Paládi-Kovács Attila szerk.: Szekerek, szánok, fogatok a Kárpát-medencében (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)

Magyar szénásszekerek a 18-19. században (1993)

MAGYAR SZÉNÁSSZEKEREK A 18-19. SZÁZADBAN Az európai etnológia már régen felismerte a „land transport" tradicionális formáinak és tárgyainak jelentőségét. Costa BERC klasszikus munkája, a Sledges and Wheeled Vehicles megjelenése (1935) óta is számos kitűnő könyv és tanulmány született erről a témáról Európa országaiban. Ezek áttekintésére itt nincs lehetőség. A Land Transport in Europe (Kobenhavn 1973) testes kötetét azonban ki kell emelni az említett szakirodalomból, mert erősítette a nemzetközi összefogást és inspirálta az egymástól távoli régiókban folyó kutatómunkát is. Pár évvel később Alexander FENTON újabb lökést adott a téma kutatásának azzal, hogy megvizsgálta a lehetőségét a szekerek és a taligák térképezésének Európában. Elemezte és értékelte a tárgykör irodalmát, s javasolta egy kutatás tíz fő kérdőpontját az Európa Néprajti Atlasza c. mű számára.

1 Magyarországon a kerekes járművek és a fogatolás története régen tárgya a tudományos kutatásnak. Olyan kiváló könyvek születtek erről a tárgykörről, mint PETTKÓSZANDTNER Tibor és TARR László művei.

2 Ezek azonban a parasztság járműveinek nem szenteltek kellő figyelmet. A Magyar Néprajzi A tiasz publikált térképlapjai sokrétűen mutatják be a „land transport" eszközeit, köztük a kerekes járműveket is.

5 A széna szállítása azonban speciális formájú járműveket és járulékos eszközöket kíván. Ezeket részletesen leírtam és elemeztem a magyar rétmüvelésről és szénagazdálkodásról szóló könyvemben.

4 Ezúttal főként a könyv és a fent említett atlasz vonatkozó térképei alapján vázolom föl a szénásszekerek formáit, s a járulékos eszközök kérdését. A magyar nyelvterület teljes egészében beletartozik abba a nagy közép-európai régióba, amelyet a négykerekű szekerek dominanciája jellemez. Kétkerekű járműveket főként a pásztorok, az út- és vasútépítő munkások használtak. Volt szerepük a rurális vidékek személyszállításában is. Ezeket a lóvontatású taligákat még a 20. század első harmadában is látni lehetett a Nagy Magyar Alföld szórványtelepülésű vidékein és egyes városaiban is (például Debrecen, Nyíregyháza, Miskolc).

5 Azonban széna vagy szalma szállítására Magyarországon csak igen elvétve használtak taligát. Debrecen határában a 19-20. század fordulóján a pásztorok olyan taligával vitték ki a takarmányt a marhák, juhok karámjához, amelynek négy sarkába egy-egy hosszú karót kötöztek álló helyzetben, hogy a magasra tornyozott rakomány szállítás közben sem boruljon le. Nógrád megye és a Pilis hegység falvaiban a szegény parasztok, akik nem rendelkeztek sem lóval vagy ökörrel, sem szekérrel, a mezei szállítást is taligákkal végezték. A szénástaligák elé egy-két tehenet fogtak be.

6 1. FENTON, Alexander 1976. 1-13. 2. PETTKÓ-SZANDTNER Tibor 1931. TARR, L. 1969. 3. Magyar Néprajzi Atlasz (Hungarian Ethnological Atlas) Vol. 1-3. 1987. 191-205 térkép 4. PALÁDI-KOVÁCS Attila 1979. 343-361. 5. PALÁDI-KOVÁCS Attila 1973. 17-22. PALÁDI-KOVÁCS Attila 1985. 23-32. 6. BALOGH István 1966. 75.