Pápai Hírlap – XXXII. évfolyam – 1935.

1935-01-12 / 2. szám

MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség : Liget-utca 6. szám. Előfizetési ár negyedévre 2 pengő. Egyes szám ára 20 fillér. Telefonszámok: Szerkesztőség 171. Kiadóhivatal 131. Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. Hinni akarjuk, de úgy hogy ne csak e percben higyjük, hanem, hogy hitünk állan­dósuljon, meggyőződésünkké váljék, hogy az a paktum, amit Mussolini és Laval megkötöt­tek, amelyet mindegyik fél s mindegyik fél mögé sorakozó csoportok olyan osztatlan^ csak talán egy-egy túlzó francia vagy szerb nacionalista hang által megzavarni próbált örömmel fogadtak, valóban azt a célt szol­gálta, amely után a békekötés óta eltelt 15 esztendeje eddig hasztalan epedtünk, t. i. Európa békéjét. Sok-sok keserű tapasztalat után, annyi kínos csalódás után szeretnénk optimisták lenni. Szeretnők beleélni magun­kat abba a gondolatba, hogy az a gyűlölet, melynek még csak nemrég is oly szomorú ki­lobbanásait láttuk, az most már végre eltű­nik, hglyre áll a jó viszony nemcsak a két eddig rivalizáló nagyhatalom, de köztünk és szomszédaink között is, akik velünk együtt beinvitáltattak a béke most készült nagy ok­mányának aláírására. A magyar nem volt soha gyűlölködő természetű, a magyar igazán krisz­tusi szellemben hajlandó volt megbocsátani ellenségeinek, ha azoknál igaz megtérési szándékot tapasztalt. Ennyit azonban már csak nemzeti önérzete és méltósága megköve­teltet vele, hogy lásson bizonyos változást, lássa a vagyonukból kiforgatott, otthonukból kivert szegény magyaroknak családjukhoz, foglalkozásukhoz való visszatérését, lássa azoknak az üldözéseknek megszűnését, ami­ben erdélyi véreinknek nap-nap után eddig részük volt s lásson még egyet, amire az új szerződés — amint az természetes és várható is volt — megadja a módot és lehetőséget, hajlandóságot arra, hogy a revízió előkészí­tésére az első komoly lépések megtörténje­nek. Hogy mi határokat nem fogunk, nem akarunk erőszakosan megváltoztatni, azt iga­zán szükségtelen külön hangsúlyoznunk. Ar­ról nem szólva, hogy körülkerített, lefegy­verzett állapotban erre amúgy is alig vállal­kozhatnánk, az az általános békevágy, amelyet nálunk uralnak a lelkek, ezt részünkről eleve kizárja. Nem vért, de kenyeret és igazságot kiván a magyar nép. Kenyeret a normális forgalom, a szomszédokkal való becsületes gazdasági viszony helyreállítása által és igaz­ságot, igazságot az egész vonalon, emberi jogokat, keresztyén igazságot azoknak, akik ma pogány jogtalanság alatt nyögnek és igaz­ságot nekünk, kik ámítás, csalás által jogos örökségünktől ezer éves területeinktől megfosz­tattunk. Európa békéjének szilárdabb talpköve alig található, mint Magyarország, de ennek a talpkőnek meg kell adni a maga méltó he­lyét, ezt a talpkövet úgy kell méretezni, hogy legalább az elszakított szinmagyarságot ma­gába foglalja. Ha ez a belátás úrrá lesz a lelkekben, akkor áldásos gyümölcsöket fog csakugyan teremni az az egyezség, amelyet Mussolini és Laval Rómában aláírtak. Az a téma, amiről a következőkben szó­lani akarunk, inkább ugyan a mult héten volt aktuális, amikor az a két tisztességes, munkás polgár időelőtti tragikus halálát okozó szabadságtéri bankrablás lejátszódott, de úgy érezzük, hogy — mivel, sajnos, hasonló esetek minduntalan előfordulnak, egy kisebb szabású már e héten is megesett — nem vesztette el aktualitását még ma sem. Azokról a tudó­sításokról akarunk szólani, amelyek a gyilko­sok vallomásairól kivétel nélkül az összes nagy lapokban megjelentek s amelyek bűnö­zésre hajlamos emberek megmételyezésére voltak szerfölött alkalmasak. Megrögzött go­nosztevő mindig akad, van köztük olyan is, aki még az akasztófa alatt sem bánja meg tettét, hanem csak arra gondol: mily nagy­szerűen élhettem volna a rablás és gyilkolás útján szerzett pénzből, ha a rendőrség nem lett volna ügyesebb, mint én. Ám hogy ezt a gondolkodásmódot mért szükséges a közön­ségnek a maga — gonoszra hajló emberekre feltétlenül csábító ingerként ható — mezte­lenségében bemutatni, mi szükség azt per longum et latum előadni, hogy ezeknek a hamar hurokra került gazoknak nem volt elég a napi tisztes kenyér, a jó szállás és ruházat, ők urasan akartak élni, mulatni, dorbézolni, mert máskép — szerintök — nem élet az élet, azt igazán megérteni nem tudjuk. A sajtónak nagyon meg kellene gondolnia, hogy az ilyen közlések mennyi erkölcsi romlásnak lehetnek előidézői és a maga nemes hivatásának tel­jes átérzésével mellőznie kellene őket. Ellen­kező eljárásukkal, akaratlanul, mert a szán­dékos szenzációhajhászást eleve kizárják kom­binációkból, hozzájárulnak azoknak a gangsz­ter-hősöknek kitermeléséhez, akiknek meg­teremtéséhez a mozik gangszter-filmjei is nem csekély mértékben hozzájárulnak. Eze­ket a minden rabló és gyilkos trükköt szemmel láthatólag bemutató filmeket, ame­lyeket a normális mozilátogató csak iz­galmas érdeklődéssel néz, de amelyek meg­tekintésére nagyon sokan tanulmányi célból járnak el, részünkről egyáltalán kasszálan­dónak tartjuk. Százszor több bűnözésre indí­tanak ezek, mint a sokszor sokkal szigorúb­I ban kezelt és megcenzurázott sikamlós vagy j frivol darabok. Természetesen nem ezek ér­dekében kívánunk ezzel a kijelentésünkkel lándsát törni, csupán arra akarnók a közfi­gyelmet felhívni, hogy a gangszter-filmek szintén cenzurázandók, sőt szerény nézetünk szerint a műsorból teljesen kicenzúrázandók volnának. A riporterek fölösleges közlései el­len pedig ajánljuk a szerkesztői cenzúrát. S tesszük ezt akkor is, ha ezen véleményünkért akár reakciósoknak is tartanak bennünket. I Első az erkölcs, minden további érdek aztán j következik. A kenyérkereső nő. Lelkiismeretlen, férfiatlan hajszának van a női munka gyakran kitéve. Egyesek, sőt szervezetek részéről is. Nagyon jól tudjuk, hogy vannak munkák, amelyekre nők nem al­kalmasak, de vannak olyanok is, amelyeket az asszonyok sokkal jobban végeznek, mint a férfiak. Mi qők, nem akarjuk elvenni a fér­fiak kenyerét, mi csak a férfi mellett akarunk dolgozni, mint egyenrangú segítőtársak, ki akarjuk egészíteni az ő munkájukat. A világ nem lehet meg nő nélkül. A nő hordja az élet nehezebb részét, még a családi életben is, hiszen ő hozza a világra a gyerme­ket, ő neveli és ápolja, tanítja az első imád­ságra, az első szent érzést, a hazaszeretet szent érzését ő oltja a gyermek lelkébe. Fárad, szenved és dolgozik — mosolyogva. A férfi, a keményebb, küzd a létfentartásért. Ez a nor­mális állapot, de sajnos, manapság nagyon sok a kivétel. Azt mondják, a nő menjen férjhez. Én is azt tartom, mert ez a leghelyesebb, a legter­mészetesebb is. Csakhogy a statisztika szerint több a nő, mint a férfi, így hát hiába akar minden nő férjhez menni, nem lehet vala­mennyinek férjhez mennie. Ezek a nők, ha tisztességesek akarnak maradni* kénytelenek, természetszerűleg, a tanítói, tanári, hivatali pályákon, üzletekben, stb. elhelyezkedést ke­resni. Tapasztalatból tudom, hogy az iskolá­ban a lányok sokkal szorgalmasabbak, köte­lességtudóbbak, mint a fiuk. Közismert dolog az s talán az lehet az oka, hogy a nő szellemi­leg és testileg is hamarabb fejlődik. Hiszen a tizennyolc éves leány már férjhez mehet, nyugodtan családot alapíthat, mig a tizen­nyolc éves ifjú még szinte gyerek, kiforratlan gyerek. És hány nő van, aki felveszi a harcot, magára hagyatottan harcol az életért, nem passzióból, hanem kényszerűségből. Az Or­szágházban is volt, talán még van is élő példa: a kőfaragók műhelyében husz férfi között dolgozott és talán még dolgozik is egy kőfaragónő, jó családból való leány, aki képző­művészeti főiskolát végzett, de nem találván munkát, beállt a kőfaragó munkások közé. Napi kilenc órát dolgozik és mindig azok kö­zött volt, akik a legtöbbet produkálták. Hány leány van, aki szüleit tartja, testvéreit nevel­teti, kicsiny fizetéséből, aki komolyan és fá­radságot nem ismerve áldozza fiatalságát övéi­ért. Hány asszony van, aki beteg férjét, ennek anyját, vagy apját tartja el, hány asszony, aki özvegy lett, vagy akit elhagyott a férje és a létért való küzdelemben, egyedül is bátran, sok megpróbáltatás közepette is becsülettel, fáradhatatlanul harcol magáért és övéiért. Ál­talában a dolgozó, komoly nők mindig megáll­ják helyüket, néha jobban, mint sok-sok férfi. Ne mondják azok a fiatalemberek, akik a kenyérkereső nők könnyes kenyerét irigylik, hogy ők abból a 60—80—100 pengőből csalá­IRDETMÉNY. A Pápai Hitelbank Részvénytársaság 1935 január 1-én megalakította XVI.-IK ÉVTÁRSULATI ÖNSEGÉLYZŐ-EGYLETÉT és i>t évi időtartammal, részletenként és hetenként egy peiMjő befizetéssel. Tetszés szerinti heti részletek jegyezhetők. A betétek havi részletekben is fizethetők. A jegyzett betétrészek arányában kölcsön igényelhető. Minden egyéb feltételre készséggel ad felvilágosítást A Pápai HiteSbank Részvénytársaság.

Next

/
Oldalképek
Tartalom