Földényi F. László szerk.: Színháztudományi Szemle 20. (Budapest, 1986)

Pór Anna: Találkozások /Tánc és színház/

anyagnak budapesti városi slágerekkel, utcai dalokkal való vegyitésére is. A szép megoldásokban gazdag kisérlet érdekes és tanulságos; nem mindig meggyőző. Közismerten fényes közönségsikert aratott viszont a néptáncnak rock zenével párosuló drámai tartalmak kifejezésére történt alkalmazása. A Kőműves Kelemen rock-balladával a rendező Marton László és munkatársai a magyar népi dallamokat rock hangvétellel kezelő Szörényi Levente és a drámát táncban megfogalmazó Nóvák Ferenc mindmáig sikerrel játszott határainkon túl is figyelmet keltő új műfajt teremtettek. Itt tökéletesen helyére talált Nóvák Ferenc korábban önálló műként is megalkotott koreográfiája, amely már eleve nem hagyományos néptánc, hanem a folklór-elemeket saját leleménynyel alkalmazó mü volt. Leghatásosabb szinpadi ötlete a babo na szülte tébolyultan leszűkült férfi körtánc sistergő katlanába dobott asszony jelképe. Kitűnő összehangolt szcenika, szellemes diszletjelzések, fényhatások segítik a misztikus balladai légkört. A rock-vonalon tovább lépve született meg Szörényi Levente, Bródy János magyar, gregorián és rock elemekből komponált zenéjével és Nóvák Ferencnek a rock zenéhez alkal mazkodó magyar és kelet-európai táncelemekből épitkező koreo ráfiájával az 1983-as nyári évad szenzációját keltő sikere, Városligeti dombon előadott rock opera, az István a Király

. A Koltai Gábor rendezésében eredetileg filmnek készülő, óriási apparátust mozgató produkcióban, amelyben a szcenikai látvány a zene egyenrangú társa, a rendezői koncepcióval egy beforrott koreográfia monumentális tömeghatása, dinamizmusa a dráma egyik fő hordozójává vált. Létrejött a modern összmüvészeti szinjáték olyan szerencsés változata, amikor csaku gyan lehetetlen volt különválasztani a zeneszerző, a rendező és a koreográfus hozadékát a közös produkcióban. A négyszáz táncos kicsit az antik tragédia kórusának,a történelmet formáló-elszenvedő hazai nép szerepét töltötte be. A közösségi alkalmakhoz kapcsolódó tánchagyományok egyes elemei, a lakodalmi, temetői szokások, az ünnep és gyász szertartásai magától értetődő szervességgel kapcsolódtak a dráma cselekmé-