Pápai Közlöny – XVII. évfolyam – 1907.

1907-01-06 / 1. szám

sági rendeleteknek sem az egészség­ügyi követelményeknek eleget tenni nem lehet. Nyilvános tehát, hogy városunk közegészségügye nagyon is megkö veteli, miszerint az általunk több al­kalommal szóba hozott bejelentési hi­vatal lehetőleg mielőbb szerveztes­sék s ez által megkönnyitjük nem­csak az orvoso k, de főleg a rendőr­ség ellenőrzési működését, miáltal nagyot használunk városunk közegész­ségügyének és administrációjáuak. Annak jelzésére, hogy Pápa vá­rosának mily nagy szüksége van erre, egész cikksorozatot lehetne közölni, de nem tartjuk szükségesnek, mert az, amire okvetlenül szükség van, hosszasan ajánlgatni felesleges. Biztos tudomásunk van, hogy vá­rosuuk rendőrsége az adó és gyámi hivatal, de általában az összes tiszt­viselők és mindazok, akik városunk közigazgatását ismerik, igazat adnak neküuk, midőn a bejelentési hivatal felállítását sürgetjük. Hinni szeretjük, hogy a város képviselete be fogja látni felszólalá­sunk helyes voltát s rájön miszerint ezen állapoton segíteni, okvetlenül segiteui kell. Jól tudjuk, hogy ezen bejelen­tési hivatal felállitasa anyagi megter­heltetést von a város kasszájára, de azt is tudjuk ; hogy ezen ráfordított kiadás megtérül azon jövedelmekből — Nézze, — mondja, — jgy egészen látom magara a szemében. Az asszony hajának egy elszabadult fürtje hozzáér a csuklójához, ott ahol a mancsetta elvégzűdik. Hozzáér és megsimo­gatja azt, selymes hízelkedéssel. Szentgyör­gyi Elemér elveszti a fejét. Hirtelen eldobja a gyufát. Két kezébe fogja az asszony ar­cát s forrón megcsókolja a szemeit, egyi­ket a másik után. Hanem a karja egyszerre lehanyatlik. Az asszony védekezés nélkül tűrte ölelését, de tágra nyílt szemeiből fényes könycsep­pek hullanak. — Ella maga sir! — Kiált fel Szent­györgyi ijedt szomorúsággal. És most már nem az asszonyszépségtől megejtett férfi áll előtte, hanem egy ügyetlen, dadogó, is­kolás fiu. — Bocsásson meg, — hebegi bu­tán. — Bocsásson meg. Többet nem bír mondani. Az asszony szótlanul kisimítja haját szeméből és feláll. Menni készül. A férfi nem meri marasztalni. Pedig künn besöté­tedett egészen. És igy, szomorú magános­ságban, ugy, amint jött, egyedül vág neki a homályos, fekete utcának. Szentgyörgyi sóhajtva megy vissza szo­bájába. Még érzi az asszony, ruhájából, ha­jából kiáradó illatot. Türelmetlenül nyitja ki ablakát. És ekkor a szőnyegen szemébe ötlik az asszony cigarettája, melyet csókja alatt ideges, finom ujjai három darabra törtek . II. Másnap az Ella kis szobájában bűn­bánóan szól hozzá : melyek a mai viszonyok között a vá­ros nem juthat, melyektől a. bejelen­tési hivatal nem léte miatt elesik. A lakositás.ért eddig nem folyamodó j egyének járandóságából eme hivatal | költségei nagyrészt fedezve volnának. Még az irigység, a legnagyobb j fogultság sem tagadhatja, hogy vá­i rosunk halad, hogy sok tenni való vár reánk, de azt is be kell ismerni, hogy arait hanyagolni, mellőzni nem lehet, azt nem mellőzhetjük. Ilyennek tartjuk mi a bejelen­tési hivatalt sok és fontos okból. Szilveszter-esték. A jó öreg Szilveszter megint idősebb lett egy esztendővel. Az emberek ragasz­kodva a régi hagyományokhoz, vidáman bú­csúztatták az öreget ós vele az elmúlt esz­tendőt és vidáman fogadták az ujat, telve boldog reménységgel, hogy azután eszten­dőre igy folytassák azt a keserves komé­diát. melynek Élet a neve. t Az idei Szilveszter taián kevésbbé volt vidám, amit könnyen megmagyaráznak az élet megnehezült körülményei. A külső kép ugyan mást mutatott, mert minden hely, ahol mulatságot rendeztek zsúfolva volt és zsúfolva voltak a kávéházak, ahol vidám hangulatban köszöntötték az uj évet. Városunk közönsége is hagyomáuyos szokásként nagy vígsággal ünnepelte meg Szilveszter éjjelét. Vígsággal búcsúztak el az ó-esztendőtől és teljes reménnyel üdvö­zölték az uj-évet. A Kaszinóban. A kedélyesség és az igazi jókedv je­gyében folyt le a Kaszinó helyiségében az elnökség által rendezett Szilveszter estély. Az estély társasvacsorával vette kez­detét, amelyen mintegy 60-an vettek részt. A társasvacsora alatt rendkívüli kedélyes hangulat uralkodott, melyet fűszerezett Sült Juzsef a Kaszinó elnökének pohárköszön­tője, ki szellemes beszéd/ kíséretében a je­len volt hölgyekre ürítette poharát. Tíz óra után asztalbontás volt és ekkor a fiatalság tánchoz fogott. Éjfélkor rövid időre szünetelt a tánc, amenyiben a szo­kásos újévi üdvözletekkel telt el az idő, de rövid idő után újra kezdetét vette a tánc, mely fokozódott jókedv keretében hajnali 5 órakor ért véget. Az estélyen a következő hölgyek vettek részt : Asszonyok : Bermüler Alajosné, Bencze­lits Erzsébet, Fürst Sandorné, Galamb Jó­zsefné, Hanauer Zoltánné, Körmendy Bé­láné, dr. Koritschoner Lipótné, Kovács Kálmánné, Langráf Zsigáné, Rosenfeld Sá­muelné, Sz. Galamb Böske, Sült Józsefné, Tar Gyuláné, özv. Vikár Kálmánné, Witt­mann Ignáczné. Leányolc : Bermiiller Magda, Geiger Edith, Galamb Laura, Koritschoner Margit, Rosenfeld Irén, Vikár Böske. A ker. ifjúság Szilvesztere. Szépen sikerült szilveszteri estélyt ren­dezett a ker. ifjúság önképző köre a Griff szálló nagytermében. A rendezőség mindent elkövetett, hogy az est sikerét emelje és mint ezt a jeleuvoltak igazolhatják, fárado­zása nem is volt eredménytelen. A műsor­nak összeállitása a rendezőség jó Ízlését az egyes számok előadása pedig az előadók ügyességét és rátermettséget dicsérik. A nagyterem zsúfolásig megtelt közönséggel, mely lelkes tapssal honorálta az estély sze­replőit. A műsor első száma Klein Zsigmond — Tudom, hogy brutális voltam és nincsen semmi mentségem, Tegnap még arra sem birtam kérni, hogy ne haragudjék. Va­lami összeszorította, a torkomat. Ugy érez­tem. hogy leggyöngédebb mentegetődzésera, legtiszteletteljesebb könyörgésem, legszen­vedélyesebb kérésem sem szerezte volna meg számomra a bocsánatát. De azóta el­múlt egy éjszaka s mindketten nyugodtab­bak vagyunk. Oh, ha tudná, mennyit szen­vedtem a durvaságomért ! Hiszen ismernem kellett volna lelkének minden szubtilis fi­nomságát s nem lett volna szabad igy meg­sértenem. — De ha tudná, mennyi megbánást, mennyi fájdalmat éreztem e pillanatnyi ügyetlenségem miatt, megbocsátaná ezt a tévedést, annak az őszinte szerelemnek a kedvéért, amely azt inspirálta. Az asszony csodálkozva hallgat rá: — De hiszen én megbocsátottam ön­nek, daczára, hogy ... — kezdi. — Daczára, hogy az én hibám miatt könyezett? — szakítja őt félbe a férffi. — A maga hibája miatt ? Attól félek, hogy félreértette könyeim jelentőségét. — Hogyan ? Nem értem. Az asszony halk, szomorú, de kissé gúnyos hangon felel: Néha az ember a boldogságtól is sir, Elemér ! A férfi szótlan elragadtatással térdel le mellé a szőnyegre. De Elía szelíden el­tolja őt magától. — Nem, — mondja fejét rázva, — Ennek vége. Vannak pillanatok, melyeket nem lehet kétszer végigélni. Azok a perczek, mikor tegnap, félig önkivületben, kaczagó, r i síró boldogságban engedtem át magam, csók­jainak is, ezek közé tartoznak. Ugy éreztem akkor, hogy maga az, akit lelkem oly so­káig várt és keresett és akarat nélküli, megkötözött rabja tudtam volna lenni. Nem értett meg. Es ez világosságot gyújtott a szivemben. Ma már csak egy vágyam van, hogy ennek a mámoros pereznek emléke, keserűség nélkül, illúziókkal teljesen ma­radjon meg számomra. Ha most a szemembe nézne, egész közelről, ugy mint tegnap, már nem olyannak f találná benne a saját képét, mint akkor. És én sem lennék előtte az, ami tegnap voltam. Amit az ember egyszer elmulasztott, azt nem hozhatja többé vissza soha. Bájos mosolylyal nyújtott neki kezet. — Hanem azért: sans rancune, est-ce pas ? És nem haragszik azért sem, ha most elküldöm. Ebédre vendégeket várok s még át kell öltöznöm. A férfi ráhajol kezére s forrón, szen­vedélyesen megcsókolja azt. Néma könyör­géssel néz reá. De az asszony nyugodtan, sietség nélkül, határozott mozdulattal visz­szahuzza a kezét. — Nem, — mondja és megrázza a fe­jét. Szentgyörgyi Elemér ügyetlenül, bután hajolt meg elölte. Es amint beteszi az aj­tót maga mögött, egyetlen érzése volt csak, mely e két, mogorván kiejtett szavában nyert kifejezest: — Szamár voltam !

Next

/
Oldalképek
Tartalom