbbsége 1917 szeptember hó 18-ika. Vontató ekék alkalmazásánál a fölszán­tott barázda végén eszközlendö forgatás lehetővé tételére szükséges, hogy az egyes ekevasakat, vagy az egész ekevaskeretet kiemelhessük a talajból. Ezt a kiemelést az eddigelé ismert szerkezeteknél csak külön kezelőszemély végezhette. A találmány oly szerkezetre vonatko­zik, mely lehetővé teszi, hogy az ekevas­keretnek a talajból való kiemelését a von­tatókocsiról foganatosítsuk, melyre az ekevaskeret rá van akasztva. Emellett a szerkezet tekintetlel van arra is, hogy az ekevaskeret kiemelésénél cél­szerű elsősorban a keret mellső végét ki­emelni, úgy hogy az ekevaskeret rézsútos helyzetben hátsó végével a földre támasz­kodik, amikor is az ekevaskeret hátsó vé­gét emeljük le a talajról. Ennek lehetővé tételére a vonókocsin egy vagy több emelő van elrendezve, me­lyek végükkel az ekevaskeret egy támasz­pontja alá nyúlnak. Hogy elsősorban csu­pán az ekevaskeret mellső vége emeltes­sék meg, a támaszpont az ekevaskeret súlypontja előtt van elrendezve. Ha az emelők fölfelé lengenek, akkor az ekevaskeretnek az emelőkön nyugvó támaszpontját a keretet a vonókocsival összekötő vonószerv az emelők forgás­pontja felé húzza. Az ekevaskeretnek tá­maszpontja emellett, a mellső keretvégnek elegendő megemelése után, az emelők üt­közőjébe csapódik, amikor is az ekevas­keret hátsó vége is leemeltetik a talajról. Az emelőnek az ekevaskeret kiemelé­sére szolgáló ütközője vagy az ekevaske­retnek vele együttműködő támaszpontja, bizonyos engedékenység elérésére, cél­szerűen rugalmasan van kiképezve. Az ekevaskeret kiemelésére a vonó­kocsin elrendezeti emelőket,- célszerűen a vonókocsi hajtó motora lengeti ki, ami legegyszerűbb módon úgy történhet, hogy az emelő forgástengelyére hasítékos emelő van fölékelve, melybe egy a hajtó­motor által lassan forgatott forgattyú kap­csolódik. A rajz a találmány tárgyát alkotó szer­kezet példaképpeni foganatosítási alakját vázlatosan szemlélteti. A (c) ekevaskeret (b) lánc utján van az (a) kocsira ráakasztva. A vonókocsiban forgatható (d) tengely van elrendezve.

Next

/
Oldalképek
Tartalom