Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 6. (Kaposvár, 1975)
7. Tóth Tibor: A nagyüzemi szerkezet és szemléletmód kialakulásának kérdései a mernyei uradalomban
A NAGYÜZEMI SZERKEZET ÉS SZEMLÉLETMÓD KIALAKULÁSÁNAK KÉRDÉSEI A MERNYEI URADALOMBAN* TÓTH TIBOR 1849. januárját mutatta még a naptár, a múlt év tavaszát megért nemzedék számára az idő még tartogatta a tavaszi hadjárat dicsőségét, április polgári demokratikus vívmányait, de a nyárutó és az ősz vérzivatarait is; az azonban már aligha lehetett kétséges sokak előtt, hogy a történelem lezárt egy hosszú korszakot, és a következő időszakokra való felkészülés most már a szó legszorosabb értelmében is a lét kérdésévé vált. A forradalom eseményeire háromnegyedéve még tétován reagáló kegyestanítórendi Kormánytanács 1849. januárjának elején a császáriak által megszállt Pestről a szintén megszállt somogyi Mernyére írt évelejei általános rendelkezésében a jövő várható problémáit a következőképpen foglalta össze: „Az 1848-ik évi martius 15-ke korunkban egy új korszakot idézett elő, egy oly korszakot, melyben élünk, és társadalmi viszonyaink minden legcsekélyebb részletei, ennélfogva még a mezei gazdálkodás is új irányt nyert: eddig pazar kézzel rendelkezett a' gazda Tiszt a' bizonyos, előre kiszámított úrbéri napszámokkal 's az idő viszontagságait leszámítva, aggodalom nélkül működhetett gazdászati körében, fáradalmai dús eredményének nyugodtan nézhetett eleibe: most azonban, midőn e hatalmas eszköz kezéből ki van vévén, 's egyedül majorsági erőre szorítva, a hü és lelkes gazdatisztet nehéz aggodalom tölti el, ha meggondolja, hogy ezrekre menő károkat okozhat Uraságának, ha majorsági erejét csak egyszer is akár tudatlanságból, akár gondatlanságból nem annak idején és módja szerint alkalmazza." 1 A hosszabban idézett invokáció imponáló éleslátással tárta fel mindazokat a problémákat vagy legalább is a várható nehézségek legszembetűnőbbjeit, amelyek leküzdése az uradalom számára a mindenkori tennivalók gyökerét, a széles rendi hálózat számára pedig a fizikai fennmaradást jelentette. A korábbi időszak gazdálkodásának elvvé jegecesült gyakorlata, hogy ti. a termelés eredményességének alapvető belső üzemi faktora a minél olcsóbb munkaerő lehetőleg tömeges felhasználása volt, kétségkívül bizonyos határig képes volt a termelő üzemek beruházási és piacérzéketlenségét magyarázni - bár a 48 előtti évtized bizonyos korrekciókat e szempontból is eredményezett. Az idézett rendelkezés szövegezője tehát elsősorban érthetően a munkaerő csökkenését érezte a legnyomasztóbbnak - uradalmunkban az úrbéres munkajáradék a munkaerő-szükség*Részlet egy készülő hosszabb tanulmányból.