Szabó Miklós szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 64. (Budapest, 1985)

Graeco-Aegyptiaca III.

GRAECO-AEGYPTIACA III* Az 1974-ben a Szépművészeti Múzeumban magyar köz- és magángyűjtemények anyagából rendezett kiállítás anyagát

1 a múzeum néhány újabb szerzeményének bemutatása egészítette ki. Ez alkalmat adott a darabok tanulmányozására, s néhány közülük külön publikálásra is érdemesnek tűnt. Ezeket mutatjuk be az alábbiakban, előrebocsátva egy korábban közölt sírkőhöz fűzött megjegyzéseket. 1. Apollodóros ércműves sírköve (12. kép). A mészkőből faragott, 30,6X 17,8 cm nagyságú, 5—9 cm vastagságú sírkő, melyet e sorok írója 1959-ben vásárolt Medinet el-Fayumban a Szépművészeti Múzeum számára (ltsz.: 60.10.A), az ún. Terenuthis-sztélék csoportjába tartozik. Külön érdekessége az elhunytnak foglalkozását is megemlítő felirat, és az ezzel teljesen összhangban álló kalapács, amelyet utólag, tehát a kő megvásárlásakor és a felirat bekarcolásakor véstek az elhunytat orans-tartásban megjelenítő alak kezébe. Elsősorban ez a részlet és a római kori Egyiptom szepulchrális művészetében oly gyakori orans-gesztus értelmezése állt a darab első publikációjának középpontjában.

2 Az ott elmondottakat ezúttal csak a datálás vonatkozásában szükséges kiegészíteni. K. Parlasca tanulmánya, amely a budapesti példány közzététele után egy évvel jelent meg,

3 teljesen új megvilágításba helyezte a római kori alsó-egyiptomi sírkövek kronológiájának kérdését azáltal, hogy egyrészt kimutatta F. Hooper keltezésének alaptalanságát, másrészt néhány bizonyító erejű példával szemléltette azt, hogy a csoporthoz tartozó példányokat több évszázadon át készítették. Parlasca fejtegetéseire utalva szükségesnek tartjuk korábbi keltezésünk („3—4. sz. fordulója") revideálását. A szélesebb alapokon elvégzendő további kronológiai rendszerezés előtt azonban egyelőre csak a datálásnak kb. egy évszázaddal korábbra helyezését tudjuk javasolni. A követ Parlasca által nagyjából kijelölt időhatárok (Augustus kora — 4. sz.) között inkább a későbbi, mint a korábbi szakaszba sorolhatónak tartjuk. Kidolgozása ugyanis minden szempontból (sztélé-forma; az arc, alak és ruházat kidolgozása; a felirat ductusa) hanyagabb a korábbinak tekinthető és a jó közepes átlagot képviselő példányokénál,

4 és késői jelenségnek lehet tekinteni a fej és az alak teljes szemköztnézetéhez képest disszonáns mó* Vö. Acta Antiqua Hung. 2 (1954) 63—75 és 5 (1957) 209—228. 1 Vö. SzMKözl 46—47 (1976) 3—86, 143—180; 48—49 (1977) 5—47, 179—200; 50 (1978) 3—34, 135—151; 51 (1978) 3—39, 169—183. 2 Castiglione, L., MDAIK 24 (1969) 78 sk, 10. t. és magyarul Ant. Tan. 16 (1969) 54 sk. 3 Parlasca, K., MDAIK 26 (1970) 173 sk. 4 Lásd pl. Peterson, B., Medelhavsmuseet Bulletin 9 (1974) 19 sk.