Alapy Gyula – Fülöp Zsigmond (szerk.): Jókai emlékkönyv. Jókai Mór születésének százados évfordulója alkalmából (Komárom. Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület, 1925)

Alapy Gyula: Patkós Körmendiné

aki mióta csak hazajött a vándorlásból, tizenöt álló esztendeje dolgozik Körmendi Dávid műhelyében, váltig biztatgatta: — Mester uram, ne maradjon egyedül, hanem hozzon asszonyt a házhoz. A nélkül nem élet az élet. Aki meghótt, azt Isten nyugosztalja. Majd meglátja, hogy igy kevesebb lesz a gondja. Bár sohase hallgatott volna Körmendi Dávid az öreglegénye, Péter szavára. Mint aféle özvegyember, ahogy illik, válogathatott volna özvegyasszonyokban. Nem is mult el, hogy meg ne látogatta volna egy-egy asszonynenne: hogy ilyen jól jársz vele Dávid, ezt vedd el, abból lesz a derék asszony. De akit igy komendálgattak neki, mint például özvegy Gulyásné ifjasszonyt, igen fiatallotta magához, özvegy Decsiné nagyasszonyom meg, mi tűrés-tagadás, benne volt az időben, ami egyikünk felett sem áll meg. Meg aztán kedvét is szegték neki; aki tetszett volna, arról azt mondták: legényekre kacsintgat, vagy igen módisan jár és fenn hordja az orrát. Ilyennek kötné be a fejét? Tériilt-fordult, nem szólt senkinek, csak Péternek, hogy elmegy egy-két napra a városrul. Az öreg Péter pedig okos ember volt és ismerte a dörgést, mondta is magában: — Asszonynak köll lenni a dologban. A mester asszonyt hoz a házhoz. Többször is elment igy körülnézni és egyszer meg is hozta a menyecskét. Kíváncsi volt és haragudott rá az egész város. Mert mégis csak szégyen a komáromi fehérnépekre, hogy nem talál egy házasuló ember köztük magához valót. Mikor piros pünkösd ünnepén együtt elmentek a templomba, mindenki megmustrálta őket, de kiváltképpen az asszonyok. Volt akkor miről beszélni a Megyercsi, Panda-tó és a Bikaakol utcákban. Babosné nénémasszony, aki fején szokta találni a szöget, igy szólt: Nem látták, hogy össze van nyőve a szemődöke ? Ha rontás lesz a városban, tudjuk, hol keressük az igézőjét. Terel mes Sámuelné nagyasszony például, aki esküdt ellensége volt a divatnak, a veres alsószoknyáját szólta le, — hogyan is láthatta meg, mikor pápaszemet hord már! — hogy az ilyen módos fehérnépnek fehér csipkés alsószoknya dukálna, a vereset viseljék a cigányasszonyok a Péróban meg a Pih3gőben. Csibáné asszonyom, a Mester utcai kovács felesége azt mondta a főkötőjére, hogy az már benne volt a Noé apánk bárkájában, amin ne is csodálkozzunk, mert tudnunk illik, hogy Csibáné asszonyság