Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel – Fél évszázad kisebbségben

III RIASZTÓ SZEMMEL - a cseh tiszaeszlár regénye

akinek még örülnie kell, hogy a kegyelem büntetését életfogytiglanra változtatja. Hilsner 1918-ban, tehát húsz év múlva kiszabadul, hogy tíz év múlva az országúton a halálban végre nyugalmat találjon. A világ, mely annak idején minden szemrebbenés nélkül tudomásul vette ezt a hallatlan justizmordot, Hilsner halálának hírére már reagálni sem tudott, mert annyira elfelejtette. Csehszlovákiát a német fasizmus hullámai fenyegetik. Bruno Adler az antifasizmusnak vél szolgálatot tenni, amikor a cseh példával a fasizmus tömegbutító méregfogát, az antiszemitizmust próbálja kitörni. Bizonyítéka, fegyvere, hőse és ellenmérge nem kisebb ember, mint Masaryk Tamás. A polnai embertelen gonoszsággal és butítással szemben egyetlenegy ember hadakozott: Masaryk. Masaryk filozófiájával, humanizmusával, demokráciájával, politikájával szemben lehetnek az embernek pozitív és súlyos ellenvetései, egyet azonban feltétlenül el kell ismerni: ekkor és itt ő volt a humanizmus telje és hangja, az Ember, aki kiordította állásfoglalását: „Ebben a levegőben én élni nem tudok. Beszélnem kell." És Masaryk beszélt, harcolt, leleplezett, bizonyított fáradhatatlanul. Egyetlenegy ember az antiszemitizmus hullámaival szemben. A diákok bojkottálták, katedrája, egzisztenciája veszélyben forgott, németek és csehek, kis és nagy senkik nyíltan zsidóbérencnek titulálták, de ő nem tágított. A cseh nacionalista lapok hihetetlen aljas módon támadták. A Národní listy például ezt írja: „Menj a pokolba, te gaz áruló. Ne merd többé a mi szent nyelvünket használni, és aljas szellemeddel és tisztátlan leheleteddel beszennyezni... Menj az ellenséghez, akit szolgálsz, és felejtsd el, hogy cseh anya szült téged. Mi téged mint undok fekélyt távolítunk el népünk testéből." Hogy az antiszemitizmus hová vezet, milyen aljas indulatokra spekulál, hogy a gonoszság hogy tud egy egész nemzetet elbutítani, azt ezek a sorok bizonyítják, amikor egy nép, egy nemzet elbódult sajtója árulónak és fekélynek tudja kikiáltani azt, akinek majd később mindent köszönhet. (KORUNK, 1934) 174