Pest Megyei Hírlap, 1988. május (32. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-25 / 124. szám
Önerőnek erejével (1.) Egy gázvezeték kacskaringéi A Bodrog utca bizalmija készül a törvény elé menni. Még nem tudja, miért, majd kiderül. Az ügyvéd úr, hogy elkerülje a félreértéseket, irt neki egy levelezőlapot: Kérjük, hogy lapunk vételét követöleg irodánkba szíveskedjék okvetlenül befáradni saját érdekében. Ebből a legfontosabb körülmény kiolvasható: az utcabizalmi saját érdekében találkozik a törvénnyel. Szabó Lászlóné az indulás előtti pillanatokban is bizonytalan, menjen, ne menjen, súlyos kétségek között hánykolódik. — Még most sem tudom, miért kell megjelennem az ügyvéd úr színe előtt. Hát van ezen a papíron valami? — A saját érdek ... — No mindegy, volt itt pár napja akkora, de akkora cirkusz. Beállított hozzánk Pipó Istvánná, hogy azonnal adjak oda neki 50 ezer forintot, mert nekem ahhoz semmi közöm, hogy én azt nem adhattam volna vissza az utcabelieknek, mert az a pénz nem a Bodrog utcát illeti. MMtinu Megvan. Emiatt írt az ügyvéd úr. A történet pedig úgy kezdődik, hogy a Bodrog, a Török Ignác, meg a Szálkái utcába gázt vezetlek — saját erőből. Egy mozgalmas időszak legelején, úgy szeptember huszonvalahanyadi- kán — emlékszik vissza Sza- bóné — bemutatkozott az utcában a földmunkák elvégzésére szerződtetett gmk veze- tőjé, Huszár István. A gázprogram ezzel letagadhatatla- nul kezdetét vette. — Jött, ásott egy keveset, aztán eltűnt a szemünk elől. És ez így ment nagy darabon, szinte teljes rendszertelenséggel, követhetetlenül. Elszállított valahová egy pár kocsi földet, viszont megmaradtak a bombatölcsérek. Az átadási határidőkor még semmi sem volt készen. Ebben a tempóban haladt a munka, mígnem október utolsó szombatján megjelent a portán Huszár István. Nem egyedül, hanem Pipónéval, az elszámolás végett. Ügy szólt az alku, hogy a pénz egyik részét az árkok kiásása után, a másikat pedig a betemetést és a munkaterület helyreállítását követően kapja meg. Azon a napon 50 ezer forintról csináltunk írást. Átvételi elismervény A mai napon a Bodrog utcai munkákért 50 ezer forintot Szabó Lászlónétól felvettem. A földmunkában még hiányosságok vannak, amelyeket 1987. október 26-ig rendbe hozatok, ebben az árban benne van. 1987. október 24. Huszár István Persze a szédítő iramban haladó gmk-nak ekkor még korántsem mondhattak isten- hozzádot a gázérdekeltségű lakók. Sőt. Mint a messiást, úgy várták vissza a stábot. Igaz, a ténykedésével távolról sem voltak elégedettek, de hiába minden, konjunktúra idején önnerös ember olva- dozzon a boldogságtól, ha va- lamelv délceg gmk szóba áll vele. Mint a hazai piacot általában. ezt sem a vásárlók, hanem az .eladók irányítják. Gázpiacnak fondorlataival Volán-hír 1988. május 29-től a Volánbusz ceglédi üzemigazgatósága területén az alábbi változások lépnek életbe. Budai út—Tápiószent- márton. Az összes járat a városközpont érintésével közlekedik az Autóbuszállomás—Rákóczi út—Kossuth F u.—Pesti út—Nagy- kátai út—stb. útvonalon. A járatok a Várkonyi Általános Iskola megállóhely érintése nélkül a Vasútállomás, Gimnázium, Kossuth F. u. (posta), Pesti út 5. sz. (csak leszállás céljából) és a Nagykátai út 4. sz. előtti autóbusz- megállóban állnak meg. Újszilvás—Tápiószőlős. A lakossági igényeket figyelembe véve (piac, SZTK stb.) a járatok fele a városközpont érintésével közlekedik az Autóbuszáilo- más—Vasútállomás—Gimnázium—Kossuth F. u. (posta)—Várkonyi Alt. Isk. stb. megállóhelyek érintésével. persze csöppet sem törődtek a Bodrog utcaiak, ők éjjel-nappal a gmk-t kémlelték, mélységes mély árkaikra pillantva fohászt rebegtek: hajh, de szép lesz itt minden, csak érkezne már Huszár István. És lám, értő fülekre lelt a kívánalom, december fagyos felében berobogott a gmk és nekiveselkedett. A földforgató decemberi ténykedésével kapcsolatban két markáns vélemény formálódott ki a Bodrog utcában. Az utcabizalmi szerint, amit akkoriban a Huszárék csináltak, legfeljebb majszolgatás- nak nevezhető. Egy másik helybeli esküszik rá, hogy a gmk jó, ha 20 méternyi árkot betemetett annak rendje s módja szerint. A többit a lakók maguk töltötték föl — önerőből. A két fölfogás csak igen enyhén hajlik el egymástól, s szinte megelőlegzi a Bodrog utcaiak válaszát erre a kérdésre: mit csinált Huszár István gmk-ja annak érdekében, hogy az árkok eltűnjenek, s a terep a megállapodás szerint régi alakzatait mutassa. Semmit. ■ :::::::::: is:::::::: Meg kell adni, sommás a válasz, de roppant nagy elszántságot takar. A semmiért pedig egy fillér sem jár — határozták el magukat a Bodrog utca önerősei. — Szóltam az embereknek — meséli Szabóné —, hogy megmaradt 70 ezer forintunk, ne várjunk tovább, csináljuk meg az utcát ebből mi magunk. Úgy is lett, mindenki hozzáfogott, a Kis Laci meg tömörítette a földet. Itt van ez a papír a tételekkel: az árkok betemetésének 30 százalékát, a tömörítés egészét, a bekötő útrész és a járdák helyreállítását, az utca föltöltését és a tereprendezést a lakók végezték. Ez körülbelül 30 ezer forint értékű munka. Ennek ellenére úgy gondoltuk, hogy ha Huszár István jelentkezik. akkor a kialkudott ösz- szeg 20 százalékát megkaphatja. De mind a mai napig nem jelentkezett. — Mi lett a pénzzel? — Szétosztottam a lakók között, huszonnégy részre porciózva, 2583,30 forint jutott mindenkinek. Így történt, hogy mikor Pipó Istvánná fölkereste Sza- bónét azon a bizoríyos cirkuszos napon, a pénz már csupán — hogy hivatalosan fogalmazzunk, miképp gázügyekben illik — vita tárgyát képezhette. — Április 22-én tette tiszteletét Pipóné — mondja az utcabizalmi. — Fennhangon követelte az ötvenezer forintot, azt az összeget, amit már szétosztottunk. Ahogyan viselkedett, amit itt művelt, azt nyugodtan nevezhetem magánlaksértésnek is. Nem akarom részletezni, mert minek. Három tanúm van, mindegyikük úgy mondta utólag, hogy kivágják azt, aki velük ilyen hangnemben beszél. — Végül is mi szél hozta ide Pipónét? — Arra akart rávenni, hogy szedjem össze újból a pénzt. Ugyanis ő kifizetett a Huszár Istvánnak 30 ezret a Bodrog utcai utómunkák fejében. A Bodrog utca nevében! De hát azt a munkát mi magunk csináltuk meg, nem a Huszár István. Még hogy szedjem össze! Szedje ő! Erre azt mondta: följelent. Hát jelentsen! És az utcabizalmi elindul az ügyvéd úrhoz. V. S. (Folytatjuk) A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA —iXXXII. ÉVFOLYAM, 124. SZÁM 1988. MÁJUS 25., SZERDA Zeneiskola Felvételek A ceglédi zeneiskola az 1988—89-es tanévre az új növendékek beiratkozását a következő időpontokban tartja: Zenei kiselőképzőben öt-hat éves nagycsoportos gyerekek jelentkezhetnek, május 31-én, kedden 15-től 18 óráig az intézmény bejáratának előterében. (Megjelenés gyermekkel együtt). A zenei előképzőbe — 7-től 12 éves korig — elsősorban az általános iskolák alsó tagozatos növendékeit várják, akik az 1 éves zenei előképző elvégzése után választhatnak majd hangszeres szakot. (Hegedű, cselló, ütő, klarinét, gitár, trombita, kürt, harsona, zongora, fuvola, furulya, fagott, oboa, nagybőgő, magánének). Ugyankkor a magánének szakra a középiskolások és felnőttek jelentkezését 14- től 24 éves korig várják. A beiratkozás időpontja június 1-je és másodika — szerda, csütörtök — 9-től 11 vagy 14- től 18 óráig. Kézilabda NB l/B fi kopasz balösszekötő Mikor az ellenfél balösszekötője könnyű bemelegítés után kiszökellt a pályára, nyugodtan fogadni lehetett, hogy hamarosan magára vonja a nagyérdemű figyelmét. Úgy is lett. A kopaszra nyírt kézilabdázó egészen kivételes, bár nyers atlétikus adottságait hosszú ideig méltányolta és tiszteletben tartotta a közönség. Ceglédi Közgép—Nyíregyháza 21-21 (10-7) Közgép: Fejes, Etédi (1), Dér (4), Pásztor (3), Nagy (8), Túlik (3), Tiba (1), Tóth, Farkas, Túróczi, Tündik, Dávid (1). Elfogadható színvonalú találkozó, a régi hibákkal. Vannak átlövők, de nincs átlö- vés. Túlik jelenléte látható lélektani többletet jelent a társaknak, bár időnként túlságosan is erőlteti a beállós játékot.. Szerencsére Nagy nem mondott csütörtököt, az ő vezérletével, Túróczi jó kapus- teljésítményével és a csapat dicsérhető lelkesedésével még győzelmi esélye is volt a Közgépnek. Balaton az üvegben Szovjet exportra Balaton salátát gyártanak, összesen 120 vagonnal a Nagykőrösi Konzervgyár ceglédi gyárában. Az 5 4- es üvegekbe töltött szeletelt uborka, paprika és sárgarépacsík, valamint a vörös- hagymaszelctekre, olajos, ecetes, sós lét öntenek. Ebből lesz a jó ízű, köny- nyen emészthető savanyiiság. (Apá- ti-Tóth Sándor felvételei) m Cseh Sándor százhuszon- négy mérkőzést játszott az NB I-es Dunaújváros színeiben. Csaknem egy évtizede, hogy befejezte az aktív labdarúgást. Karbantartóként dolgozik a Pemü ceglédi cipőgyárában. — Mit őriztél meg emlékeidben a régi idők focijából? — Ötödikes koromban kerültem a Mészáros Iskolába, ahol a srácok közül többen már a Vasutasban focizgat- tak. A zsidó templom melletti tyúkpiacra siettünk a suli után, micsoda nagy derbiket vívtunk ott! Persze, eleinte csak rongylabdát kergettünk. A társaim mindig nyaggattak, hogy miért nem megyek ki a pályára — a Gabi öcsém is oda járt —, de nekem . megfelelt a grund. Egyszer arra sétált az Elekes Józsi bácsi — akinél szerintem abban az időben aligha létezett jobb ifiedző az országban —, megállt a kovácsoltvas kerítésnél, figyelt bennünket. A végén hozzám lépett, hogy menjek ki az edzésre. Megtörtént. Körülbelül kétszázan lehettünk. Gyors tesztet csináltak velünk: labdavezetés, dekázás... Ide figyelj, kisfiam! Ügyes és mozgékony vagy. De egy év múlva gyere vissza, majd, ha megnősz! Szörnyen megsértődtem. Sokáig a pálya környékére se néztem. Aztán 1958-ban leigazolt az egyesület. — Közben arra is gondolnod kellett, hogy valami tisztes foglalkozást válassz magadnak ... — Itt, Cegléden nem tudtak elhelyezni lakatostanulónak. Felkerültem Budapestre, egész pontosan Csepelre. Mindennap utazgattam. Másfél évi bejárás után végre hazajöhettem, a vasutas műhelyben dolgoztam. Egyébként A cipőgyárban szeretek dolgozni Gyere vissza majd, ha megnősz! továbbra is az Elekes Józsi bácsi foglalkozott velünk. Engem nagyon szeretett, de egyszer megpofozott. Leintettem — Miért? — Az egyik körösi meccsen a felpörgetéseim nem jöttek be. Kétszer is szólt ezért. Leintettem. Erre kihívott a pálya szélére. Durr egy nagy pofon. Rúgtam három gólt és győztünk. Akkor még jobbszélsőt játszottam, később lettem jobb bekk. Miután a rutinos játékosok abbahagyták, nyolc társammal együtt bekerültem a nagy csapatba, s 1964-ben bajnokságot nyertünk az NB Ill-ban. — Hogy vezetett az út az NB I-be? — A pesti edzők figyelték a fiatal vidéki tehetségeket. A dunaújvárosiak 1967-ben elvitték az Oláh Jóskát. Én azért maradtam itthon, mert a ceglédiek azt mondták, két ember egyszerre nem mehet el. Amennyiben 1968-ban is hívnak, elengednek. Jöttek értem. Kilencven százalék esélyem volt arra, hogy nem egyeznek bele a távozásomba Levélváltás jobbra, balra. Aztán összecsomagoltam, irány Dunaújváros. A szállodában találkoztam az egyesület vezetőivel. Én semmiféle szerződéssel nem kötöttem le magam. Megegyeztünk abban, hogy ugyanazt kapom, mint a többiek. Vállaltam azt, hogyha éppenséggel hajnali háromkor kell edzeni, akkor mindent zokszó nélkül megcsinálok. Most is csak azt mondhatom, hogy olyan vezetőkkel hozzon pssze mindenkit a sors, mint engem. Le a kalappal valamennyiük előtt. — Mindjárt intéztük az útlevelem, mert Erfurtba készült a csapat. Előtte három csodálatos hetet töltöttünk Tatán. Közben hazajöttem megtudni, mi újság van: elengednek vagy sem. Maradt egy . halvány remény, hogy következő nap odatelefonálnak a repülőtérre. Én persze annyit edzettem, amennyit bírtam, hogy végre kijuthatok külföldre. Megérkeztünk busszal a repülőtérre. A csoport vezetőjét kérték az információra. Megláttam, hogy bosszúsan jön le. Nem szóltam semmit. Sírva mentem vissza a buszba a két bőröndömmel. Nem adtak ki, engem, aki tíz évet csak végig- küzdöttem a Vasutasban. Egy évet kellett várnom. Az edzőm azt mondta, hogy őt nem érdekli, 5 vagy 10 évet hagytam ki, ha jól dolgozom, beférek az együttesbe. Rengeteget edzettem, fogytam vagy 10 kilót. Jó játékosok közé kerültem. A BPH ellen léptem először pályára az NB 1- ben. Ugyan volt munkaszerződésem — az erőgépjavító műhelyhez tartoztam —, de az első fél évben azt se tudtam, hogy merre van a gyár füstje. Később azért be-be- néztem. A művezetőm — úgy bánt velem, mint a saját fiával — rakosgatta össze a fizetésem. Nem szórtam a pénzt. Tüskék — Ezek szerint nem szédített meg a siker? — Oh, dehogy! Úgy gondoltam, hogy három-négy évet eltöltők Dunaújvárosban. Ezzel a két rossz virgácsommal összefocizok annyit, hogy majd itthon lakást vehessek — ez sikerült. Sokan félreléptek, elzüllöttek. Én azért nem is mentem pesti csapathoz. — Önigazolás volt ez a százhuszonnégy mérkőzés számodra? — Annál is inkább, mivel amikor innen elmentem, azzal próbáltak elkeseríteni, hogy sírva jövök majd visz- sza. Szerencsére ez pont fordítva tőrként. Büszke vagyok arra, hogy olyan futballisták ellen játszhattam, mint Albert, Géczi, Mészöly, Göröcs Négyszer küzdhettem a Népstadion gyepén. Felejthetetlen ez a pár év. — Aztán 1973-ban hazatértél... — Pedig megfogadtam, többet nem focizom a Vasutasban. mert az egv évet kiváratták velem. Mindezt elfelejtettem és játszottam. S közben beöltöztem melósruhá- ba, s nem zavart, hogy fél ötkor kelek. Pedig Dunaújvárosban 4-5 év alatt megszoktam, hogy nem kell dolgoznom. De nekem a munka soha nem esett nehezemre. — Végül is itthon újabb tüskét kaptál. — Mi már kiestünk — a bajnokság befejezése előtt tudtuk ezt —. készültünk az osztálvozóra. Mit ad ég, kirendelték a honvéd újoncokat a Vasutas-pályára abban az őrült melegben. Edzőmérkőzést játszottunk. Hajtottam. Ám a szünetben az edző, amikor az én játékom értékelte, azt mondta: Sanyikám, most szórakozol? Felment nálam a pumpa. Az a fontos, hogy a Bem SE-t megverjük, vagy hogy az osztály ozót megnyerjük?! Bedobtam a cipőm a játékoskijáróba, lesétáltam az öltözőbe és feléjük se mentem többet. Tudtam, hogy ezért eltiltanak. A fegyelmi bizottság egyórás késéssel érkezett meg. Kérte a jogász — aki rendes volt velem —, hogy írják le, mivel vádolnak. Egy kis füzetlapra felvéstek 13 pontot. Összegyűrtem és cinikusan visszalőttem. Legalább ne ilyen papírra írják le, hogy miért vagyok szerintük ott. Egy évre eltiltottak. Komolytalan ítélet volt, hiszen 4 hónap múlva már Törteién játszottam, aztán Nagykőrösön. Mindkét helyen két-két évig. Azt csodáltam, hogy a két alsó osztályú csapatban értékelték, amit tettem. Megköszönték, szerény kis figyelmességgel leptek meg. Ügy érezjem, ennyit Cegléden is megérdemeltünk volna — az én generációm, akik együtt kezdték. Szétzavartak bennünket. Csak annyit mondtak volna: gyerekek, köszönjük. Hol vannak azok a sportvezetők? Szeretném őket látni. Mindegy. Egyébként a Vasutas-pályára öt éve nem járok ki meccset nézni. Szolidan — És most hogy vagy? — Köszönöm, jól. A cipőgyárban szeretek dolgozni, megbecsülnek. A cég csapatában játszom. A fiaim a fejemre nőnek. Szolidan élek, nem történnek velem nagy dolgok. Nincs mit megbánni, én újra a focit választanám. Fehér Ferenc ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlap)
