Pest Megyi Hírlap, 1976. szeptember (20. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-24 / 226. szám

2 A PEST MEGYEI HÍRLAP RTV MELLÉKLETE Rádiófigyelő (Folytatás az 1. oldalról.) ságmesékben az Okos Szamár­ral és a Kisfejű, Nagyfejű Zordon bordonnal találkozhat­tak a gyerekek, aki betiltja az egész erdőben a bukfencelést, de hiába, mert Mikkamakka és barátai túljárnak az eszén. A zenét Sztravinszkij két kis zongoradarabja, a verset Gar­cia Lorca egy játékos, gro­teszk költeménye képviselte, a hangulatos gyerekműsorban. A KIS MAGYAR NÉPRAJZ sorozatban A pálinkamester és a pálinkabíró címmel hangzott el Kisbán Eszter előadása. Ez az előadás mint a sorozat né­hány perces adásai általában, a régi népi élet egy-egy náp- rajzilag és egyébként is érde­kes mozzanatát mutatta be. Megtudtuk, hogy a pálinkafő­zés sokkal újabb italkészítési eljárás, mint a már az ókor­ban is ismert erjesztés. Euró­pában a XI. század körül ter­jedt el. A magyar jobbágyok magánkézben levő főzőkészü­lékeken és közösségi tulajdon­ban levő pálinkafőző házak­ban főzték a pálinkát. Az itt dolgozókat irányította a pá- linkamester, a földesúr adójá­nak lerovására pedig hajdan a pálinkabíró ügyelt. Mező Ferenc szonöt perc beat. 19.58: Üj leme­zeinkből. 20.37: Otto Klemperer operai elvételeiből. 21.27* Zenekari muzsika. 22.30: A hét zeneműve. Bach: Partiták csembalóra (ism.). POZSONYI TV 18.60: Szórakoztató zene. 19.00: Híradó. 20.00: Ballada az elisme­résről. Tv-játék. 2. műsor 17.50: Sporthíradó. KOSSUTH RADIO 8.30: Változó világkép — I. rész (fom.). 9.00: Klasszikus muzsika. 10.05: Iskolarádió. 10.35: A „befelé fordult ország”. Uatin-am erikái históriák. 10.55: Muzeális leme­zeinkből. Jacyues Thibaud hege­dül, Alfred Cortot zongorázik. 11.30: Colas Ereugnon. Komáin Rolland regénye folytatásokban — V. rész. 12.35: Mclódiakoktél. Köz­ben: 13.10: Törvénykönyv. 13.25: A Melódiákoktól folytatása.. 13.57: Ezeregy délután. Grant kapitány gyermekei. Rádiójáték — II. rész (ism.). 14.50: Éneklő Ifjúság. 15.10: Szimfonikus zene. 15.44: Magyarán szólva... 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Harsan a kürtszó! 16.35: Gergely Anna és Dóry Jó­zsef nótákat énekel. 17.05: Fiata­lok Stúdiója. 17.30: Huszár István beszéde a fegyveres erők napján. 17.40: Há/y Erzsébet operettdalo- kat énekel. 17.57: Üj könyvek (ism.). 18.09: A Szabó család. 19.15: Mindenki Zeneiskolája. 20.00: Gaz­dasági minifórum — a külkereske­delemről. 20.30: Kónya Sándor énekel. 21.05: Amiről a trikók be­szélnek. 22.20: Meditáció — a mi­nőségről. 22.30: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. Esti hangverseny. Régi magyar muzsika. 23.30: Slágerek az NDK-ból. 0.10: Szép ősz. Rész­letek Stolz operettjéből. PETŐFI RADIO 8.05: Mezők, falvak éneke. 8.20: Tíz perc külpolitika (ism.). 8.33: Katona Klári és Szécsi Pál éne­kel, a Körmendi együttes játszik. 9.35: Derűre is derű. A szög. Gá­bor Andor karcolata rádióra al­kalmazva (ism.). 10.00: A zene hullámhosszán. 11.55: Látószög. If­júsági jegyzet. 12.00: Nóták. 12.33: Arcképek a lengyel irodalomból. 12.50: Három concerto grosso. 13.25: Növény kedvelők ötperce. 13.33: Bárdos Lajos kórusművei- ból. 14.00: Kettőtől hatig... 18.00:! Barangolás régi hanglemezek kö- \ zött. 13.17: Az osztravai rádió szó­rakoztató zenekara játszik. 18.33: A koldusdiák. Részletek Millöcker operettjéből. 19.15: Engels: Útiraj­zok. Könyvismertetés. 19.30: Csak fiataloknak! 20.33: Mindenki Könyvtára. Makszim Gorkij: Az Artamonovok. 21.01: Böngészde a nyár zenei eseményeiből. 21.43: Népi muzsika. 22.33: Tíz perc kül­politika. 22.43: Edith Piaf énekel, James last zenekara játszik. 23.30: Rose Bampton és Gino Bechi éne­kel. 3. MŰSOR 14.05: Dolmány! műveiből. 14.58: XX. századi operákból. 16.03: Dzsesszf elvételekből. 16.35: Kül­politikai magazin. 17.05: Üj Bach- iemezeinkből. 18.03: Sanzonok. 18.40: Világhírű előadók Haydn-le- mezciből. 19.15: Iskolarádió (ism.). 19.33: A budapesti nemzetközi Liszt—Bartók zongoraverseny győzteseinek hangversenye a bu­dapesti zenei heteken. Közben: kb. 20.30: Tallózás a szovjet sajtóban. Kb. 20.50: A hangverseny-közvetí­tés folytatása. Kb. 21.20: Hang­szerszólók. 21.46: Tip-top parádé. Koós János felvételeiből. 22.16: Tanyajev: Hangversenyszvit. TELEVÍZIÓ 9.58: Tévétorna (ism., színes). 10.05: Lvkolatévé. Történelem (ált. isk. 7. oszt.). A királyság meg­döntése Franciaországban. 12.05: Földrajz (ált. isk. 5. oszt.). A Kis­kunság. 3JL.55: Iskolatévé. Történe­lem (iám.). 16.50: Földrajz (ism.). 17.13: Hírek. 17.25: Zenés utazás. Zenés film (színes). 17.50: Rek­lámul űsor. 18.00: Mindenki iskolá­ja. 1. Matematika. A számok vi­lága (ism.). 18.35: 2. Biológia. Sej­tek, szövetek, szervek (ism.)« 19.05: Ünnepi köszöntő a fegyve­res erők napjára (színes). 19.15: Esti mese. 19.20: Idősebbek is el- i kezdhetik. Tévéíorna (színes). i 19.30: Tv-híradó. 20.00: Zsombok ; Tímár György: Holtvágány. Tévé­film. 21.00: Soha jobb kor! Próba­játék. 21.30: Budapesti zenei he- lek. A megnyitó hangverseny má­sodik részének közvetítése az Er­kel Színházból, felvételről. 22.10* Tv-híradó, 3. 2. MŰSOR: 20.00: Ü. Dózsa—NIM bajnoki női röplabda-mérkőzés. Közvetítés a Vágóhíd utcai csar­nokból, felvételről. 21.05: Tv-hír­adó, 2. 21.30: Egy gyáva nyúl bo­londos éjszakája. Magyarul be­szélő olasz tévéfilm. POZSONYI TV 9.25: Ballada az elismerésről (ism.). 18.10: Autó-motor revü. 19.00: Híradó. 20.10: „K” doktornő hétköznapjai. Film. 22.05: Zenés műsor. 2. műsor 13.30: Egymillió fontos hangjegy. 20.00: Sport a nagyvilágban. Rádió SZABAD SZOMBAT — KÉT VAROSBAN A két vendéglátó: Reinhard Mehlis és Polgár Miklós csa­ládja éppen úgy baráti kap­csolatot tart, mint városuk, a két testtérváros: Erfurt és Győr. Hogyan szövődnek a baráti szálak országhatárokon keresztül, hogyan fejlődnek a kapcsolatok a két család és a nagyobb közösség: a két város között? — erről beszélnek a házigazdák és meghívott ven­dégeik. Adás: Petőfi, október 2, szombat, 9.10. Televízió FALUJÁRÁS Falun, a mezőgazdasági üzemek­ben is sok újat hoz a szeptem­ber: az őszi vetések kezdeti idő­szaka, az iskolákban a szellemi magvetésé, Ízlelgetése a betakarí­tásnak, az őszi-téli népművelési program tervezésének hetei ezek. A műsor Bács-Kiskun megyében Jíészült riportokkal és dr. Gaj- dócsi Istvánnal a megyei tanács elnökével szól minderről. Adás: 1. műsor, szeptember 30, csütörtök. 18.25. SZERDA fi •••' • ' KOSSUTH RÁDIÓ 8.39: Verbunkosok, katonadalok. 9.00: Bogár István: Hat mese. 9.15: Dvorzisák: I. szimfónia. 10.05: „Nyitnikék.” — Kisiskolások mű­sora. 10.40: Vladimir Horowitz Beethoven-müveket zongorázik. 11.10: Válaszolunk hallgatóinknak. 11.25: Hilde Güden és Georg Hann énekel. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Könyvszemle. 13.30: Kalmár Magda és Palló Imre nótákat éne­kel, Zsákai Piros László klariné- tozik. 14.05: Ezeregy délután. 14.35: A fegyveres erők együtteseinek műsorából. 15.10: Iskolarádió. 15.50: Cherbourg-i esernyők. Rész­letek Legrand filmzenéjéből. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.10: Az ikervári kastélytól a császár fog­dájáig. Takács Ferenc dokumen­tumműsora gróf Batthyány La­josról — I. rész. 16.51: Könnyűze­ne — hangszerszólók. 17.05: Adó­morál. Riport. 17.30: Hangverseny a Mindenki zeneiskolája hallga­tóinak. 18.13: A Belügyminiszté­rium Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik. 18.25: Üj könyvek (ism.). 19.15: Gondolat. A rádió irodalmi lapja. 20.00: Lemez­múzeum. 20.30: Budapesti művé­szeti hetek. Vészkijáratbejárat — II. rész. Asperján György regénye rádióra alkalmazva. 21.23: Kis ma­gyar néprajz. 21.28: Olvasólámpa, 21.43: Szűcs Judit énekel. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Bach: Hat partita. 0.10: Illés Lajos tánc­dalaiból. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Sztevanovlty Zorán énekel, Tomsifcs Rudolf trombitál. 8.33: Ta­lálkozásaim híres muzsikusokkal. 9.16: Lukács István (cimbalom) felvételeiből. 9.33: Daljátékokból. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.33: A Szabó család (ism.). 12.00: Az CSÜTÖRTÖK KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Bellini: A kalóz. — Jelenet a II. felvonásból. 8.45: Harcsa * élő népdal. 12.10: A prágai rádió tánczenekara játszik. 12.33: Nép­szerű zenekari muzsika. 13.33: Bé- kefi Antal: Kis kórusok Donászy Magda verseire. 14.00: Kettőtől ötig .. . 17.00: Az Ifjúsági Rádió órája. 18.00: Egy kis figyelmet ké­rek! Jegyzet. 18.10: Kórusmuzsika. 18.33: Harminc perc rock. 19.08: A francia sanzon nagy előadói. 19.43: Üj nótafelvételeinkből. 20.00: Köz­vetítés a Bp. Honvéd—Jnternazio- nale és az Atietico Bilbao—Ü. Dó­zsa UEFA Kupa labdarúgó visz- szavágó mérkőzések II. félidejéről. 21.20: Odd: Vidám német népdal­rapszódia. 21.28: Rossini: Olasz nő Algírban. Kétfelvonásos opera. 23.31: Dzsesszfelvételekből. 3. MŰSOR 14.05: Schumann: II. „Rajnai” szimfónia. 14.40: Mindenki iskolá­ja. 15.10: Nabucco. Részletek Ver­di operájából. 16.03: Az ismeretlen Beethoven (ism.). 16.40: Dzsessz­felvéteiekből. 17.05: Kamarazenei hangverseny a budapesti zenei he­teken. Közben: kb. 18.03: Fütyül a vonat. Luigi Pirandello elbeszélé­se. Kb. 18.20: A hangverseny-köz­vetítés folytatása. Kb. 19.15: Isko­larádió. Kb. 19.33: Csajkovszkij: Francesca da Rimini — fantázia. Kb. 20.00: Dzsesszfelvételekből. 20.21: Kovács Dénes hegedül, Pe- rényi Miklós gordonkázik, Szűcs Lóránt zongorázik. 20.58: Bemutat­juk új népzenei felvételeinket. 21.18: Egy ember élete. Epizódok Kassák Lajos regényéből — III. rész (ism.). 21.55: Holnap közvetít­jük ... Magyar vonósnégyesek hangversenye a Zeneakadémia nagytermében. 22.15: Magnósok, fi­gyelem ! TELEVÍZIÓ 7.58: Tévétorna (ism., színes). 8.05: Iskolatévé. Matematika (ált. Isk. 8. oszt.). A képlet és függ­vény. n. 9.05: Kémia (középfok. I. oszt.). Az anyag szerkezete. II. 9-40: Delta. Tudományos híradó (ism., színes). 10.20: Columbo. Ma­kürtszó! 9.15: Zenekari muzsika. Közben: 10.05: Iskolarádió. 10.30: A zenekari muzsika folytatása. 11.00: Olvasnivaló. 11.15: Grieg: G- dúr szonáta. 11.38: Colas Breug­gyarul beszélő amerikai filmsoro­zat. „Rövid szivar” (ism., színes). 11.30: Santo Scspir. Francia doku- mentumfilxn (ism., színes). 12.05: Játék a betűkkel (ism.). 13.05: Is- kolatévé. Matematika (ism.). 14.30: Mindenki iskolája. 1. Biológia. Anyagcsere. 15.05: Földrajz. A kontinensek felszíne, fekvése. 15.40: És így tovább ... Matemati­ka-továbbképzés pedagógusoknak. 2—4. és 6—8. ocsztály. Halmazok. I. rész. 17.23: Hírek. 17.30: A sebé­szek évszázada. NSZK tévéfilmso­rozat. XIII/13. (befejező) rész: Ab­lak a fényre. 18.00: Reklámműsor. 18.05: Szépen, jól, magyarul . .. V. rész. 18.15: A fegyveres erők nap­ja. örökös őrségben. Helyszíni közvetítés (színes). 18.55: A Kö­zönségszolgálat tájékoztatója. 19.00: KeklámmOsor. 19.10: Esti mese. 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (színes). 19.30: Tv-hír­adó. 20.00: A felszállás késik. Ma­gyarul beszélő szovjet film (szí­nes). 21.15: Reklámműsor. 21.20: Telesport. Labdarúgó kupanap. összefoglaló a Honvéd-Internazlo- nalc, a Videoton—Fenerbahcse és a Sparta Praha—MTK-VM mérkő­zésekről. 22.50: Tv-híradó, 3. 2. MŰSOR: 20.00: Századunk. Do­kumentumműsor-sorozat. XX '20. rész: Frankhamisítási ügy. „Pár­baj — többszörösen” (ism.). 21.00: Tv-híradó, 2. 21.20: A mű, és ahogy látjuk. John Berger műso­ra. Angol film, III. rész (ism., szí­nes). 21.45: Ez mindenkivel meg­történhet. Magyarul beszélő NSZK film. POZSONYI TV 10.50: Tv-játék. 16.25: Slovan Bratislava—F. Reykjavik labdarú- gó-mérk. 18.20: Férfi a háztartás­ban. Tv-játék. 19.00: Híradó. 20.50: J. Greco énekel. 21.45: Esküvői harangok. Szovjet film. 1. rész. 2. műsor 18.10: Zenés szórakoztató műsor. 19.30: Sparta Praha—MTK-VM lab- darúgó-mérk. non. Romain Rolland regénye folytatásokban — VI. rész (ism.). 12.35: Melódiakoktél. Közben: 13.15: Házunk tája. 13.30: A Meló­diakoktél folytatása. 14.18: Ke­A PEST MEGYEI HÍRLAP RTV MELLÉKLETE 3 CSÜTÖRTÖK resztrejtvény. Hegedűs Géza rá­dió uoveilá ja. 14.30: Borodin: II. szimfónia. 15.10: Svéd Sándor Kál­mán Imre opercttdalaiból énekel. 15.27: Ezeregy délután. Szendrey- Karper László vendégjátéka. ltí.OO: A világgazdaság hírei. 16.07: A fel- ségárulási per tizenkét vádpontja. Takács Ferenc dokumentummű­sora gróf Batthyány Lajosról — II. rész. 17.05: Hogyan viselkedik a légy? Látogatás a tübingenl Bio­kibernetikai Intézetben. 17.25: Kiss Károiy nótákat énekel. 17.36: Ope- ralcmez-érdekességek — I. rész. 18.15: Kritikusok fóruma. Simonffy András: Idegen város. 18.25: Üj könyvek (ism.). 19.15: A Rádió­színház bemutatója. Nő arcképe, háttérrel. Szakonyi Károly hang­játéka. 20.10: Népdalest. 21.05: Haydn: B-dúr szimfónia No. 102. 21.33: Bevezető a Világszínház új sorozatáról. 22.15: Sporthírek. 22.20: Bach: Hat partita. 23.14: Rodgers zenés játékaiból. 0.10: Vi­rágénekek. Agay Karola énekel. PETŐFI RÁDIÓ 8.03: Fúvószene táncritmusban. 8.20: Tíz perc külpolitika (ism.). 8.33: Daloló, muzsikáló tájak. 9.13: Lészen ágyú. Részletek Kókai Re­zső—Romhányi József dal játéká­ból. 9.33: Olvastam egy novel­lát... 10.03: A zene huliámhosz­szán. 11.55: Ifjúsági könyvespolc. Fekete Sándor Így élt Napóleon c. könyvének ismertetése. 12.00: Ré­gi híres énekesek műsorából. 12.33: Győri stúdiónk jelentkezik. 12.55: Mendelssohn zongoramuzsi­kájából. 13.25: Édes anyanyelvűnk. 13.33: Kodály népdalkórusaiból. 14.00: Szórakoztató antikvárium. 17.00: Az Ifjúsági Rádió órája. 18.00: Mindenki Iskolája. 18.33: Hét­végi panoráma. Ajánlóműsor sok muzsikával. 19.55: Slágerlista. 20.33: Kíváncsiak klubja (ism.). 21.25: Balogh Albert népi zeneka­ra játszik, Kfopál Mária és S. Bíró József nótákat énekel. 22.05: Ope­rettfinálék. 22.33: Tíz perc külpo­litika. 22.43: A Magyar Rádió és Televízió énekkara Brahms-kóru- sokat énekel. 23.03: Tánczene. 23.30: Sibelius: VI. szimfónia. 3. MŰSOR 14.05: Mozart: B-dúr szimfónia. K. 319. 14.30: Ys királya. Részletek Lalo operájából. 15.13: Századink kórusműveiből. 15.40: Fonotéka. 16.03: Az ismeretlen Beethoven (ism.). 17.08: Ötórai tea. 18.03: Hangfelvételek felsőfokon. 18.57: Dzsesszfelvétélekből. 19.15: Iskola­rádió. 19.33: Magyar vonósnégye­sek hangversenye a budapesti ze­nei heteken. Közben: kb. 20.40: Versek világa. Arany János: ösz- szel. Kb. 21.00: A hangverseny- közvetítés folytatása. Kb. 21.35: Gyulai Gaál János: János vitéz szvit. Kb. 22.05: Madrigálok. 22.21: Interjú Ballmeyer tábornokkal. PÉNTEK • ' ■.*• 1 •; -T' KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Zenekari muzsika. Közben: 9.00: Terjed a zajfertőzés. Riport. 9.10: A zenekari muzsika folyta­tása. 9.34: Veszprém megyei óvo­dások énekelnek (ism.). 10.05: Is- ko*arádió. 10.35: Virágénekek. Rá­kos Sándor versei. 10.40: Jascha Heifetz hegedül. 11.00: A tengeren. Drámai epizódok Hemingway: Szi­getek az áramlatban c. regényéből (ism.). 12.35: Tánczenei koktél. 13.2G: Verbunkosok, nóták. 14.15: lsmael saját szerzeményeit énekli. 14.25: „Nyitnikék.” — Kisiskolások műsora. 15.10: Bob herceg. Részle­tek lluszka Jenő—Martos Ferenc dal játékából. 16.00: A világgazda­ság hírei. 16.05: Bakonyi népda­lok. 16.24: Az áiruhás kertészlány. Részletek Mozart operájából. 17.05: Beszélni nehéz. A mikrofon előtt: Péchy Blanka és Deme László. 17.17: Theodorakisz filmzenéjéből. 17.23: Világszínház. A kereszthez csalt három széptevő. Ismeretlen francia szerző komédiája. Pathelin mester. Ismeretlen francia szerző bohózata rádióra alkalníazva. 18.25: Üj könyvek (ism.). 19.15: Dzsesszfelvételekből. 19.35: A Ma­gyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye a budapesti zenei heteken. Közben: kb. 20.15: A Du­nánál. Történelmi figyelő — kora középkori történeti forrásainkról — I. rész. Kb. 20.35: A hangver­seny-közvetítés folytatása. Kb. 21.15: Láttuk, hallottuk — a szín­házban és a moziban. Kb. 21.30: A magyar rádió népi zenekara ját­szik Kozák Gábor József vezetésé­vel. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Zenei világnap. Bemutatjuk SZOMBAT •• : •• • * • : ?■ KOSSUTH RADIO 8.27: Tomkins: Két madrigál. 8.35: Lányok, asszonyok. 9.00: Kül­földön jártunk. 9.30: Mindenki is­kolája. 10.05: A hét műsorából. 11.06: Barokk mesterek muzsiká­jából. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Magyarán szólva... 12.45: Melódiakoktél. Közben: 13.30: Esz­mecsere házon belül. 13.40: A Me­lódiakoktél folytatása. 14.05: Vö­rös Kálmán népi zenekara játszik. 14.25: Termelői társulás — fogyasz­tói érdekeltség. 14.55: Üj Zenei Üj- ság. 15.30: Slágerek. 16.00: 168 óra. 17.30: Wilhelm Furtwängler Bee- thoven-műveket vezényel. 18.25; új felvételeinket a budapesti mű­vészeti hetek alkalmából. 23.01: Bach: Hat partita. 0.10: Londoni szenzáció. Részletek Kawan ope­rettjéből. PETŐFI RADIO 8.05: Szovjet szerzők operettjei­ből. 8.33: Gilbert Bécaud és Mireil- le Mathieu énekel, Paul Mauriat zenekara Játszik. 9.00: Nigériai népzene. 9.10: A Válaszolunk hall­gatóinknak különkiadása. 9.33: Dzsesszfelvéteiekből. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.50: Színész és ideál. Máriássy' Judit írása. 12.00: Operettkettősök. 12.18: Kínai népi dallamok. 12.33: Zenekari muzsika. 13.00: Nőkről — nőknek. 13.33: A Gyermekrádió új zenei felvételei­ből. 14.00: Kettőtől ötig... 17.00: Az Ifjúsági Rádió órája. 18.00: Mindenki iskolája. 18.33: A nép- tlaielőadás mesterei. 18.58: Humo­ros és szatirikus sanzonok. 19.30: Dévai Nagy Kamilla népdalokat énekel. 19.45: Magnósok, figyelem! 20.33: 139—660. A magyar rádió automata közönségszolgálata. 22.33: Szólistaparádé. 22.50: Klasszikus kínai költők versei. 23.00: Kelle­mes pihenést! 3. MŰSOR 14.05: Zenekari muzsika. 14.45: Morley-madrigálok. 15.02: Orosz romantikus kamarazene. 16.03: Otto ‘Klemperer vezényli a Phil- harmonia Zenekart. 16.56: örök­zöld dzsesszmelódiák. 17.50: Wag­ner: Trisztán és Izolda. Háromfel- vonásos zenedráma. Közben: 19.15: Iskolarádió. 19.33: A bázeli haran­gok. Louis Aragon regénye rádió­ra alkalmazva (ism.). 20.18: Az operaközvetítés folytatása. TELEVÍZIÓ 7.58: Tévétorna (ism., színes). 8.05: Iskolatévé. Mtematika (ált. Üj könyvek (ism.). 18.40: „Szeren­cse, kerülj el.” Bálint Tibor no­vellája rádióra alkalmazva. 19.35: Bemutatjuk új operafelvételeinket. Andor Éva énekel. 19.57: Közvetí­tés az Ü. Dózsa—FTC bajnoki lab­darúgó-mérkőzés U. félidejéről. 20.55: Kovács Apollónia és Solti Károly nótákat énekel, Németh János cimbalmozik. 21.30: Schu­bert: V. szimfónia. 22.20: Madár- énekek éneke. Egy felfedezés do­kumentumai. 22.59: Bartók: III. vonósnégyes. 23.15: A beat ked­velőinek. 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RADIO 8.05: Kerekes Tóth Erzsébet, öt­vös Csaba, Urbán Katalin, Bojtor Imre énekel, Béres János népi ka­maraegyüttese játszik. Közben: 8.20: Tíz perc külpolitika (ism.). 8.33: A népzene folytatása. 9.1Ö: Kaziniiers Brandys kisregénye rá­dióra alkalmazva (ism.). TELEVÍZIÓ 7.58: Tévé torna (ism., színes). 8.03: Iskolatévé. Földrajz (ált. isk. 8. oszt.). Naprendszerünk. 10.05: Élővilág (ált. isk. 5. oszt.). Az al­mafa és kártevői. 13.05: Iskola­tévé. Földrajz (ism.). 14.55: Élő­világ (ism.). 16.05: Pedagógusok fóruma (ism.). 16.58: Hírek. 17.05: Perpetuum mobile. 17.50: Tele­sport. 18.15: Tv-börze. 18.25: Falu­járás. II/9. 19.05: Reklámműsor. 19.10: Esti mese. 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (színes). 19.30: Tv-híradó. 20.00: Nagy ka­landom Északon. Jack London művei alapján készült magyarul beszélő olasz tévéfilmsorozaf. VII/7. rész (színes). 20.53: Családi kör. Szülők, nevelők magazinja. 21.45: Művészeti Magazin (szíhes). 22.45: Tv-híradó, 3. 2. MŰSOR: 20.00: Korok, ver­sek... Ady: Magyar jakobinusok dala. 21.00: Tv-híradó, 2. 21.20: A zene öröme. III. rész. 21.40: öt piros tulipán. Magyarul beszélő francia bűnügyi film. POZSONYI TV 9.25: „K” doktornő hétköznapjai (isin.). 16.30: Csehszlovákia—Szov­jetunió asztalitenisz-mérk. 19.09: Híradó. 20.00: Egyszer Karlovy Va- rybaii. Tv-játék. 2. műsor 17.20: Tudomány és technika. 20.00: Zenés est. isk. 5. oszt.). Mérések a gyakor­latban. 9.05: Földrajz (ált. isk. 6. oszt.). Baráti országok a Balti­tenger partján. 10.05: Fizika (ált. isk. 7. oszt.). A testek mozgása. Összefoglalás. 11.05: Fizika (ált. fok. 8. oszt.), összefüggés a fe­szültség, az ellenállás és az áram­erősség között. 12.05: Francia nyelvlecke (középfok. II. oszt.). En Francais. Le pont. 13.05: Isko­latévé. Matematika (isin.). 14.05: Földrajz (ism.). 14.55: Fizika (ált. fok. 7. oszt. — ism.). 15.55: Fizika (ált. isk. 8. oszt. — isim). 17.18: Hírek. 17.25: „Eletet az éveknek.” Nyugdíjasok műsora. 17.55: Sakk- matt. 18.15: Reklámműsor. 18.20: öt perc meteorológia. 18.25: Be­ruházási körkép — beruházási kórkép. Riportsorozat. Ill/l. rész: „A nevében benne van a tartal­ma.” 19.05: Reklámműsor. 19.10: Esti mese (színes). 19.20: Időseb­bek is elkezdhetik. Tévétorna (szí­nes). 19.30: Tv-híradó. 20.60: Az ítélet. Dokumentumfilm. 21.10: Ze­ne, zene, zene. Körkép. 76/1. 22.10: Tv-híradó, 3. 2. MŰSOR: 20.00: Jascha Heifetz. Francia film. 20.55: Tv-híradó, 2. 21.15: A mű, és ahogy látjuk.. T Angol film. John Berger műsora. \ IV. rész (ism., színes). 21.45: Lá­zár szeszélyei. Magyarul beszelő lengyel film (színes). POZSONYI TV 9.10: Egyszer Karlovy Varyban (ism.). 19.09: Híradó. 20.10: Ünnepi hangverseny. 21.25: Férfi a város­házán. 6. rész. 23.05: Sűrűbb mint a víz. Krimi. 2. műsor 17.20: A fóka. 5. rész. 17.50: Fér­fiak nyara. Tv-játék. 21.05: Az élet ára. Tv-játék. Szabad szombat — két országban. Az NDK rádió és a magyar rádió közös szórakoztató műsora Erfurt­ból és Győrből. 11.00: Richard Tauber énekel. 11.15: Válaszolunk hallgatóinknak. 11.33: 300 másod­perc. 11.38: Vonószenekarok felvé­teleiből. 12.00: Perui népzene. 12.20: Klasszikus kórusmuzsika. 12.33: Két szimfonikus költemény. 13.02: Bányászdalok. 13.15: Száz- halomhattaiak. Riport. 13.33: Film­zene. 14.00: Fiataloknak! Komjá­thy György kívánságműsora. 14.45: Mindenki Iskolája. 15.00: A mosoly országa. Részletek Lehár operett*^ jéből. 15.25: Orvosi tanácsok — a sárgaságról. 15.33: Napraforgó. A Gyermekrádió műsora. 16.19: Éneklő Ifjúság. 16.33: ötórai tea. 17.30: Nóták. 18.15: Közvetítés az MTK-VM—Bp. Honvéd bajnoki Televízió DIPLOMA ELŐTT Amerikai film (1967). Ben tanul­mányai befejeztével hazatér. Szü­lei ebből az örömteli alkalomból ünnepséget rendeznek, amelyre meghívják a család barátait. Apja üzlettársának felesége, Robinsonná szemet vet a gátlásos fiatalem­berre •«. Adás: 1. műsor, október 2, szombat, 22.45—0.35. Rádió MIÉRT MENTÉNK SPANYOLORSZÁGBA? 1936 októberében, Immár 40 éve, Spanyolország egyik váro­sában, Albacetében elkezdték szervezni a nemzetközi brigá­dokat. A Spanyol Köztársaság megtámadásának hírére a vi­lág szinte minden tájáról, 54 országból ezrek és ezrek in­dultak a spanyol nép megse­gítésére. Tanulmányok, vissza­emlékezések körülbelül 30 ezer főre becsülik a spanyol sza­badságharcban részt vett nem­zetközi önkéntesek számát. Köztük volt 1000—1200 magvar önkéntes is. akik sok viszon­tagságon keresztül, részben Magyarországról, részben más országokból kerültek Spanyol- országba. Adás: Petőfi, október 3, va­sárnap, 18.00. Televízió EGY GYÁVA NYÜL BOLONDOS ÉJSZAKÁJA Áldó riadt, jellemtclcn kispolgár, aki soha, semmivel kapcsolatban nem foglalt állást, nincs önálló véleménye, és még hírből sem is­meri a felelősségvállalást. Rende­zett anyagi körülmények között élő, boldog családapa, és valószí­nűleg haláláig au. maradna, ha egy „bolondos éjszakán” ismeretlen emberek érthetetlen cselekedetei nem sodornák megérdemelt vég­zetébe. Adás: 2. műsor, szeptember 28* kedd, 21.30—23 05. Televízió KOROK, VERSEK A sorozatban ez alkalommal Ki­rály István professzor, a műsor vezetője és a tv irodalmi klub­jában jelenlevő fiatalok Ady End­re magyarságverseit elemzik. Közreműködik: Kohut Magda, Juhász Jácint. Adás: 2. műsor szeptember 30, csütörtök, 20.01.

Next

/
Oldalképek
Tartalom