57709. lajstromszámú szabadalom • Mótoros eke

Megjelent 1912. évi október hó 24-én. MAGY. KIR SZABADALMI j BS HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 57709. szám. X/a. OSZTÁLY. Mótoros eke. BARTHA LAJOS FÖLDBIRTOKOS KŐKUTI PUSZTÁN. A bejelentés napja 1912 február hó 13-ika Az eddigi motoros ekéknél a motornak igen nagy munkát kell kifejtenie, mivel a kerekek az ekének tetemes súlya folytán vágódnak be a talajba igen mélyen és így az ekének haladásánál legyőzendő ellen­állás igen nagy. Ezen hátrány, mely mái­normális talajnál is igen súlyos, még foko­zódik, ha a felszántandó talaj puha vagy át van ázva. A jelen találmány tárgyát képező mó­toros ekénél már most ezen hátrány azon fölismerés alapján van a lehetőségig csök­kentve, hogy a barázdák fenekén, még puha vagy átázott talaj esetében is, oly kemény földréteg áll rendelkezésre, melybe a kere­kek már nem vágódnak be számbavehető mértékben; ezenkívül a barázdák feneke sík és egyenletes lévén, ez a kerekek gör­dülését nagyon megkönnyíti. Ezen tényt hasznosítandó, a jelen talál­mány szerint az eke három kerékkel és pedig két futókerékkel és egy hajtókerék­kel van ellátva, az eketestek pedig akként vannak a kerekekhez képest elrendezve, hogy az egyik futókerék és a hajtókerék mindig barázdában fut, míg a tarlón csak az egyik futókerék jár. Ily módon az eke súlyának túlnyomó része a barázdafeneket terheli, míg a süppedékes talajrészt képező tarlóra már csak csekély súly jut. A találmány tárgyát képező eke, mely ezenkívül még azáltal tűnik ki, hogy annál az eketesteknek a talajból való kiemelése és azoknak visszasülyesztése motorikus erő­vel eszközölhető, a mellékelt rajzban egy foganatosítási alakjában van föltüntetve. Az 1. ábra az ekének oldalnézete és részben metszete. A 2. ábra annak fölülnézete egyes részek elhagyásával. A 3. ábra a kerekek és az eketestek kölcsö­nös elhelyezését föltüntető vázlat. A 4. ábra nagyobb léptékű részletrajz. Az eke (1) vázán (1. ábra) a (2) mótor van elrendezve, mely a (3) tengely és az alább leírt áttétel útján a (4) hajtókereket forgatja. Az ekeváz mellső részén a két (5, 5a) futókerék (2. ábra) van elrendezve, melyek az eke kormányzása céljából ismert módon elforgathatok és függélyes irányban beállíthatók. A (6, 7, 8) eketestek (1. ábra) egy, az ekevázon csuklósan fölfüggesztett, háromszögalakú (9) keretre vannak szerelve és ezen egymáshoz, valamint a (4, 5, 6) kerekekhez képest a 3. ábrában föltüntetett

Next

/
Oldalképek
Tartalom