Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 14-es doboz
Balassa-Gyarmat, 1899. Julius 30. 31. szám XXVII. évfolyam. NÓGRÁDI LAI’OK'IIONTI HÍRADÓ POLITIKAI, TÁRSADALMI S’ KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Elit fizetem I ar: Bgész évre B frt. Fél évre 2 frt 50 kr. Negyed évre 1 frt 25 kr- OEeryea szám ára,: lO Iciajczái. Előfizetni csupán a kiadóhivatalban leket B.-Gyarmaton Előfizetési pénzek, reclamátiök és hirdetések a kiadó- hivatalhoz intézendők. II i ■■eletetlek árszabály szerint számíttatnak. — Nagyobb és többször hirdetések jutányosán eszközöltetnek. A lap szellemi részére s a Nyilt-térre vonatkozó minden i Bélyeg minden egyes beigtatásnál külön 30 kr közlemények a szerkesztőhöz küldendők. j Nyilttér petit sora: 20 kr. APOTHEOSIS. v Petőfi Sándor halálának félszázados évfordulójára. Irta Jókai Mór. (Háttérben Petőfi érczszobra, mögötte görög stílben épült csarnok, e felirattal „Petőfi ház“, párkányzatán Petőfi elhalt kortársainak mellszobrai: Arany, Tompa, LiszDay, Terényi, Bérezi, Obernyik, Vajda, Degre, Pálffy, Albert, Egressy G., Irinyi, Vasváry, stb. Szabadság nemtüje : fején diadém, fehér redős öltönyben, két keze bilincsben, lánczczal összekötve. Sötét van: csak egy, csillagfény ragyog a szobor feje felett a magasban, melynek vékony sugara a szoborra dereng alá.) Nemtő. (Tompa, gyászoló hangon:) nem magad estél el: veled együtt száltak Em1 éktelen sirba, Haza és Szabadság, Kikért éltél, kikért a vérhalált kiáltad, A rombadült ország, szegény Magyarország. A sírt fölöttetek simára taposták. Aztán sötétség lett, — kisértetek éje Úr lett benne minden gonosz szellem tábor, Kiket elszabadit alvilágnak mélye Halottat és élőt kínozni vaktából. A pokol közel volt az ég pedig távol. Kioltottak minden csillagot az égen Csak egyet nem tudtak : mely szivedből szállt ki, Melynek azt hirdették tündöklő sugári, Lesz e lidérezhozó éjszakának vége S szabad Magyarország, a milyen volt régen. Ha tudnak álmodni sírjukban a holtak, Csak azt álmodhatják, mit az élők itt fenn, Hogy még vissza-hozza a .jövő a múltat, Hogy egy nép keze nem maradhat bilincsben Él még magyar nemzet, él még magyar Isten. Ki sugdosott az eltemetett nemzetnek Álmában, hogy halál ne legyen belőle. Eltartott ez álom egy emberöltőbe, ,,Ne rettegj jövődtök múltadat ne vesd meg!“ Te voltál az, örök szabadság költője. Jós voltál, próféta, kitől bitet vettek, Dalaid szikráin láng kelt a szivekben. Kik élve üldöztek, holtan megszerettek S a kik hivek voltak, azok még hivebben. Idegen leltekből honszeretők lettek. S az ég meghallgatta a holt költő dalát: Remény csillagait sorba gyújtogatta Bilincsét lánczait a nép szétszaggata. S a nemzet feltámadt az u.j virradatra. (Hajnalfény, majd napfény derül.) Nemtő. (Ketté szakítja a kezén levő lánczokat.) Hajnalhasadtára a látóhatárig Jut az éj tábora, a gyötrő kísértet, Kelő fénysugárból magasra kiválik Ostorával űzve a futó lidérczet, A te érczalakod, visszanyerve élted. Érczből volt a szived, mig dobogott élve; De égett a haza és szabadság névre. Most érez vagy egészen : hát szív vagy egészen; Fejedet az égig emeled merészen ; S szemednek engeded, hogy a napba nézzen. | S napnál fényesebbre: feltámadt hazádra Ez imádott földre, bórczedre, rónádra: Bérezek, rónák hazaszerető népére, Kit Isten teremtett a saját képére, Kiben az ősöknek buzog honfi vére. Lásd és hevüljön át érczalakod tőle. Legyen izzóvá és ragyogjon az éjbe, Hogy lett bálvánnyá a szabadság nemtője. Lásd szobor alakban, mit nem láttál élve, S dobbanjon érezszived. túlvilág! kéjbe. (Nemtö, ledobja kezeiről a lánczokat.) I Nincsen már rab nemzet, nincs elnyomott ország Szabad a föld, a nép, a sajtó, a szellem, Szabadság rendezi a törvények sorsát Sötét visszavonás nem félelmes ellen Árulás daemona nem győz bonszerelmen. Az utolsó hang, mit földön élve hallá!, Sebektől vérezve, földre legázolva Vad csatakiáltás volt, győzelmes hurrah! A mivel a szilaj zsarnokká lett szolga A szabadság hősét a porba tiporja. Most népdal üdvözöl szabad népek ajkán Kik dalaid zengik, szájról, szájra szállva, S hallgasd, hogy éltetnek a nap alkonyultán Aranytermő kalászt aratva, kaszálva. A délibáb játszik távol láthatárba. Mit utölszor hallá! élő szemeiddel Romhalmaz volt égő városoknak üszke. Most palotasorok, szemeidnek hidd el. A való versenyt fut merész reményiddel S miként a palota, a gunyhó is büszke. S a porbahullt zászló, mit véreddel lestél, Most magasan lobog, egész nemzet védi: Megsokasodnak a régi kor honvédi Kit messze kerestél, kit egykor elvesztél Itt van köröled, a dicső hon, a régi. S ezt köszöni o hon kihullott vérednek, Ami soha nem hull el, élő dalaidnak Szabadság virági porodból erednek; Lelked sugáriból csirái fakadnak Dalaid, diadal neked egymagádnak. Sirod, csak keressük, de lelked köztünk él; Ott leljük lantodnak minden pengésében, Unokáink tudják, mit mi tudtunk régen, Hogy drágább vagy nekünk édes mindenünknél, Soha a magyar szó nem zengett oly szépen. Mag volt mit eltűntéi: erdő lett belőle, Szabad és egyenlő testvér minden polgár, E jelszóval haladt nemzeted előre. E jelszó lángjával égett minden oltár, Ez a hármas jelszó hirdeti ki voltál. E földtekén alig van már más földdarab, Hol e hármas jelszót még hiszik és vallják. De ez az egy haza menheiyéül megmarad | S újra felzenditi, hogy a népek hallják. I S kövesse erős tett, mit mond szent akarat. Ainig e kicsiny nép, kit magyarnak hinak Szabadság és emberszeretet őre lesz. Sok küzdelme lesz, mert ellent sokan vinak, De el nem fog bukni, soha nem csüggedez. Szabadság nemtője mindig mellette lesz. Nemtö. (Felragadja a Petőfi szobor talapzatára fektetett nemzetiszin zászlót e felirattal: „szabadság, egyenlőség, testvériség“ s Petőfi szobra felé nyújtja.) Ragadd e háromszin zászlót érczkezedbe, Mely élve emelte, halva is megvédte. A jövendő várát ezzel te veszed be, S ha mi ellágyulnánk, te érezszobor, védd te. Legyen veled együtt hallhatatlan élte.
