Alapy Gyula – Fülöp Zsigmond (szerk.): Jókai emlékkönyv. Jókai Mór születésének százados évfordulója alkalmából (Komárom. Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület, 1925)

Herczeg Ferenc: Jókai Mór emléke

— 17 — gyöket szállít gabonazsákjaiban és sejti, hogy a hajó utasait halálra keresi valami titokzatos és tulhatalmas ellenség. A költő bírálói gyakran hibáztatták, hogy a meseszövésben annyira keresi a meglepőt, a rendkívülit, az izgalmat, mint ma mondanók: a szenzációt. Ez azonban nem annyira kora és közönsége Ízlésének, mint inkább a tulajdon üde fabuláló kedvének tett engedménye. Mint vérbeli elbeszélő, maga is közönségként áll szemben a meséjével és gyakran boldog kritikátlansággal veti magát bele a rohanó áradatba. Egyszer, hatvannyolc esztendős korában, talán mert mégis gondolkozóba ejtették az ilyenféle kritikus megjegyzések: mellőzve a romantikus hatáskeltés minden fogását, szigorú önfegyelemmel és a művészet puritán eszközeivel, megirta elbeszélő irodalmunk egyik büszkeségét: A sárga rózsát. Jókai összekötözött szárnyakkal is tudott repülni. Midőn azonban mérget kever és végrendeletet hamisít, midőn álarcosan oson végig földalatti folyosókon és titán kézzel fékezi meg a természet lázongó erőit, midőn az ő csigaorru kis gabonahajóját Scyllák és Charybdisek között kormányozza el: az olvasó akkor is áhitatos izgalommal követheti útjait, mert Jókai a szenzáció mellé annyi művészetet, a kaland mellé annyi életigazságot, a mese mellé annyi emberi érzést ad, oly plasztikusan festi az embert és a természetet, oly ellenállhatatlan irói szeretetreméltósággal tereli érdeklődésünket a hősei felé, hogy végül már nemcsak a regény olvasóinak, hanem valósággal a regény szereplőinek érezzük magunkat. A meséje olykor úgy kalandozik és csapong, mint a harkály a bükkfaerdőben, de az olvasó ritkán bánja meg, ha követi szeszélyes útjain, mert ahová vezet, ott kincs, vagy legalább is virág terem. Jókai-féle virág, amelynek kelyhében gyémánt-harmat csillog, mesevirág, amely hárfázik, ha süt a nap és zokog, ha jön az őszi hervadás. Az osztályozók és skatulyázok, akik minden irodalmi jelenség számára rekeszt tartanak készen, Jókait olykor együtt emlegették korának nyugateurópai, főleg francia regénygyárosaival. Bár Jókai irói külsőségeiben soha sem zárkózott el a nyugateurópai divatok elől, az ő lelki rokonait még sem a nyugaton, hanem a mesék keleti őshazájában kereshetnők. A francia és a német regénygyárosok rossz társaságától megóvta őt tündöklő képzelete és istenadta humora. A humora fölényesen fatalisztikus, olykor enyhén borongó, gyakran merész^ és Jókai Emlékkönyv. 8IBLIOTHECA HUNGARICAp Cnmnrifl - SorDOľlá" Šamorín