Margócsy József: Nyíregyháza színháztörténetének levéltári forrásai, 1813-1893 (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 23., Budapest 1990)

Adattár

előadásokat rendezni, mivégből kérem a tek. főkapitány urat, kegyeskedjék részemre a helyhatósági engedélyt húsvét napjától kezdve hat heti időtartamra megadni. - Magamat s társulatomat dicsérni felesleges, annyit azonban megemlítendőnek vélek, hogy 27 éves színészkedésem s 12 éves igazgatóskodásom alatt mindig arra törekedtem, hogy társulatomban a rendet, pontossá­got fenntartva, a színügyet magasabb fokra emeljem, s összevá­gó, sőt művészi kivitelű előadásaim, fényes kiállításaim, rend­szeretetem s pontosságom által a közönség pártfogására magamat s társulatomat érdemessé tegyem - amit jelszavul tűztem ki ma­gam elé most is. - Könyvtáram magában foglalja a nemzeti nép­színház, valamint a bécsi Burg és Carl-színház legkedveltebb újdonságait, ruhatáram pedig oly fényes, minő a vidéken alig található, mivégből bátor vagyok remélni, hogy a színkört el­nyerni szerencsés leendek. - Mely alázatos kérelmemet mégagy­szer a tek. főkapitány úr becses figyelmébe ajánlva vagyok mély tisztelettel, alázatos szolgája." 101/d. 1884. február 18. PTJ_ V.B. 186. K: 1564. T: "Lász y Vilmos jelenleg Szatmárt színigazgató, e f. év Húsvét napjától hat heti időtartamra helyben színielő­adások tartása engedélyezéséért folyamodván." Hat : "Ezen kérvény, az e tárgyban már beérkezett más színigazgatók igényeinek együt­tes elbírálása és illetékes intézkedés céljából városi főkapi­tánynak kiadatni határoztatik . " 90

Next

/
Oldalképek
Tartalom