Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1891 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1891-10-18 / 42. szám

nélkül követte ! És végre : imhol az ember, a ki a szenvedések keresztjére szegezve mosolyogva tűrte, mit Isten akarata bocsátott reá s éber lelkére ránehezedő teste tehetetlenségével is kibékült és panasz nélkül tűrte azt az érzést, mely mást kétségbeejtett volna. hogy a lélek ép, de a test erőtelen — mert súlyos szenvedéseit is ura nevében viselte, a ki még nagyobbat szenvedett zúgolódás nélkül — mivel a szolga nem nagyobb az ő uránál. ímhol az ember, aki bátran, nyugodtan nézett szembe a halállal s ezzel a szóval mert az Ítéletre menni: «Uram szined elé megyek.» Ezután sorra búcsúztatta az özvegytől, a rokonoktól, a debreczeni egyháztól és collegiumtól, a tiszántúli egyházkerülettől és a várostól. Az egyházkerülettől következőleg : ((Mindenek között te vesztettél legtöbbet, te fogod őt leginkább pótolhatatlannak találni, az ő helyét legnehezebben betölteni! Nem mintha nem volnának jeleseid, a kik közt választhatnál. De ki lesz az a férfiú, a ki mindazt egyesítse magában, a mi ő benne te egyszerre elvesztettél ? A tudományt, mely nemcsak a setétben világol, de a legkisebb homályt sem tűri s nemcsak a sűrű felhőket, de a legfátyolosabb ködöket is eloszlatja; a hitet, mely nem ismer ingadozást, sziklaerősen áll, nemcsak az ostromok ellen szilárd, hanem az incselkedéseket is visszautasítva, tudván kinek hitt; az ékesenszólást, mely egyszerre világosit, melegít, meggyőz és elragad; a bölcseséget, mely mindig megtalálja a helyes és igaz utat, soha sem lő túl a czélon, soha nem vágja karddal ketté a gordiusi csomót, hanem türelemmel oldja fel ; a fáradhatatlan gondosságot, mely még alunni is éberen alszik s ezernyi gyülekezet és milliónyi lélek gondját viseli szivében s a legkisebbet nem ejti el; és mindenek fölött a szeretetet, mely nem tesz személyválogatást, mely mindig a békességet keresi, mely nem gondol gonoszt, mely mindent eltűr, mindent elfedez, mindent remél ; mely egymaga több a hitnél, a reménységnél ; mely a tökéletességnek kötele, s az ellenkező nézetek és harczban álló indulatok között egyességet szerez s maga lesz mindeneknek összekötő kapcsául! Oh hol találjátok a férfiút, s ki lesz, a kiben mindezt feltaláljátok mint ő benne ? a kire rámutathassatok és azt rámondhassátok: ímhol az ember. Oh nézzetek körül, óh nézzetek a szivetekbe s ugy válaszszatok ! Szentlélek Isten ! légy velők és ihlesd, segítsd, vezéreld őket a választásban!)) E megható és fölemelő búcsúztató után a templomi szertartás egy énekkel véget ért s megindult az óriási menet a nagy templom elől a Czegléd-utcán át a temető felé. Legelői két lovas rendőr és két városi huszár, azután az iskolák ifjúsága zászlók alatt (kereskedelmi akadémia, reáliskola, collegium) összesen 130 nyolczas sorban, utánok az énekkar és katonai zenekar, két gyászkocsi a koszorúkkal, a hatlovas gyászkocsi a holtesttel, a gyászoló család, ezután a püspökök, esperesek, lelkészek, gondnokok, tanárok, 30 honvéd tiszt Bolla tábornokkal, 15 közös hads. tiszt Krausz ezredessel, a hatóságok és testületek főnökeik vezetése alatt, a rengeteg nép és végül 40 kocsin a hölgyközönség. Impozáns menet, festői látvány, méltó a megörökítésre, mit egy élelmes fényképész nem is mulasztott el. A Czegléd-utcai temetőben a Révész-család sirboltja előtt (hol a püspöknek két szép reményű gyermeke nyugszik) az énekkar gyászdala után Szeremley József h.-böszörményi lelkész és esperes tartott kitűnő síri beszédet. Átható hangon, fenkölt érzéssel, szép előadásban mondott még egy «Isten hozzád»-ot s rövid imát református egyházunk nagy halottja felett, kit életében annyian szerettek s halálában annyian és méltán siratnak! r. t. NECROLOG. I

Béky Sámuel, kassai ev. református léikész stb. 111111111 IIIIIWIIIH1HII1—iiimI A nagyoknak, kiket születésük, elfoglalt társadalmi állásuk a történelem alkotó tényezőivé tett, kortársaik kegyelete szobrokat emel, s nevök a késő nemzedék előtt ott ragyog a történelem lapjain még akkor is, ha koporsójukra kegyelet helyett gyűlölet, áldás helyett átok száll, s az utánuk maradt ürességet, nem a veszteséget érző fájó szivek zokogása, hanem az általuk szerencsétlenné tett, egyesek s népek kinos nyögése tölti meg. Azok, kik áldásai voltak annak a körnek a melyben éltek, de egyszerű munkások csupán, a legtöbbször átadatnak a feledésnek! Kik nyomaikba lépnek, eltapossák az ő nyomaikat! emlékük hova-tovább elhomályosul ! s a kegyelet, mely néhány évtizeden keresztül sirjok felett felmaradt, ismerőseik, szeretteik avagy barátaik kimultával megszűnik őrizni emiéköket! s mire sírjuk fejfája kidől, sirdombjukat egyenesre tapossák az emberek: akkorra már emiékezetöket is eltemette, az életet és megsemmesülést egyaránt magában hordozó idő !! Daczára eme szomorú tudatnak, vagy talán épen azért, jól esik a mi lelkünknek meggyújtani az emlékezet világát sírjuk felett azoknak, kik a társadalmi öszszeköttetések, baráti, rokoni kötelékek által szivünkhöz közelebb állottak; a kiknek kidőltével mi látjuk leginkább az utánuk maradt térijesztő ürességét, a kikről mi tehetjük leginkább a tanúbizonyságot, hogy idők multával elveszhet emiékezetök a földről, de az általuk becsülettel végzett munkának áldásos következménye beolvad az egésznek életébe; ott hat, munkál s közreműködik azon, hogy az emberiség betölthesse az elébe irt kötelességeket! Egy ilyen férfiú sirja felett czélja e soroknak meggyújtani az emlékezet világát, hogy annak halvány fényénél, még egyszer vissza emlékezve az elköltözött mult alakra: lelkünk annál inkább érezze a veszteséget, mely minket ért; annál inkább lássa az ürességet, melyet az elhunyt jelesnek kidőlte hátra hagy!! Es e férfiú, fájdalom már csak néhai Béky Sámuel, kassai lelkész, az abauji ev. ref. egyházmegye esperese, a sárospataki főiskola igazgató-tanácsosa, conventi tag, az 1882-ik évi zsinatnak volt, s az ez évben összeülendő zsinatnak elválasztott képviselője stb., meghalt szept. 29-én, eltemettetett okt. i-jén őszintén érzett, mely fájdalmára mind azoknak, a kikkel bármi tekintetben összeköttetésbe hozta a bölcs isteni gondviselés! * * * Született a boldogult 1837. aug. havában, Abauj-Szántón, Béky Ferencz s Kovács Zsuzsanna szüléktől, kik minden bizonnyal elég tisztességes anyagi helyzettel birtak ahhoz hogy élénk, széptehetségü gyermeköket, tudományos pályára szánják s a még akkor talán