Dr. Tóth Sándor (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 6. (Zirc, 1987)

ESZTERHÁS ISTVÁN: Összefüggés a bazaltmezák pszeudokarszt-jelenségei és az alapkőzet lepusztulási formái között

dolina dotinató víznyelő felszakadásos barlang a törések m a törések a törések párhuzamos rendszere lámpaernyó virágcserép formációja formációja 1. ábra: A bazaltmezák pszeudokarsztos jelenségeinek keletkezése. 1. a denudációtól nem bolygatott alapkőzet (főként pannon rétegek), 2. vízátnemeresztő réteg (márga, agyag stb.), 3. karsztosodó mészben gazdag réteg (édesvízi mészkő, meszes homok stb.), 4. bazalttufa, 5. bazalt. Az aránylag vékonyabb (30-50 m) bazaltréteg alkotta fennsíkokon az alapkó'zetben keletkező anyaghiány vertikális repedezettséget és az ezek mentén való tömegmozgás által létrejövő, a bazaltba átöröklődő üregesedés bazaltos pszeudokarszt-jelenségeket hoz létre. E pszeudokarszt-jelenségek a bazaltdolinák, dolinatavak, bazaltvíznyelők, felszakadásos barlangok. A másodlagos karsztjelenségeket eredményező anyaghiány az alapkőzet karsztos oldódására és a lineáris földalatti erózióra vezethető vissza. Bazaltdolinák: A mészben gazdag kőzetre (mészkő, dolomit, meszes homok, mésztartalmú bazalttufa stb.) települt bazaltréteg alatt meginduló, kifejlődő karsztosodás jelentős anyaghiányt hoz létre az alapkőzetben, melyekbe aztán beleszakadozik a rideg bazaltréteg a felszínen dolinákat alkotva (GYÖRFFY 1957). A lávaömlés előtt kialakult karsztképződmények vajmi kevés szerepet játszhattak a bazaltfelszín alakításában, ugyanis ezeket a lávaár kitöltötte, lezárta. A bazaltfennsíkok másodlagos karsztformáit a láva megszilárdulása utáni fekükarsztosodás hozta létre. Hogy az átöröklött üregesedéssel milyen pszeudokarszt-jelenségek jönnek létre, abban meghatározó a bazaltban keletkezett törések úánya. Ha az alapkőzet üregesedése fölött a bazalt vertikális törései párhuzamosak, úgy beszakadásos, vagy berogyásos dohnak alakulnak a felszínen. GYÖRFFY (1957) Fekete-hegyi és a mi Kab-hegyi (ESZTERHÁS 1986 b) megfigyeléseink szerint e dolinák sorba rendezettek, alighanem az alapkőzetben levő karsztos vízvezető rendszert vetítik a felszínre. A dohnak kitöltődését laza bazalttörmelék, lösz, bazaltnyüok, vagy ezek keveréke adja. Ilyen pszeudokarsztos doünákat nagy számban figyelhetünk meg az előbb említetteken kívül a Dobos-tetőn, Boncos-tetőn is, de más bazaltfennsíkok alkotta hegyeken is van néhány. Pszeudokarsztos dolinatavak a nagyobb méretű bazaltdolinák továbbfejlődésével keletkeznek. A beszakadásosan létrejött dolinákban előbb csak időszakosan torlódott fel a víz, később, amikor a növényzet elegendő vízzáró réteget termelt állandó vizű tavakká fejlődtek (GYÖRFFY 1957, ESZTERHÁS 1986 c). így alakultak az öcsi-tavak a Kab-hegyen, valamint a Fekete-hegy, a Dobos-tető, a Bondoró, a Tátika, a Kovácsi-hegy stb. dolinatavai. Bazaltvíznyelők alakulnak, ha az üregesedéit alapkőzet feletti bazaltréteg vertikális törései lefelé táguló úányúak (lámpaernyő formáció). Ilyen esetben a leszakadozó bazalttömbök az egyre szélesedő repedésközökben mindjobban eltávolodnak egymástól, nagy vízvezető réseket hagyva maguk között (ESZTERHÁS 1986 b). A Kab-hegyen, Fekete-hegyen találjuk legszebb példáit e jelenségeknek. Nem tekinthetjük viszont bazaltvíznyelőknek a bazalt és a mészkő határán keletkezett nyelőket (Macska-likak, Fenyvesinyelő stb. a Kab-hegyen). Felszakadásos barlangok (a spanyol szakirodalomban ,jameo"4í, mely kifejezés elterjesztését javasolják a bazaltban kialakult felszakadások jelölésére) az üregesedett alapkőzetből a bazaltba „átöröklődött" barlangok. Akkor alakulhatnak ki, ha a bazalttakaró törései lefelé összetartó úányúak (virágcserép formáció), mert ez esetben még a bazalt alsóbb rétegei képesek leszakadozni, de a felsőbbek megszorulnak - köztük pedig üregrendszer alakul ki. A dolog természetéből adódóan az ilyen barlangoknak ember által járható, természetes bejárata csak ritkán alakul. Nem is ismerünk a Pulai-bazaltbarlangon kívül más ilyen keletkezésű hazai barlangot - bár valószínűsíthető számuk hasonló lehet, mint a bazaltvíznyelőké. Az ilyen barlangok genezisében oly számottevő törésirányokat e barlangban mérte a szerző és munkacsoportja (ESZTERHÁS 1986 b), majd hasonlította össze a Lanzaro te-szigeti jameok törésúányaival, melyek analóg eseteivel jó korrelációt mutattak, megerősítve a tézis elfogadhatóságát (MONTORIOL-MIER