Pápai Hírlap – XII. évfolyam – 1915.

1915-04-10 / 15. szám

PÁPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Liget-utca 6. , , . , , ® Laptulajdonos főszerkesztő: Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Ti-A-uAa ^ -n Egyes szám ára 24 fillér. 1 DR> KOKÜ

b ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. Egy pár szó közélelmezésünkről. Nem árt néhány szót vesztegetni e kérdésre is. Most, a báborus idők csomópontjában, kivált ilyenkor, a tavaszi napokban, mikor egyáltalán legkevesebb az ennivaló, nem haszontalan munka végigtekinteni a piacokon: vájjon élelem dolgában hogyan állunk ottan? Első helyen a liszt, a legfőbb tápláló szerünk, érdekel bennünket. Mig egyrészt örömmel látjuk, hogy hatóságunk végre neki fogott a lakosság lisztszükséglete feletti gondoskodásnak, másrészt nem tagadhatjuk el az ezen a téren fel-felhangzó panaszokat sem. Általában véve a kenyérliszt mennyiségével, amit a várostól nyert utalvány biztosít a lakosságnak, még meg tudnának elégedni, azonban a fözölisztet mindenki kevesli. És ha tekintetbe vesszük, hogy nemcsak most, a husdrágaság orgiái napján, hanem még a normális viszonyok között is, földmivelő és iparos néposztályunknak legnagyobb részben a főzöliszt képezte táplálékát, akkor magunknak is be kell látnunk, hogy ebből az annyira használt fontos tápláló szerből többet, legalább mégegyszer annyit kell a jelentkezőknek kiutalnunk. Értesülésünk szerint az idevonatkozó miniszteri rendeletek alapján ezt meg is tehetjük. Noha, meg kell jegyeznünk, hogy a kiutalványozó iroda minden tekintetben a felsőbb rendeleteknek engedelmeskedve jár el s neki másképpen cselekedni nem is szabad, mint ahogyan eddig tette. Azonban, ha hatóságunk, az illetékes fórumok beleegyezésével a panaszlott eljáráson módosít, az esetben nálunk, a lisztkérdés körül békességes csönd lesz. S ezt annál is inkább sürgethetjük, mert hallomásunk szerint a kormány jóvoltából is, meg a város előrelátásából is, a kellő mennyiségű lisztkészlet, még a nagyobb adagu főzöliszt mellett is biztosítva van. Egyébként az igazság kedvéért azt is megemlíthetjük, hogy a lisztutalványok kiutalása más városokéhoz képest, igen simán és rendben történik. Az imitt-amott elhangzó zúgolódások csak addig tartanak, amig a kezdet nehézségein túl leszünk, ami nemsokára bekövetkezik. A liszt után a husnemüekröl illik szólanunk. Sajnos, hogy csak illik szólanunk. Tulajdonképpen ma már nincs is huspiacunk. Alig él valaki hússal. Kevés is van belőle, meg rettenetes drága is. Legfeljebb a baromfiak képezik husáplálékunkat, de ezek is a múlthoz kéjest jóval kisebb mennyiségben s jóval nagasabb áron kerülnek piacunkra. — logy a huskérdést miképpen lehetne a özélelmezés javára megoldani, nehéz bban elfogadható tanácsot adni. Egyedüli ésszerű javaslatnak azt tartjuk, ha a városban lóhus mészárszékek állíttatnak fel s ha a hatóság a városban elfogyasztott lóhusnál minimumra szállított vágási dijat szed s így e hus olcsóbbá tételét elősegíti. Minden esetre a lakosság érdekében járt el akkor hatóságunk, amidőn 3 waggon burgonyát s 2 waggon rizst vett meg a közélelmezés céljaira. Bár a burgonyán előreláthatólag veszteni fog, mert a vermek megnyitása után a krumpli ára alább száll, ámde e miatt gáncs nem érheti öt, mert csak kötelességét teljesítette, amikor a közélelmezés biztosítása végett e vásárba belement. S csak a lakosság hasznára és a közélelmezés enyhítésére cselekedik hatóságunk akkor is, ha a megvett burgonyát eladás végett a piacra veti, ha kell, oly árban, amelylyel megakadályozza, esetleg leszállítja e cikknek mindinkább emelkedő piaci árait. Az itt szenvedett esetleges vesztesége nem áll arányban azzal a nagy eredménnyel, amit a közélelmezés olcsóbbá tétele könyvel el a maga számára. Még csak azt a félelmei nem értjük, amelyet hatóságunk a közpiaci élelemáruk maximális árának megállapítása iránt tanúsít. Talán attól tart, hogy nem lesz e miatt elég kínálat a piacunkon, hanem ez más városba vándorol ? Ha ez így állna, akkor a kinálat rabló módra bánhatna el a kereslettel. Ezt egyetlen hatóság sem tűrhetné el ölberakott kezekkel. De meg a kínálatnak is vannak nélkülözhetetlen összeköttetései a megszokott helyi piacokkal, amelyektől oly dér-durral nem szakíthat. Ne tartsunk semmit a piaci árak szabályozásától, csak legyen az belátó, méltányos és körültekintő, inkább üdvös, mint káros hatását érezteti majd mielőbb velünk. — x. — Á kereskedők vasárnapi munkaszünete és a háború. A háború alaposan megváltoztatta életviszonyainkat. Ugy az egyén, mint a társadalom helyzete egészen máskép alakult. Az ipar, kereskedelem szintén teljes mértékben a háború befolyása alatt áll. Mig egyes iparágak a háború kitörése óta úgyszólván egészen tönkrementek, s a bennök foglalkoztatott alkalmazottak ezrei maradtak kereset nélkül, addig más iparágak a virágzás olyan fokára emelkedtek, amilyenről béke idején álmodni sem mertek volna. Az ipari termelésnek mindenben a háborús viszonyokhoz kellett idomulnia. Ugyanez a helyzet állott elő a kereskedelemre is. A közönség megváltozott helyzetével a kereskedelmi élet üzleti rendjének is meg kellett változnia, ez pedig első sorban abban nyilvánult meg, hogy a kereskedelmi minisztérium mindjárt a háború kezdetén felfüggesztette a vasárnapi munkaszünetet. Ez abban az időben igen helyes, igen célszerű intézkedés volt. Noha a vasárnap megszentelésének elvén csorba esett, azért mindenki megnyugvással fogadta az intézkedést, mert arra a háborús viszonyok folytán tagadhatatlanul szükség volt. A bevonulási terminusok ugyanis gyakran estek vasárnapokra, s a bevonuló katonáknak a vasárnap ellenére is el kellett magukat látniok bizonyos ruházati és élelmezési cikkekkel, s ezt csak úgy tehették meg, ha a kereskedések nyitva állottak. Ám ez az időszak elmúlt. A bevonulások most már csak időközönként, hetekkel előbb jelezve történnek, így mindenkinek módjában áll szükségleteit hétköznapokon is beszerezni anélkül, hogy bármi tekintetben hátrányokat szenvedne. A vasárnapi munkaszünet felfüggesztésének indoka tehát megszűnt, így nem közszükség, hogy az üzletek továbbra is vasárnaponként nyitva tartassanak. Az üzletek vasárnapi nyitva tartása most már csak teher a főnökökre és alkalmazottakra egyaránt, annyival is inkább, mert a város lakosságának — éppen kereső és fő fogyasztó lakosságának — a bevonulásokkal történt megfogyatkozásával az üzleti forgalom annyira megcsappant, hogy az hétköznapokon is könnyűszerrel lebonyolítható. Tudják, érzik ezt mindazok, akik kereskedéssel foglalkoznak, de éppen ezen a pályán különösképen megnyilatkozó érdek-féltékenység nem engedi meg, hogy az üzlettulajdonosok visszatérjenek a háború előtti állapotra. Görcsösen ragaszkodnak — habár inkább kárukra, mint hasznukra — a háború folytán előállott üzleti szabadsághoz, s a maguk, valamint alkalmazottaik egyébként is csekély szabad idejének feláldozásával úgyszólván megszakítás nélk ül rabjai az üzleti életnek. Ám az üzlettulajdonosoknál ez az áldozathozatal valamennyire megérthető, mert hisz azt látszólag a saját érdekükben hozzák, s a test pihenésére okvetlen megkívántató nyugalmat a hét más napjain megszerezhetik maguknak, de az alkalmazottak teljesen meg vannak fosztva attól, hogy az elvesztett energiát pihenéssel, hasznos szórakozással pótolhassák. Ez indította a kereskedelmi alkalmazottak országos szövetségét arra, hogy a kereskedelmi minisztériumtól a vasárnapi munkaszünet visszaállítását kérjék, — ez okból indítottak — mint az lapunk más helyén olvasható — a helybeli kereskedelmi alkalmazottak a saját körükben mozgalmat az üzletek vasárnapi zárva tartása érdekében. Nem tudjuk, a kérelem tárgyában mikép dönt a minisztérium, hisszük, hogy teljesíti az elvitázhatatlanul jogos kérelmet; de határozzon bármikép, ez nem befolyásolhatja a háborumentes területén levő pápai kereskedők elhatározását, hogy a vasárnapi munkaszünetet a saját jószántukból a háború előtti formájában visszaállítsák. Vegyék tekintetbe, hogy akkor, amikor az ipari alkalmazottak hat napon át naponként 8 legfeljebb 10 órát dolgoznak, a kereskedelmi