Szabó Miklós szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 64. (Budapest, 1985)

Graeco-Aegyptiaca III.

táblaképek, mind pedig ilyeneknek terrakotta utánzatai,

10 de ismerünk a budapesti darabhoz hasonló, templomhomlokzatot utánzó stukkó reliefet is.

11 A Szépművészeti Múzeum kis stukkó istenképe ugyanúgy negatív formából készült, mint terrakotta párhuzamai, s hátoldalán még a készítő mesterember ujjlenyomatát is megőrizte. Véleményünk szerint a terrakotta és stukkó domborművek bekeretezett istenképei, amelyeknek sorába a fenti Isis-mellkép is tartozik, a festett táblaképek olcsóbb utánzatai és pótlékai voltak, s a magánházakban való elhelyezésre készültek, mint az ikonok és szentképek közvetlen elődei. A domborműves példányokon látható koszorúk nyilvánvalóan azokat a valódi virágfüzéreket utánozták, amelyeket a nagyobb táblaképekre ünnepek alkalmával függesztettek. 5. Sarapis-fej (16—20. kép). A két negatív-forma segítségével gipszből készült fejecske valószínűleg műhelydarab lehetett. Kairóban vásároltuk 1959-bert a Szépművészeti Múzeum számára (ltsz.: 60.2.A; m.: 6,7 cm; sz.: 5 cm; alsó részén kis hiány). A két forma érintkezési helyének rendkívül gondatlan elsimítása és a nyak körüli rész nyersesége alapján gondoljuk, hogy olyan darabról lehet szó, amelyet hibás volta miatt dobtak félre, vagy csak próbaképpen készítettek egy sorozatkészítésre vagy bronzöntésre szolgáló formapárból. A darab anyaga önmagában még nem zárná ki, hogy eladásra készítették, hiszen éppen Egyiptomból igen nagy számban ismerünk teljesen vagy részben stukkóból készült plasztikai emlékanyagot. Az a körülmény azonban, hogy a fejről hiányzik a kalathos, amely nyilván külön formából készült, mégis leginkább amellett szól, hogy a budapesti fej bronzöntésre szolgáló formák kipróbálásának eredménye. A technikai kérdéseknél is érdekesebb a darabbal kapcsolatos stiláris-ikonográfiai probléma. A fejecske a Sarapis-képek ún. anastoíé-típusához tartozik, amelyre több mint másfél évtizeddel ezelőtt hívtuk fel a figyelmet.

12 Akkori vázlatos tanulmányunk rendkívül élénk visszhangot váltott ki, és végeredményben kiindulópontjává vált az egész Sarapis-ikonográfia revíziójának és alapos vizsgálatának. Ez a folyamat nemrégiben bizonyos szempontból nyugvó- és fordulóponthoz érkezett W. Hornbostel mintaszerű és rendkívül gazdag anyaggyűjtésre alapozott könyvének megjelenésével.

13 Hornbostel a mi provizórikus tézisünket megcáfolva jutott el egy újabb elmélethez, amely szerint a kanonikus Sarapis-típus mégis az eredeti („Bryaxis-féle") kultuszképnek felelt meg, az anastoíé-típus viszont egy olyan változata a Sarapis-ábrázolásnak, amely az érett hellénizmus idején keletkezett, s azután a főtípussal párhuzamosan élt tovább egészen az ókor végéig.

14 Ez az elmélet és az ezt alátámasztó ikonográfiái rendszerezés véleményünk szerint jelenleg a rendelkezésre álló adatok és emlékek legteljesebb áttekintésén alapuló mértékadó álláspontot jelenti. Továbbra is maradnak természetesen homályos pontok, vitatható részletek és finomítható interpretációk, amelyekre azonban csak nagyobb összefüggésben lehet kitérni. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy Sarapis cmastoié-képe Hornbostel elmélete szerint is az isten egy igen jellegzetes hellenisztikus elképzelését testesíti meg, 10 Weber, W., Terr. 138 sk, a korábbi irodalommal; Ehlich, W., Bild und Rahmen im Altertum, Leipzig 1954, 80 sk. 11 Alexandria, Görög-Római Múzeum, ltsz. 25.110. 12 Castiglione, L., SzMKözl 12 (1958) 17 sk. 13 Hornbostel, W., Sarapis, Leiden 1973. 14 I. m. 133—206, főként 204—206.