Rozmaringkoszorú – Szlovákiai magyar tájak népköltészete

A rozmaring, ez a dél-európai eredetű örökzöld, illatos, ágas cserje régóta kedvelt dísznövény. Használták illatszernek és gyógyszernek is. A középkor végétől írásos emlékek szólnak arról, hogy a tisztaság és szűziesség jelképe, a menyasszonyi koszorú legfontosabb virága volt. Kertbe vagy cserépbe ültetve a magyar nép egyik legkedvesebb dísznövénye. Lakodalmi bokrétába, koszorúba kötik, a vőlegény és legénypajtásai kalapjuk mellé tűzik Szlovákia magyarlakta tájain is. Szerepel a népdalokban a szerelmesek megszólításaként, föltűnik a díszítőmotívumok között. Szlovákia magyarlakta tájainak igen gazdag népköltési hagyományai vannak. Nemzedékek fáradoztak összegyűjtésükön és megmentésükön. Itt találjuk Nagykapost, ahol az első jelentős magyar népköltési gyűjtő és tudós, Erdélyi János született, és Galántát, amelynek folklórját Kodály Zoltán rögzítette először fonográfhengerre, elindítva a magyar népzenét a világhír felé. Mégis a sok serény és áldozatkész néprajzi gyűjtő munkája ritkán érett önálló kötetté. Munkájuk gyümölcse nagyobbrészt nehezen hozzáférhető folyóiratokban, újságokban, cikkekben, tanulmányokban, könyvekben és kéziratokban húzódik meg. Ezért adódott a gondolat: a bölcsődaltól a siratóig minden föllelhető népköltési műfaj legjavát gyűjteményes kötetbe válogatni össze. A magyar népköltési gyűjteményeket több mint száz esztendeje szokás egy-egy kedvelt növény nevével illetni. Kedves Olvasó! Fogadj? szeretettel a válogatott szálakból kötött Rozmaringkoszorút! KÖSA LÁSZLÓ