A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Borsody István: A magyar-szlovák kérdés

az idők változásával a költő hegyvidéki hazája anynyira megváltozott, hogy a magyar könyv egyre ritkábban került az élők asztalára . .. A világháború és az európai rendet teljesen felforgató békeszerződések beváltották a csehek utolsó pillanatig bizonytalan számításait és a szlovákság a cseh emigráns politikusok, valamint a szlovákság nevében fellépő néhány csehbarát akaratából ezer év után kivált a magyar államból és mint a csehszlovák nemzet csendes társa új életet kezdett a csehszlovák köztársaságban. Inkább egyes szlovákok álmai teljesültek ezzel, mint a szlovák nép tömegeinek vágyai. Csehek és szlovákok közt nem voltak népi kapcsolatok, az „egységet" csak egyesek ápolták, akik Masarykot Prágában, vagy felvidéki nyaralásai alkalmával ismerték meg és kerültek hatása alá. A Masaryk intenciói szerint 1898-ban megindult Hlas című folyóirat, a prágai szlovák diákok Detvan nevű egyesülete és az 1896-ban megalakult csehszlovák egyesület körül mozgolódott a csehbarát szlovákok csoportja és ebből a csoportból kerültek ki a későbbi köztársaságban a szlovákság „megbízható" képviselői, mint Hodzsa Milán, Dérer Iván, Srobár Lőrinc és a többiek. Felekezeti színezete is volt a cseh orientációnak: hívei a szlovák luteránusok közül kerültek ki, ez a körülmény pedig döntő jelentőségű lett, mert kezdettől fogva ingadozásra és némi tartózkodásra késztette a katolikus vezetőket, a köztársaság későbbi politikai fejlődése során pedig Hlinka András vezetése mellett a többséget biztosította a csehbarát centralistákkal szembeforduló szlovák autonomistáknak. Az 1918. év új viszonyt teremtett a szlovákok és magyarok közt. A prágai magyarellenes propaganda szabadsága birtokában most már teljes erővel igyekezett eltüntetni a szlovák-magyar együttélés szép emlékeit is: megakadályozta, hogy az európai nemzeti államok kifejlődésének korszakában a szlovákok és magyarok közt felmerült ellentétek az egymásrautaltság felismerésével elsimuljanak. A szlovák-magyar ellentét elsőrangú cseh érdek volt. A csehek a fojtogató német ölelés ellen azzal kívántak védekezni, hogy kiterjesztik hatalmukat kelet felé és nagy vitalitással rendelkező szlovák népből táplálkozva fölfrissítik fogyatkozó nemzeti erejüket. Ezt a hatalmi elképzelést a csehszlovák nemzetegység fikciójával és a csehszlovák nemzet hivatásáról, a nyugati nagyhatalmak védőszárnyai alatt megalkotott elméletekkel indokolták. így ütközött meg a szlovákok fölött az újkeletű cseh államgondolat a régi magyar politikai eszmékkel. A cseh-magyar ellentétet a csehek mint szlovák-magyar ellentétet iparkodtak feltüntetni. A magyarok elleni uszítással szerették volna elterelni a szlovákok figyelmét mindarról, ami a szlovákokat az újdonsült köztársaságban izgatta és elégedetlenné tette. A pittsburgi szerződésben 1918 május 20-án tett autonómia-igéretet is részben azzal az indokolással szegte meg a cseh centralizmus, hogy a szlovák önkormányzat veszélybe sodorná a köztársaság egységét, gyöngítené ellenálló erejét és ellenséges akcióra bátorítaná az állam vesztére törő magyar szomszédot. Ezzel akarták elhitetni a szlovákokkal, hogy az autonómia ellenkezik a szlovák érdekkel is, mert bomlást idézne elő és könnyen visszataszítaná a régi „rabszolgaságba" a köztársaságban szabadon élő szlovákokat. A csehek minden alkalmat megragadtak arra, hogy a csehszlovák köztársaság ellen joggal jelentkező magyar ellenszenvet úgy magyarázzák, mintha ez a szlovákok szabadságára és életére törne. A csehszlovák köztársaság vezetői 1918 után mindent elkövettek, hogy a szlovákságot kiragadják a magyar hatások alól. A szlovák kultúrát a cseh kultúra részévé nevezték ki és átlátszó módszerekkel azon fáradoztak, hogy megsemmisítsék a szlovákság önálló szellemi hagyományait. A szlovákoknak szánt új kultúrát a csehszlovák politikai érdekek alá rendelték, fondorlatosan csempészték a Tátra alá a cseh nyelv és gondolkodás idegen elemeit és a „szabad" szlovák kultúra fejlődésének egyet kellett jelenteni a magyarellenes szellem ápolásával. A fiatal szlovák intelligenciát távoltartották a magyar irodalom és nyelv megismerésétől, az írók közé odaállították a „közös" irodalom cseh alakjait, akiknek fényétől lassú homályba merültek a sajátos szlovák irodalom jellegzetes képviselői. A cseh hatások elleni védekezés Bernolák és Stúr szellemében újra szükségessé vált s a föld, a táj, a népi hagyományok tisztelete nem érthetett egyet a politika szempontjaival. A felülről intézett cseh nyomás ellenére a magyar-szlovák szellemi kapcsolatok mégsem szűntek meg. Ady, Babits Mihály, Kosztolányi, Szabó Dezső, Móricz Zsigmond hatása a szlovák irodalomra élénk bizonyítéka annak, hogy a századok során közös emberi vonások nem múlhatnak el nyom nélkül és a közös szellem ismerősként kapcsolja egymáshoz a politikai ellentétek miatt szétváltan élő társakat. A magyarok magatartása a szlovákokkal szemben 1918 után főleg a tájékozatlanságra támaszkodott. A revízió gondolatába vetett hitet a szlovák testvériség szép, de felületes jelszavával erősítették. A magyar közvélemény szívesen áltatta magát, mert a trianoni Magyarország problémáktól hemzsegő életében amúgyis hajlandóság mutatkozott elintézetlen és kellemetlen kérdések elhesegetésére. Kényelmesebb volt, nem zavarta a megroppant ország és nemzet illúziókba kapaszkodó hitét, ha a „tót testvért" emle— 294 — 20*