Balogh István válogatott írásai Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Nyíregyháza múltjáról - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 14. (Nyíregyháza, 2007)

Bevezető

BEVEZETŐ A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár a 2007-ben 95 éves Balogh István történész, néprajztudós, levéltáros köszöntésére egy kiadvány megjelentetését tervezte, amelybe Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéről és Nyíregyházáról szóló írásaiból válogattunk. Balogh Istvánnak 2007 májusában bekövetkezett halála miatt a kötet már nem lehet köszöntő, csak emlékezés, tisztelgés nyíregyházi levéltár-igazgatói működése és levéltárosi teljesítménye előtt. Balogh István 1912-ben született a Debrecenhez tartozó Nagycsere nevü tanyán. Tanulmányait Debrecenben végezte, az egyetemen történelem-földrajz szakra járt, 1935-ben bölcsészdoktori oklevelet, 1936-ban tanári képesítést szerzett. A debreceni Déri Múzeumban kapott állást, ahol tudományos kutatásra is lehetősége nyílt. A népélet feltárásában hasznosította a néprajzi gyüjtőutak és levéltári kutatások hozadékát, látókörét külföldi tanulmányutak tapasztalatai szélesítették. Származása, családi háttere, fiatalkori élményei révén szoros szálak fűzték a parasztsághoz, a tanyai életformához és szülővárosához. 1944 őszén Debrecenben részt vett a Nemzeti Parasztpárt szervezésében és programjának kidolgozásában. E párt képviseletében lett 1945 áprilisában Szatmár-Bereg-Ugocsa k. e. e. vármegyék főispánja. Embert próbáló „történelmi" időben vállalta a szétzilált közigazgatás újjászervezését, a közellátás biztosítása és a földreform végrehajtása körüli teendőket. 1946-tól új feladatként Hajdú vármegye, majd emellett Debrecen városának is főispánja. Tevékenysége hozzájárult a parasztpárt helyi sikereihez. Magas közhivatali funkciójában az ízig-vérig plebejus Balogh István demokratikus és gyakorlatias ügyvezetéssel bizonyította rátermettségét. A koalíciós kormányzás ellehetetlenülése miatt azonban 1948ban lemondott tisztségéről és szakított a politizálással. A néhány éves közéleti kitérő után visszatért a Déri Múzeumba, amelynek 1950 és 1957 között igazgatója lett. Az 1956-os eseményeknek nem volt aktív résztvevője, de a forradalmat követő megtorlásból neki is jutott. Feltevése szerint parasztpárti múltjáért büntették, amikor „megfelelő éberség elmulasztása" miatt és fegyverrejtegetés koholt vádjával állásától megfosztották és „száműzték" Debrecenből. Ez a sorsfordulat vetette Nyíregyházára, 1957. decemberétől a Jósa András Múzeum munkatársa lett. Bár a szomszédos megyében kellett folytatnia, újrakezdenie pályáját, a kényszerű váltás nem okozott látható törést sem tudományos munkásságában, sem a lelkében. Felül tudott kerekedni az őt ért méltánytalanságon. Tisztes munkával szolgálta a „kenyéradó gazdának" nevezett Szabolcs-Szatmár megyét és változatlan odaadással szülővárosát, Debrecent.