Dr. Tóth Sándor (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 6. (Zirc, 1987)

ESZTERHÁS ISTVÁN: Összefüggés a bazaltmezák pszeudokarszt-jelenségei és az alapkőzet lepusztulási formái között

A defláció szerepe a bazaltfelszín alatti rétegek pusztításában kisebb, de a mezaperemek szélverte olda­lán, ahol homok alkotja az alapkőzetet, előfordul. JUGOVICS (1951) szerint a Kovácsi-hegy északnyugati oldalán tetemes anyaghiányt okozott. Az emÜtett lepusztulási formák együttesen tekintélyes anyag­hiányt okoznak, de nem egyenletesen, hanem csak helyenként, a támadásuknak kitett zónákban. A for­rásvizekben megjelenő oldott mésztartalomból számolva 1 km 2-nyi területről 1 év alatt a források 40 tonna, azaz 20 m meszet szállítanak el (ha az átlagos 40 mg/liter CaC0 3-tal számolunk). Természete­sen ezt az adatot nem lehet általánosítani, mert igen sok tényező befolyásolja még, amit minden fonás vízgyűjtőjére egyedileg kéne tovább módosítani és a számítás megbízhatósága ez esetben is, jó, ha 50% lehetne, de arra mindenképpen jó, hogy szemléltesse a keletkező jelentős anyaghiányt. A bazalttakarót is éri közvetlen exogén, lepusztulást eredményező hatás. A bazaltok különböző struk­túrája miatt az eltérő eredményességgel aprózza, máüasztja a kőzetet, de ennek részletezésébe most nem kívánok belemerülni, mert ennek hatékonysága nagyságrendekkel kisebb, mint az alapkőzet esetében. Témánk szerint fontosabb annak az összefüggésnek a megláttatása, hogy miképpen hatnak az alapkőzet­ben jelentkező, anyaghiányt létrehozó lepusztulási folyamatok a fedő bazaltos kőzettakaróra. A bazalttakarók peremén a peremre merőleges és a peremmel párhuzamos törések keletkeznek, vala­mint ezekkel genetikailag rokon peremleszakadások, kőfolyások. Ezeket a jelenségeket főként az alap­kőzet kisajtolódása, kisebbrészt a defláció és a víz korrodáló—erodáló tevékenysége okozza. A peremre merőleges törések elsősorban a bazalttakar ós tanúhegyeken találhatók, illetve feltűnőek, melyeknél vastag bazaltréteg települt a laza pannon üledékre (Somló, Tátika stb.). E hegyeknél a polige­netikus lepusztulás során a laza alapkőzet gyorsabban lepusztult és a bazalttakaró viszonylagosan magasra került. Tömegéből eredően kisajtolta a képlékennyé vált, a hegyoldal felől támaszték nélkül maradt réte­geket és emiatt maga is alábbszállt, miközben feszültség gyülemlett fel benne. Ha a peremen a bazaltta­karó vastagsága különböző, akkor többnyúe ez eltérés következtében a peremre többé4cevésbé merőle­ges törésben oldódott fel az összegyűlt feszültség. A törések mentén ily módon már szabadon lezökkent darabok további sajtolódást váltanak ki az alapkőzetben. Ha a lezökkenő darabok lefelé szélesedő tömbökben törtek, úgy a lezökkenés következtében a törés széthúzódik, alkalmasint barlangméretű üre­geket képezve (pl. a Tátikai-hasadék barlang). Amennyiben a bazalt összetétele, struktúrája olyan, hogy saját lepusztulása következtében orgonákat (kőzsákokat) képez, úgy e törések kevésbé válnak szemlél­hetővé. A peremmel párhuzamos törések szintén a kisajtolódás következtében előállt anyaghiány miatt jöttek létre, az előbb említett törésekkel egyidőben, azokkal azonos lepusztulási rendszert alkotva. Elkülöní­tésük tehát nem genetikai alapon történik, hanem térbeli elrendeződés és eltérő morfológiájuk alapján. Általában gyakoribbak, mint a peremre merőleges törések, hiszen a kisajtolás a perem mentén többnyúe hosszú szakaszokon történik. Ennek következtében a rideg bazalttakaróban a feszültség a peremmel pár­huzamosan halmozódik fel, majd a labilis egyensúlyi áüapot feloldásaként a peremről, azzal párhuzamosan nagy karéjok szakadnak le. Ha a bazalt tömörsége nagy, akkor egyben marad a leszakadt kőzettömeg, alig eltávolodva a takaró helyben maradó részétől. Ha a bazaltperemen a kőzet saját lepusztulási folyama­tai már előrehaladottak (padozottsága, oszlopos elválása, kokkolitos mállása stb. kialakult), akkor a töré­ses leszakadás után a leszakadt rész darabokra esik törmelékhalmot, kőfolyást alkotva (a Tátikán a Szent­kereszt alja, a Badacsonyon a Bujdosók lépcsője mentén stb.). A bazaltperemről leszakadt, de egybemaradt kőzettömegek a helyben maradt részekhez képest megsüllyednek és attól kissé eltávolod­nak. Ez jól szemlélhető az oszlopos bazalt alkotta tátikai Remete-barlangban, hol az oszlopok egymásba­illeszthetősége meggyőzően mutatja az elmozdulás irányát, mértékét. Az elmozdulást a kőzettömb tömegén kívül a lazább lejtőn a kisajtolt képlékeny anyag is segíti. Az elmozdulás mértéke helyileg külön­böző, van ahol csak néhány cm, de van ahol több méter - ez utóbbi esetekben posztgenetikus tektoni­kus barlangok képződnek (tátikai Remete-barlang 39 m hosszú, kapolcsi Pokohlik 51 m hosszú). Peremleszakadásos kőutca a párhuzamos törések alkotta barlangokkal genetikailag rokon jelenség, de méreteiben felülmúlja azt és morfológiaüag is eltérő képet mutat. A rendkívül ritka, hazánkban is pá­ratlan jelenség csak a Kovácsi-hegy északnyugati peremén található. Mintegy 1,5 km-es hosszban félkör­ívesen szakadt le a 30-35 m vastag bazaltperemből egy 50-70 m-es karéj, mely változó mértékben, hol 15, hol 30 m-es távolságig eltávolodott (lejjebb csúszott) a helyben maradt bazalttakarótól. E leszakadt gigantikus kőzetkaréj nem maradt egy darabban, hanem széthúzódás közben háztömbnyi darabjai párhu­zamos árkokat, ún. „kőutcákat" formáltak. A lejtőn megcsúszva széthúzódó kőzettömegben nyitott és fedett rések keletkeztek - ez utóbbiak az atektonikus keletkezésű barlangok. Legjelentősebb közülük a 24 m hosszú Vadlány-lik. A kőutca kialakulásának legfőbb okát JUGOVICS (1951) az alapkőzet homokjára ható deflációban látja. Magam részéről nem tartom kizártnak a defláció okozta anyaghiányt, különösen a genezis első szakaszában, de a fő hangsúlyt a kipréselődésnek, sajtolódásnak, a képlékennyé vált márgán való megcsúszásnak adom.

Next

/
Oldalképek
Tartalom