Dr. Tóth Sándor (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 6. (Zirc, 1987)
ESZTERHÁS ISTVÁN: Összefüggés a bazaltmezák pszeudokarszt-jelenségei és az alapkőzet lepusztulási formái között
A defláció szerepe a bazaltfelszín alatti rétegek pusztításában kisebb, de a mezaperemek szélverte oldalán, ahol homok alkotja az alapkőzetet, előfordul. JUGOVICS (1951) szerint a Kovácsi-hegy északnyugati oldalán tetemes anyaghiányt okozott. Az emÜtett lepusztulási formák együttesen tekintélyes anyaghiányt okoznak, de nem egyenletesen, hanem csak helyenként, a támadásuknak kitett zónákban. A forrásvizekben megjelenő oldott mésztartalomból számolva 1 km 2-nyi területről 1 év alatt a források 40 tonna, azaz 20 m meszet szállítanak el (ha az átlagos 40 mg/liter CaC0 3-tal számolunk). Természetesen ezt az adatot nem lehet általánosítani, mert igen sok tényező befolyásolja még, amit minden fonás vízgyűjtőjére egyedileg kéne tovább módosítani és a számítás megbízhatósága ez esetben is, jó, ha 50% lehetne, de arra mindenképpen jó, hogy szemléltesse a keletkező jelentős anyaghiányt. A bazalttakarót is éri közvetlen exogén, lepusztulást eredményező hatás. A bazaltok különböző struktúrája miatt az eltérő eredményességgel aprózza, máüasztja a kőzetet, de ennek részletezésébe most nem kívánok belemerülni, mert ennek hatékonysága nagyságrendekkel kisebb, mint az alapkőzet esetében. Témánk szerint fontosabb annak az összefüggésnek a megláttatása, hogy miképpen hatnak az alapkőzetben jelentkező, anyaghiányt létrehozó lepusztulási folyamatok a fedő bazaltos kőzettakaróra. A bazalttakarók peremén a peremre merőleges és a peremmel párhuzamos törések keletkeznek, valamint ezekkel genetikailag rokon peremleszakadások, kőfolyások. Ezeket a jelenségeket főként az alapkőzet kisajtolódása, kisebbrészt a defláció és a víz korrodáló—erodáló tevékenysége okozza. A peremre merőleges törések elsősorban a bazalttakar ós tanúhegyeken találhatók, illetve feltűnőek, melyeknél vastag bazaltréteg települt a laza pannon üledékre (Somló, Tátika stb.). E hegyeknél a poligenetikus lepusztulás során a laza alapkőzet gyorsabban lepusztult és a bazalttakaró viszonylagosan magasra került. Tömegéből eredően kisajtolta a képlékennyé vált, a hegyoldal felől támaszték nélkül maradt rétegeket és emiatt maga is alábbszállt, miközben feszültség gyülemlett fel benne. Ha a peremen a bazalttakaró vastagsága különböző, akkor többnyúe ez eltérés következtében a peremre többé4cevésbé merőleges törésben oldódott fel az összegyűlt feszültség. A törések mentén ily módon már szabadon lezökkent darabok további sajtolódást váltanak ki az alapkőzetben. Ha a lezökkenő darabok lefelé szélesedő tömbökben törtek, úgy a lezökkenés következtében a törés széthúzódik, alkalmasint barlangméretű üregeket képezve (pl. a Tátikai-hasadék barlang). Amennyiben a bazalt összetétele, struktúrája olyan, hogy saját lepusztulása következtében orgonákat (kőzsákokat) képez, úgy e törések kevésbé válnak szemlélhetővé. A peremmel párhuzamos törések szintén a kisajtolódás következtében előállt anyaghiány miatt jöttek létre, az előbb említett törésekkel egyidőben, azokkal azonos lepusztulási rendszert alkotva. Elkülönítésük tehát nem genetikai alapon történik, hanem térbeli elrendeződés és eltérő morfológiájuk alapján. Általában gyakoribbak, mint a peremre merőleges törések, hiszen a kisajtolás a perem mentén többnyúe hosszú szakaszokon történik. Ennek következtében a rideg bazalttakaróban a feszültség a peremmel párhuzamosan halmozódik fel, majd a labilis egyensúlyi áüapot feloldásaként a peremről, azzal párhuzamosan nagy karéjok szakadnak le. Ha a bazalt tömörsége nagy, akkor egyben marad a leszakadt kőzettömeg, alig eltávolodva a takaró helyben maradó részétől. Ha a bazaltperemen a kőzet saját lepusztulási folyamatai már előrehaladottak (padozottsága, oszlopos elválása, kokkolitos mállása stb. kialakult), akkor a töréses leszakadás után a leszakadt rész darabokra esik törmelékhalmot, kőfolyást alkotva (a Tátikán a Szentkereszt alja, a Badacsonyon a Bujdosók lépcsője mentén stb.). A bazaltperemről leszakadt, de egybemaradt kőzettömegek a helyben maradt részekhez képest megsüllyednek és attól kissé eltávolodnak. Ez jól szemlélhető az oszlopos bazalt alkotta tátikai Remete-barlangban, hol az oszlopok egymásbailleszthetősége meggyőzően mutatja az elmozdulás irányát, mértékét. Az elmozdulást a kőzettömb tömegén kívül a lazább lejtőn a kisajtolt képlékeny anyag is segíti. Az elmozdulás mértéke helyileg különböző, van ahol csak néhány cm, de van ahol több méter - ez utóbbi esetekben posztgenetikus tektonikus barlangok képződnek (tátikai Remete-barlang 39 m hosszú, kapolcsi Pokohlik 51 m hosszú). Peremleszakadásos kőutca a párhuzamos törések alkotta barlangokkal genetikailag rokon jelenség, de méreteiben felülmúlja azt és morfológiaüag is eltérő képet mutat. A rendkívül ritka, hazánkban is páratlan jelenség csak a Kovácsi-hegy északnyugati peremén található. Mintegy 1,5 km-es hosszban félkörívesen szakadt le a 30-35 m vastag bazaltperemből egy 50-70 m-es karéj, mely változó mértékben, hol 15, hol 30 m-es távolságig eltávolodott (lejjebb csúszott) a helyben maradt bazalttakarótól. E leszakadt gigantikus kőzetkaréj nem maradt egy darabban, hanem széthúzódás közben háztömbnyi darabjai párhuzamos árkokat, ún. „kőutcákat" formáltak. A lejtőn megcsúszva széthúzódó kőzettömegben nyitott és fedett rések keletkeztek - ez utóbbiak az atektonikus keletkezésű barlangok. Legjelentősebb közülük a 24 m hosszú Vadlány-lik. A kőutca kialakulásának legfőbb okát JUGOVICS (1951) az alapkőzet homokjára ható deflációban látja. Magam részéről nem tartom kizártnak a defláció okozta anyaghiányt, különösen a genezis első szakaszában, de a fő hangsúlyt a kipréselődésnek, sajtolódásnak, a képlékennyé vált márgán való megcsúszásnak adom.