Pest Megyei Hírlap, 1992. október (36. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-28 / 254. szám
HALLGASSUNK KENDE SÁNDORRA! Ittfelejtett engem Isten Kende Sándor tősgyöke- t rés pesti, sőt belvárosi lé- | tere évtizedekig, 1950 1980-ig Pécseit élt. De korábban hosszabb időt töltött Párizsban is. Családi kapcsolat révén gyakran tartózkodott Rómában. Most pedig Budaörsön találom meg kellemesen berendezett lakótelepi lakásában. Szép a külső környezet, a községet körülvevő sziklás dombok, a sok zöld. Mégis, miért éppen Budaörs? — Itt kaptunk lakást. Nekem mint nyugdíjasnak mindegy volt, hová költözöm. A feleségem — aki tanár — pedig kedve szerint dolgozhat a helyi kísérleti iskolában. ■ Minden környezetet lehet szeretni? Vagy van különbség ebben a tekintetben a települések között? — Pécsivé nehéz volt válni. Pécs egy külön világ. Hogy ott elfogadtassam magam, óriási feladatot jelentett számomra, annál is inkább, mert a könyvesboltok államosítása volt a feladatom. De nemcsak államosítottam, alapítottam is. Többek között megalapítottam a Magyar írók Könyvesboltját, ahol csak magyar szerzők műveit árultuk. Ahhoz, hogy magyar Írók könyveit a magyar közönségnek eladjuk, sajátos terjesztési módszert kellett alkalmazni. ■ Hogyan lehet kívánatossá tenni a kortárs magyar írók könyveit? — Hát úgy nem, hogy csak sírunk, amiért nem kellenek senkinek, mint ma teszik. Mi például alapítottunk versbarátok körét, élén versmondó társasággal. Ez utóbbinak az előadóestjeire a kör tagjai Ingyen kaptak belépőt. Minden tíz megvásárolt verseskötet után kettőt ingyen kaptak. Ha pécsi írónak könyve jelent meg, mindig tartottunk . bemutatót belőle a Magyar Írók Könyvesboltjában. Szerepelt egy kritikus, egy színész. Népszerűsítettük az irodalmai, a művészetet a Libressóban, amely eszpresszó volt, de a betérők az asztalokon megtalálhatták a magyar folyóiratokat, a falakon pedig havonta más-más pécsi festő tárlata fogadta őket. Beszoktak oda a Pécsi Balett tagjai, a közönséget ez is vonzotta. Nem csupán vártuk, kerestük is a vevőt, voltak ügynökeink, akik különböző sorozatokat árultak, lakásokra, munkahelyekre járva. A tanárképző főiskolán, gimnáziumokban előadásokat tartottunk, ismertettük a pécsi könyvkiadók munkáját. Lila leszek a méregtől, ha azt hallom, hogy „a közönségnek nincs igénye”. Hát mire van igénye? Amikor megszületik, mindenkinek csak levegőre meg anyatejre van igénye, minden más igénye úgy alakul ki, hogy kialakítjuk. B Mit mondana, mit tanácsolna a ma könyvterjesztőinek? — Magától sose „ment” a könyv. Heltai kijelentette: Magyarországon nem vesznek könyvet, hanem eladnak. Most a nagy árleszállításokkal teszik végképp tönkre a könyvszakmát. Én ügynökhálózatot építenék ki. A vidék teljesen ellátatlan könyvvel. A községekben nincs könyvesbolt. Sorozatokat kéne összeállítani. Meggyőződésem, hogy minden faluban öt-hat sorozatot el lehetne adni. A mai munkanélküli világban diplomások is elvállalnák az ügynököskö- dést. Színészek. Szerintem a színész lenne a legjobb ügynök. S ha az ügynök megkapja a könyv árának 50 százalékát, az még mindig nem 80 százalék, mint amennyit az árleszállításoknál engednek. Részletre árulnék. Ezen sokan el- szörnyülködnek: inflációban részletre? Miért, raktárban nem inflálódik az áru? Ha ötven színvonalas kiadónak az ügynökei elindulnának vidékre, itt olyan pezsgés lenne! De hát most a könyvkiadók is tanulnak, meg a könyvesboltok is . tanulnak.. Könyvkiadás azért nincs, mert könyvterjesztés nincs. Az ÁKV és a Művelt Nép tönkrement, és nem a jó irodalom eladhatatlansága, hanem a tömegesen rendelt, abban a tömegben már nem forgalmazható köny- nyebb műfajok miatt. Az alakuló könyv nagy kereskedő cégek most a beszerzést, a kiadókkal való kapcsolattartást tanulják. Interregnum időszakban vagyunk. ■ Mit tegyenek ebben a helyzetben az írók? — írjanak. Én tíz évig nem írtam. Polgári írónak bélyegeztek, 1948. és I960 között mint író nem léteztem. De mégis eddig harminc könyvem jelent meg. Csak mióta Budaörsön lakom, tizenegy. ■ Jó Budaörsön élni? — Eléggé lokálpatrióta lettem itt. Amikor ideköltöztünk, itt volt a falu vége, nem voltak még erre üzletek. Azóta kiépültek. Egyrészt mindennel jól el vagyunk látva, ami a kényelmünkhöz, a szükségleteink kielégítéséhez kell, másrészt csend van, jó levegő, a legnagyobb melegben is fúj a szél a hegyek felől. Régebben rengeteget jártam alkotóházba, most minek? Itt akkora a csend! S Pesten ott pusztulhat el az ember az utcasarkon, itt pedig ismernek, számon tartanak. Nemrég az új könyvem bemutatóján megtelt a budaörsi művelődési ház. Lapunk is van, a Budaörsi Napló, abba dolgozom. Megjelent a felhívásuk: akinek köze van Budaörshöz, írjon a lapba. De azért majdnem mindennap bemegyek Pestre. Ott érzem jól magam, ahol sok ember van, pályaudvarokon ... Benézek könyvesboltokba, megnézem, mi jelent meg. Az írók Szak- szervezetében tevékenykedem, a számvizsgáló bizottság elnöke vagyok. ■ Most mit ír? — Sose szerettem magamról írni. Társadalmi regényeket írtam, mintegy kívülállóként szemléltem a világot. Öregségemre vallomáskényszer fogott el. Megvizsgálom az életem olyan szakaszait, érzelmeit, kapcsolatait, amelyeket sose mertem igazán átgondolni. Már megjelent az anyám regénye, a lányom regénye, az öcsém regénye. A barátom regénye következik. Befejeztem, gépelem. A címe: Ittfelejtett engem az Isten. Nádudvari Anna Az Alföldre álmodott gyergyói havasok Aligha lehetne idcálisabb kiállítóterem a gödöllői kollégium Gorka-csarnoká- nál. Közel az épület főbejáratához, mégsem tolakodó előtérben. Meg kell keresni, de könnyen megtalálható". A művészet, szépség barátai benézhetnek néhány percre, de tölthetnek itt csöndes órákat is. A háttérben Gorka Líúta .hatalmas falikerámiája, előtte festészeti vagy fotótárlatok. Havonta egy-egy művész mutatkozik be, vagy akár csoportosan, többen egyszerre. Az ország legnagyobb agrártudományi egyetemén — a hajdani József nádor műegyetem egyik örököse — a művészetekre fogékony agrármérnököket, gépészmérnököket és agrárközgazdászokat nevelnek. Ezerkétszáz lakója van a kollégiumnak,, amelynek választott igazgatója, Bujáki Gábor egyetemi adjunktus a népi kollégiumok és az Eötvös-kollé- gium hagyományait építi be a mai főiskolások önképzésibe, je’.lemalakításába. Működik itt képzőművészeti, népművészeti, fotó-, akvarisztikai és videóikor, klubokat alakítottak a „zöldek” és a környezetvédők. Öntevékeny csoport mindegyik. az alkotó életre készíti {el tagjait, az egyetemen kapott szakmai ismeretek mellé igényt és öntudatot sugallva. Most éppen Gyergyó köszönt a kiállítóterem látogatóira. Búzás András emlékekből és reménységekből. megpróbáltatásokból és kísértésekből táplálkozó festményei olyan arcát mutatják a gyergyói életnek, amely új vonásokat tartogat azoknak is, akik jártak azon a székely tájon, ahol havasok tartják vállukon az eget, de felfedezést jelentenek azoknak is akik e tárlaton ismerkednek meg Gyergvó lelkű létével. Búzás Andrásról egy jó évtizeddel ezelőtt — a műCsak stílus? Gyakran halljuk vagy emlegetjük magunk is a mondást: „A stílus az ember.” S ezen azt értjük, hogy a beszélő, író emberre jellemző, miként beszél, ír. Eredetileg egy Bújjon nevű XVIII. századi francia természettudós mondotta akadémiai székfoglalójában, csak egy kicsit másképp: „A stílus maga az ember.” Vagyis, amit mondok, az nem (okvetlen) én vagyok, azt csak elsajátítottam, de ahogy mondom, az valami plusz, amit én adtam hozzá a mondanivalóm tartalmához. Juhász Gyula, a kiváló szegedi költő e szállóigéből egy újabb változatot csinált, így konkretizálva azt: „A rossz stílus rossz ember.” Ez jutott eszembe, amikor a Tévétévében (ez valami budapesti helyi adó) október 16-án az egyik adásban este 9 óra 45 perckor Rózsa Péter szerkesztő szájából ilyen mondatok hangzottak el: „Borzasztóan megnyugtat, hogy ... ”, avagy: „Rettenetesen jó, hogy ...” A Tévétévé munkatársa Kerényi Imre rendezővel beszélgetett, s a téma az a lelki felin- dultság volt, amit a kiváló színházi szakemberből Csurka István, a — szintén — kiváló író hírhedtté vált (vagy tett) tanulmánya robbantott ki. Rózsa Péter a BBC etikai kódexének megfelelő pártatlanság jegyében teljes mértékben azonosult Herényivel, úgy, ahogy a régi szép időkben teljes harmóniában szoktak volt lenni a beszélgetőpartnerek a televízióban, hiszen akinek a pártállamtól eltérő nézetei voltak, az nem is kerülhetett képernyőközeibe. A teljes azonosulás — mondhatni empátia — jegyében képzavarfolyam ömlött a szájából, mert ugye egy egészséges lelkű embert nem nyugtathat meg az. ami borzasztó, s nem lehet jó az, ami rettenetes. Igen, a stílus az ember, avagy — Juhász Gyulát továbbfejlesztve: A rossz stílus rossz szakember! Török Bálint vész akkor 37 éves — a kolozsvári Korunk Galériában rendezett kiállítása kapcsán írta volt Szávai Géza író és kritikus, egy ideig maga is Gyergyó lakója, hogy a művész „grafikáin és festményein ténylegesen egy erős közösségi érzéstől, szellemiségtől, lelkiségtől meghatározott »belső világ« rendkívül egyénített művészi felszabadulását látjuk”. Tizenkét egyéni tárlata volt eddig Búzás Andrásnak. Tizenkét helyen, rangos galériákban mutatta be Gyergyó igazi arcát, szellemét, varázsát. Szerepelt — szülőföldi helységeken kívül — Kolozsvárott, Brassóban, Hódmezővásárhelyen, Békéscsabán, Szegeden és Budapesten, legutóbb a kőbányai művelődési házban. Művei eljutottak Angliába, Ausztráliába és ide, a szomszédságba, Ausztriába is, műértő és műgyűjtő mecénásokhoz. Ez a művész, akinek életeleme a szülőföldi hűség, két évvel ezelőtt elszakadni kényszerült Gyergyótól. dó ember, képein azonban a balladás komorság fájdalmát érezzük. Lévén ez az Otthoni, mai életérzés. Néha a címmel is hangsúlyozza kompozíciójának üzenetét: Bánat. Az alakokat nem részletezi, hanem szándékosan egybemossa, csak a kontúrokat rajzolja meg, hogy jobban egybe- kapcsolódhassanak, mint szemek a láncban. Valójában Búzás András képei is mind-mind szemek abban a láncban, amelyről Illyés Gyula írta megrendítő költeményét, egy nemzet gyónását: Egy mondat a zsarnokságról. Gyergyóban az emberek, a fák, a tájak, a templomok nem mások elnyomásának láncszemei, hanem az immár hetven éve tartó fortélyos nemzeti, kisebbségi elnyomottságé. Búzás András ezzel a szörnyű teherrel küszködik, ledobni nem tudja magáról, nem is akarja, egyelőre győzni sem tud felette, ellene, de a nyomás alatt ő sem roskad össze soha. Krisztus-kép, Krisztus-arc, feltámadó hitvallás, kápolna és magányos Búzás András: Kereszt alatt Egy szegedi lakás konyhájában alakította ki új műtermét. De konoksága és hűsége, vagyis megújulásra termett lelki ereje nyilatkozik meg abban, hogy a kicsiny szegedi lakásba újra meg újra odaálmodja Gyer- gyót, a nagy magyar Alföldre a kicsiny székely táj havasait. Ügy, ahogyan lelkében megőrződtek, tovább élnek a képek, emberek, arcok, hangulatok. A távolság időben és térben nem torzít — noha megkísérti időnként a groteszk —, hanem mélyít és tisztít az emlékeken. Búzás András önmagában keresi meg azt. amit a szülőföldi tájban elveszített. Ö maga derűs és bizakofenyő, fagyökér és szomorú csendélet, sajátos képi látta t-ása egy önmagát megmenteni képtelen, de megadni sem akaró világnak. Alkotó fájdalom sugárzik reánk e képek előtt. De hiszen Móricz Zsigmond megmondta, hogy csak azt lehet igazán jól megírni, ami fáj. Megfesteni csak azt lehet szétsugárzó hatással. Búzás András szülőhelyén, Gyergyóalfaluban szokott legalacsonyabbra leszállní télen a hőmérő higanyszála egész Erdélyben. De a szívekben nem. Az igazi művészet a legnagyobb fagyot is felolvadásra kényszerítheti. Beké György Másod ik ni ka lommnl A balettmesteri alapítvány díjazottjai Második alkalommal adták át a Tériné Horváth Margit balettmesteri alapítvány díjait az Operaházban. Az alapítványt Téri Evelyn balettművész 1991-ben hozta létre édesanyja emlékére, aki mintegy negyven éven át oktatta a táncosokat. A díjakat ez évben Galántai Zsolt balettművész, az Operaház balett- együttesének művészeti titkára, Menyhárt Jacqueline táncművész, balettmester, a Táncművészeti Főiskola tanára és Aleszja Popova, a Táncművészeti Főiskola növendéke vehette át.
