Pest Megyei Hírlap, 1982. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)

1982-09-18 / 219. szám

xfmítm 1982. SZEPTEMBER 18., SZOMBAT Színházi t.fvft. Népszínházi távlatok Az évadk'ezdés eseményei közül interjúk, cikkek emelik ki az átfor­málódott Népszín­ház indulását. Mi­vel e színház tevékenysége Pest megyét közelebbről is érinti, nem árt egy kicsit be­hatóbban foglalkoznunk ve­le. Először talán egy tévhitet kell eloszlatni a Népszínház, s különösen a színházi átszerve­zések kapcsán létrejött jelen­legi formája körül. Ez pedig a következő. Mivel a korábbi Népszínház — Várszínház fel­állás megszűnt, s a Várszín­ház a Nemzeti kamaraszínhá­za maradt, és a társulatok is eléggé nehezen követhető mó­don egybeolvadtak, illetve el­különültek, valamiképp lábra kapott az a nézet, hogy a Jó­zsefvárosi Színházzal mint bá­zissal önállósult Népszínház tulajdonképpen nem más, mint a volt „falujáró” színház, a Déryné Színház új életre galvanizált változata. Magam is valami effélét véltem, míg egy alkalommal hosszasan el nem beszélgettünk a Népszín­ház új igazgatójával, Miszlay Istvánnal. (Az alábbiakban egyébként e beszélgetés gon­dolatai is benne foglaltatnak). Nos, a tévhittel ellentétben, a Népszínház legfeljebb bizo­nyos közművelődési feladatok ellátásában rokonítható a ré­gi Déryné Színházzal, mert egyébként sem szervezeti fel­építése, sem játszási rendje, sem társulatainak művészi célkitűzései nem azonosak a sok dicső esztendőt megért, s óriási népművelési szerepet betöltött „faluszínházzal”. Már maga az, hogy a Népszínház­ban jelenleg prózai, opera, táncszínház, mozgásszínház (báb) és közművelődési pó­dium tagozat, működik, s így az ország legszélesebb skálá­jú (és egyben a legnagyobb társulattal rendelkező) szín­háza, alapvető eltérést jelent. Azt mondhatjuk: komplexebb, sokoldalúbb lett, s így komp­lexebb és sokoldalúbb felada­tokat képes ellátni. Az igaz­gató ezt úgy fogalmazta, hogy a közművelődési arculat lett sokkal markánsabb, a jelen körülményeihez jobban igazo­dó. Egyben pedig arra is al­kalmasabbá vált, hogy a mű­velődési lehetőségekkel rosz- szabbul ellátott nézőrétegek- hez is eljusson. Mi értendő ezen? Egy ügyes szervezési megoldással úgy tájolnak pél­dául a társulatok, hogy lehe­tőség szerint hosszabb ideig maradnak egy-egy helyen, és ott a legkülönbözőbb típusú előadásokat tartják. Délután például eljátszanak egy gyer­mekdarabot, este egy klasszi­kust, vagy mai magyar drá­mát, s másnap délelőtt eset­leg kimennek az iskolákba, hogy a közművelődési pódium a magyar irodalmi oktatáshoz szolgáltasson mintegy élő il­lusztrációt. De eljátszhatják ugyanazt a darabot — mond­juk Kodály dalművét, a Háry Jánost — délután ifjúsági, es­te felnőtt előadásban. A lényeg az, hogy mind művészi, mind gazdasági téren számos lehető­ség nyílik a gazdaságosabb, jobban szervezett munkára. V áltozatlanul, sőt a korábbinál nagyobb előadásszámmal látják el ezután is az önálló színházzal nem ren­delkező megyék igényeit. Az újonnan létesült nyíregyházi, s a most induló zalaegerszegi színház tájolási feladatai ré­vén a Népszínház bizonyos számú előadása felszabadul (bár e színházak megyéibe is jár, mintegy műsorkiegészítő, hézagpótló előadásokkal: ope­rával, táncszínházzal stb.) E szabad kapacitásból viszont a nem színházas megyékben le­het több előadást tartani, így Pest megyében is, mely annak dacára, hogy a főváros von­záskörében van, mégis úgyne­vezett rosszul ellátott terület­nek számít. Az a terv, hogy a megye nagyobb településein éppen az előbb emlegetett komplex műsorterv szerint játszanak majd, sőt a bázis- színház, egyes olyan előadásait is elviszik vidékre, melyekben (erre már konkrét tervek van­nak) a legnevesebb fővárosi színészek vendégszerepeinek. A Népszínház így fokozottab­ban lehet a Pest megyeieké is, és mind az előadások számát, mind azok színvonalát tekint­ve többet nyújthat, mint a korábbi vidékjáró társulatok. Tudtommal folynak a tárgya­lások arra vonatkozom is, hogy olyan, a fogadására ki­emelkedő tárgyi feltételekkel rendelkező helyeken, mint Szentendre, Vác vagy Gödöl­lő, mintegy háziszínházzá lép­jen elő. Egy másik elképzelés a fő­város peremkerületeinek a jobb ellátását célozza. Buda­pest nagy munkáskerületei­ben számos olyan üzemi mű­velődési központ létezik (ré­gebbi s egy sor új, modern is), melyekben jobbak az előadás­hoz szükséges felszerelések, jobb a színpad, a nézőtér, mint nem egy hivatásos színházban. Nagy vétek lenne nem kihasz­nálni e lehetőségeket, hiszen ha „házhoz megy” a Ganz- MÁVAG, a Csepel Művek, a Láng Gépgyár, s a többi nagy­üzem erre alkalmas művelődé­si házaiba, alighanem nagyobb közönséget vonzhat, mint ha a peremkerületek lakóinak hosz- szas utazgatással kellene be­menniük a Kulich Gyula tér­re. , Egy nagyszabású, igazi nép­művelő, közművelődési ténye­zőként is roppant fontos, va­lóban nép színház elképzelé­sei kezdenek hát kibontakoz­ni. S bár sok minden történt már, és sok minden folyamat­ban van, mégis azt hangsúlyoz­nám: az új arculat kibontako­zóban van. Az elképzelések realizálásához évek kellenek. Meg kell várni — és elő kell segíteni —, hogy a tervekből valóság legyen. izonyos alapelvek persze máris világo­sak. A műsorok ge­rincét a lehetőségek­hez mérten a magyar dráma- irodalom régebbi és legújabb műveiből akarják kiépíteni. Már az első szezonban Szigli­geti Liliomfija, Sarkadi Imre Elveszett paradicsom című drá­mája és Csurka István Az idő vasfoga című komédiája sze­repel a műsortervben, a gye­rekdarabok közt pedig Tordon Ákos, Lázár Ervin, Gyárfás Miklós és Benedek András műveire kerül sor. Az opera- társulat a Kodáiy-centenárium tiszteletére nagy sikerreljátsz- sza már a Pláry Jánost és a táncszínház is Bartók és Ko­dály muzsikája, alkotó géniu­sza jegyében készített (és ké­szít) új műsorokat. Mindeze­ken kívül pedig feltett szándé­ka, hogy maga köré gyűjtse a magyar drámaírók idősebb és fiatalabb nemzedékét, hogy ez­zel is az új magyar dráma műhelyévé válhassanak. Izgalmas, szép elképzelések; a saját érdekünkben is kíván­juk mielőbbi és minél telje­sebb sikerüket. Takács István B Látogatás Barcsay Jenőnél Tükrözni a kor humánumát... Két és fél évvel ezelőtt, nyolcvanadik születésnapján megirigyeltük Barcsay Jenő frisseségét. Büszkélkedhetünk vele: az emlékezésre fogottak egyre ritkuló erdejében ő olyan tölgyfa, amelynek lom­bozata házat s hazát betakar, művészetének dicséretét mesz- szi földekről visszahallani. ' Barcsay Jenőhöz most is ünneplőben jövünk. A szent­endrei ház műtermében alig látni művet, a budapesti Mű­csarnok a mester új képeit hirdeti. Az egy hete megnyílt verniszázs sokakat elmélke­désre késztet tártáéról, festői következetességről, arról, hogy a világ elől nem el bújni kell, hanem megküzdeni árnyaival, miként a mesék hősei a hét­fejű sárkánnyal. Barcsay új képeivel mond véleményt. Ke­ményen kikalapálva gondola­tait, szikáran és szigorúan, szinte lemeztelenítve a formá­kat, visszafogva a színeket. Egy életmű tapasztalata ötvö­ződik ebben a jutalomtárlat­ban, amellyel bennünket, mű­vészetének kedvelőit, barátait megtisztel. Akik nem ismerik személyesen, azok nem tud­ják, hogy ez a törékeny ember mindig a szívére hall­gat, geometriája vehemens vi­tapartnert, játékos mesélőt, ifjúságot támogató lelkes pat­riótát rejt magában. //////////////////////, Lámpafénynél beszélgetve, körülvéve a kortárs hazai és külhoni művészetet reprezen­táló albumokkal, lehunyt sze­mével olyan mint egy bölcse­lő. Festőállványa megbújik a sarokban, s képeinek „szülő­helyéről” Weöres Sándor sza­vai kívánkoznak elibénk: Rej­telmes, barlang mélyi hódo­lat / vásznak s deszkák között, mint színdarabban, / a láto­más fölforr, kihűl, elillan,/ de a drámai térben megtapad. Megtapadnak, hozzánk ra­gadnak azok a képek is, ame­lyek a Műcsarnokban láthat­tok. Harminchét műről, az utóbbi öt esztendő terméséről faggatom Barcsay Jenőt. — Egyszer csak azt éreztem — kezdi hamiskás mosollyal —, hogy már mindent el­mondtam a korábbi festői esz­közeimmel. Nyugtalanság fo­gott el, mert rájöttem: újra kell kezdenem. Leültem és festettem egy kis képet. Föl­festettem egy nagy fekete fol­tot és az a folt izgatni kezdett. Tudatában voltam, hogy a vásznon feszültség keletkezett és nekem ebből kell kiindul­nom. Ráfestettem egy hosszú­kás sárga foltot is, s akkor már megéreztem a kép lénye­gét, vagyis azt, hogy a mű készen van, most következik a cizellálás. S akkor ráraktam egy kis fehéret, és ez lett a képnek a központja. — A gondolat hogyan kí­vánkozik ki a festőből? Fölemeli a mutatóujját, s miként a főiskolán évtizede­kig tette, tanárosan közli: — Ha az embernek nincs kedve a festéshez, akkor is elkezdi a vásznat simogatni, nézegetni. Kitörli az ecseteit, bemártja a festékbe, aztán új­ból kimossa, szóval nyugta­lankodik, mert érzi, hogy van Ötvös Csaba m. v. és Bihari Tóth Zsuzsa, a Népszínház Háry János- előadásának főszereplői festői és emberi mondaniva­lója. — Más az egyik és más a másik? — A kettő elválaszthatatlan egymástól, mert ha a formá­nak, foltnak vagy síknak nincs meg a belső élete, akkor kár is folytatni... — Mitől lesz hitele egy for­mának, színnek? Indulatba jön, megfogód- zik a szék karfájában. — A festőnek, meg kell éreznie, hogy minden tárgy­nak lelke . van. A természet­ben levő jelenségeket úgy kell festőivé formálnia, hogy az ne legyen dekoratív, vitalitás jellemezze. Két hete még a műterem fa­lán nézegettük együtt a feke­te képeket. Sokan megrótták Barcsayt ezért a színért, mondván, ne fessen szomorú színű képeket. — Pedig bennem már fia­tal korom óta él a fekete szín. ■»- Mellbevágja? — Rám nézve a fekete az elmúlást jelenti. Talán Ripí- Rónai fogott meg legjobban a feketéivel. Egyik képén fekete ruhás nők ülnek a térben, s bennem a gyász érzetét keltik. — Barcsynál élet van ezek­ben a kis képekben! — Ügy érzed?! — kérdez vissza, mintha nem is emlékezne az előző mondatai­ra. Pedig tudom: benne fész­kel, s mert rengeteg közölni valója van még számunkra, ezért az utóbbi időben rend­kívül sokat dolgozott. Tanúja lehettem: négy nap alatt nyolc képet festett. Büszke volt tel­jesítményére, de két nap múl­va megrótta magát: — talán felületes voltam. — Kettőt megsemmisítettem — mondta bizalmasan, hogy senki meg ne hallja. Elképedésemre a fülembe súgta: — No. nem dobtam ki az ablakon, átfes­tettem őket! — A kiállításon sokan meg­állnak, tanakodnak, saját vi­lágukkal próbálják azonosíta­ni ezeket a műveket... — ...s megkérdezik: mit akart ezekkel a vonalakkal Barcsay — folytatja nevetve. — Igen — mondom —, mert az emberek azt fogadják el leginkább, ami rájuk hasonlít. Ezek a képek az emberi szel­lem anatómiáját mutatják, bölcsességet fejeznek ki. De hogyan alakult ki a kis képek és a nagyobbak viszonya? — összefüggnek egymással, mert a nagyokat megelőzték a kicsik. Vaszary Jánostól hallottam azt a mondatot, hogy mielőtt az ember vászon­hoz nyúlna, tanulja meg a ké­pet. Ez alatt azt értette, hogy nyissa ki a szemét, lásson, ta­pasztaljon. A felkészülés többféleképpen történhet. Ügy is. ahogy fiatal koromban csi­náltam. Mielőtt megfestettem volna olajjal egy képet, azt húsz-harminc rajz megelőzte. Tájképekből indultam el, át- éreztem fölépítésüket, szerke­zetüket, s amikor rájöttem, hogy a térben levő formák hogyan alakíthatók át sík for­mává úgy, hogy a törvénysze­rűségeiket, szépségeiket ne bántsam, akkor kezdtem csak dolgozni. — Ez az átrakás miért csak festői probléma? Az emberek­ben túlságosan rögzül saját maguk látványa, s nem tudják elképzelni, hogy egy képen a szemük a homlokuk közepén legyen? — Így igaz! S ez komoly probléma. Bizonyára neked is Picasso fejei jutnak az eszedbe, mert a fejeket ő úgy fogta fel, mint általában a csendéleteket. Nem tett kü­lönbséget körte, alma, gitár vagy fej között. Ha a kép azt kívánta, hogy másképpen le­gyen a kompozíció, akkor minden további nélkül átírta az eredeti formát. A festői mondanivaló kívánta ezt, ma­ga a kép. A befogadók, mert annyira ragaszkodnak a reali­táshoz, sokszor nem tudnak mit kezdeni az elvonatkozta­tással, az absztrakcióval, nem látnak abban semmit. Érvel, vitatkozik. Furcsa így látni őt, akiről egyik mél­tatója azt írta, hogy „az em­beri nagyságot, a teremtő nyu­galmat, az összetartozás ere­jét majdnem mindig a világ- teljességet hordozó, világszülő ősanyamodellben” találta meg. Poharat emelünk, a készülő rtiűvekre kortyolunk. Gobe­linjét most szövik a szentend­rei Barcsay-gyűjtemény szá­mára, s jövőre egy háromszor majd kétméteres karton fes­tésére vállalkozik. Most együtt látja fél évtized termését. Mi­előtt minden ceremóniát mel­lőzve megnyílt volna kiállítá­sa, meglestem őt. Egyedül volt a teremben, szemüvegét levet­te, megtörölte szemét, látszott, nagyon boldog. — Meglestél, hát szép ez tőled? — kérdezi s máris foly­tatja: — Végignéztem, igen és boldog voltam, hogy ezt meg mertem csinálni az én öreg fejemmel. Úgy vélem, hogy ez a kiállítás összefoglalója mun­kásságomnak. Szélesebb érte­lemben fogtam fel a képet, s ilyen egyszerűen talán csak most sikerült kifejeznem azt, ami bennem élt és él. Nem tudjuk abbahagyni. Képek vilióznak szemünk előtt, meghitt műtermi pilla­natokat idézünk. Barcsay ars poeticáját idézem Barcsaynak: „ ... korunk festészete az épí­tés, a szilárd és világos szer­kezet jegyében fogant... Min­dig arra törekedtem, hogy minden homályos, elmosódó jelenségtől megszabaduljak, hogy képeim a kristályok tisz­taságával tükrözzék a kor hu­mánumát.” Hallgatunk. A kristályok tisztaságánál nem lehet töb­bet mondani. Kinn sötét van. Hazafelé Barcsay feketéi vilá­gítanak. Molnár Zsolt Régi fotókat keresnek Jubileum Az aszódi Petőfi Múzeum, a Galga mente tájmúzeuma jö­vőre ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. Ebből az alka­lomból új állandó kiállítást nyitnak meg a megnagyobbí­tott és fölújított múzeumban. Ennek sikerét jelentős mér­tékben emelné, ha sok régi fényképpel színesíthetnék a be­mutatott tárgyak sokaságát, hitelesebben idézhetnék visz- sza a múlt évszázad emberé­nek mindennapi életét. Ilyen megfontolásból írtak ki pályázatot régi képek gyűjtésé­re. Ezek lehelnek: családi, vagy személyt ábrázoló fotók, népszokást, gazdálkodást, ke­resztelőt, esküvőt, temetést, egyházi eseményt, o régi élet mindennapjait bemutató felvé­telek, katonaképek, a háborús évek helyi eseményeit, politi­kai történéseket ábrázoló fel­vételek vagy sporteseménye­ket, nevezetes személyek he­lyi látogatását, a település va­lamelyik részét megörökítő képek. Pályázni lehet akár egy, akr több fotóval, sorozattal, vagy egy teljes fényképalbummal is. Ezeket a múzeum kérésre visz- szaadja, ha eladják, megvásá­rolja, ha pedig fölajánlják a gyűjtemény számára, azt meg köszönik. A felvételekről k> jön lapon kérik föltüntetni < tudják), a témát, a szeméi' nevét, a felvétel helyét, id készítőjét. A pályázat je’ • A pontos nevet és címe lön borítékban kell el’ ni, október 31-ig. a kö' címre: 2170 Aszód, Pét zeum, Pf. 39. Az er hirdetés december 6­Egyes fotók eseté díj 300; a második madik pedig 200 f fotónál az első h a második 400; 300 forintot kap tegóriában 10—’ talmaznak. < r, JJ hTv-figyf I 4 T Pest megye. Megtartotta — mármint a Pest megyei néző­ket illetően —, jó szokását a televízió híradója, és a közeli napokban megint többször is ide, a főváros környéki ország­részbe küldte el forgatócso­portjait. Előbb a Pest megyei Mű­anyagipari Vállalat egyik te­lephelye tűnt fel a képernyőn, mégpedig abból az alkalom­ból, hogy ott megkezdték a hétvégi házak fűtésére alkal­mas napkollektorok gyártását. Energiaínséges világunkban valóságos szenzációként nyug­tázhattuk mind magának e műanyagcsöves masinának a megszületését, mind pedig azt. hogy — ellentétben más ha­sonló berendezésekkel — ez a készülék nem is drága. Mint hallhattuk, tavasztól már a boltokba kerül, s föltehetőleg számos víkendtelep lakóinak életét teszi kényelmesebbé. A napmeleg hasznosítása után arról a tüzterjedési vizs­gálatról szerezhettünk tudo­mást, amelynek színhelye Szentendre volt. Nos, ez a pró­batétel is a lakástulajdonosok életének érdekét szolgálta, hi­szen arra kereste a választ hogy a mostanában a külső falakra, homlokzatokra kerü­lő műanyaglapok mennyire állanak ellen a lángoknak, il­letőleg, hogyan vezetik őket. Még a laikus is megállapít­hatta, hogy nem olyan vesze­delmesek ezek, bátran lehet javasolni, hogy akár egész ut­cákat ezzel fedjenek be. An­nál is inkább, mivel jól szi­getelnek és a tisztításuk is könnyű. Itt azonban meg kell állni, és afféle óvatos jóslásként je­lezni, miszerint ezek a mű­anyagból öntött, préselt bori tók előbb-utóbb biztosan pel lengérre kerülnek majd Ráda Mihály közkedvelt és min népszerűbb városképvédő mi sorában. Hogy miért? Azé mert — Dercsényi Dezső éj tészprofesszor, műemlékvéd műnk kiemelkedő szakértő fő-fő apostola már nyomtat ban is szóvá tette ez irá' tiltakozását — a tévében j látott, amúg rok útján t zott újszerí házak igaz egy unitor feszül rájt meg, hogy a különbé zatú épü' jól őrzik vizsugara ják rólul ilyen ele úgy hat egyenru még ny mazzun hozzá: eme fe róluk részűn Tv-f besor< csak gyein 'Tömi közp kör ja p a te taté TÓI I me m> . sz m se a *­nov vérr Csic né, £ tályy ben meri■ Ga Járás kára rási J vendé közsé, részié P ülés eredm nagyoj volt a Káné * bol héten f>agy r. őotevpi Most a vitáita ját kép nálatj t hadtéri ‘ették a Oyornán sorát. Szófia kapcsola peter Vj Sújtotté Julinak °llasa 13 Pított kit A házt, njerkedte Mihály p vezető há ‘esége mo és nak saját aprój Délután r59yárban ptó isme kenységét. során szót vállalati o a* iparirát ácséi is ‘átogatáSon .v.eto sétán, té.Sí Kutató vermegye 1 tott Hercze yárosi tanácselnök 77s1 Kutató r^s igazg telepre kisek akík nagy € a tátottakró

Next

/
Oldalképek
Tartalom