6704. lajstromszámú szabadalom • Gőzcsengőmű lüktető víztelenítéssel

Megjelent 1896. évi deczember hó 19-én. MAGY. gÉg KTR. SZABADALMI HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 6704. szám. V/d/l. OSZTÁLY. Gőz-csengőmű lüktető víztelenítéssel. DUNKEL GYULA MÉRNÖK BOROSZLÓBAN. Szabadalmaztatott 1896 május hó 28-ától kezdve. A jelen találmány gőz által működtetett csengőműre vonatkozik, melynél a verő minden egyes emelkedésénél a képződött kondenzácziós víz is önműködően vezettetik le, úgy hogy a csengőmű mindig tökélete­sen víztelenítve van. Ezen csengőmű egy. a csengő hordására szolgáló gőzkamra által van jellemezve, melyben a verő által terhelt kifúvó szele­pet és a víztelenítési nyílás számára egy elzáró szelepet hordó rudat akként lehet elállítani, hogy az előbb említett szelepnek a gőznyomás által való megemelésénéL a víz lefolyására szolgáló nyílás is sza­baddá lesz. A mellékelt rajzon az 1- 5. és a 6 -10. ábrákban ezen gőzcsengőműnek két foga­natosítási alakját tüntetik föl és pedig két egymásra merőleges függélyes metszetben, fölülnézetben és két I —I. és II—11 vonalak szerint fektetett vízszintes metszetben. Mindkét esetben a Q csengőt az A gőz­kamra hordja, melybe a gőz az a nyíláson át ömlik be. A kamrában az elállítható b rúd van elrendezve, mely a tt kifúvó sze­lepet hordja; a rúdnak b1 alsó vége az a1 víztelenítési nyílás számára elzáró szelep gyanánt szolgál. Ezen orsót a &-nál forgatható K verővel terheljük meg, miáltal a fí és b1 szelepek mindaddig zárva tartatnak, míg az A kam­rában uralkodó nyomás kisebb, a rúd ter­helésénél. Ha gőznyomás nagyobb lesz, úgy az a B szelepet leemeli fészkéről és a gőz a csengőműnek egyik foganatosításánál (1—5. ábrák) a szabadba ömlik, vagy mint a má­sik, a 6—10. ábrákban szemléltetett foga­natosításnál, a C csövön át lefelé, a c ki­ömlési vezetékbe árad. melyben az a1 víz­telenítő nyílás van elrendezve. A b rúdnak megemelése által a verőt is fölemeljük és egyidejűleg szabaddá tesz­sziik az a1 nyílást a sűrítési víz lefolyása számára, úgy hogy az A kamrában uralkodó gőznyomás a vizet kifújja. Ha a gőznyomás csökken, úgy a rúd aláesik és a verő meg­üti a csengőt, mialatt egyidejűleg az a1 lefolyási nyílás is záratik. A csengőműnek működése ennélfogva az A gőztérnek az a nyíláson beömlő gőzzel való váltakozó töltésén és kiürítésén alapul, miáltal a verő minden egyes fölemelésénél egyidejűleg a csöngőműnek lüktető víztele­nítését is eredményezzük. SZABADALMI IGÉNY. (xőzcsengőmű lüktető víztelenítéssel, jelle­mezve a csengőt hordó A gőzkamrában

Next

/
Oldalképek
Tartalom