Bereczki Ibolya - Cseri Miklós (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 22. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2010)
Szőke Judit: Asszimiláció, cionizmus, antiszemitizmus – Valós és szimbolikus küzdelmek a magyar sportéletben a két világháború közötti Magyarországon
ciói és célkitűzései, amint azt látni fogjuk, merőben eltértek a cionista jelszavakat zászlajukra tűző VAC-étól. A téma sajátosságából következik, hogy a tanulmányban elsősorban sportklubokat vizsgálok és nem sportolókat, hiszen az előbbiek hordozzák azokat a társadalmi jelentéstartalmakat, melyek felvázolását kísérlem itt meg. A sportágakon belül a vizsgálat tárgyát a futball fogja képezni, mert ez a tömegsport a legalkalmasabb arra, hogy az egyes csapatok által hordozott jelentéstartalmakat kibontsuk. A futball ugyanis egy olyan szimbolikus küzdőtér, ahol a klubok mögött álló, a csapat által reprezentált, azzal azonosuló közösségek vívják szimbolikus küzdelmeiket. Az itt lezajlott konfliktusok pedig meglehetősen sokat árulnak el az adott egyesületről és annak szurkolótáboráról. 2 Az asszimilálódó zsidóság bekapcsolódása a magyar sportéletbe Az 1867-es kiegyezés lehetővé tette Magyarország békés, hosszú távú fejlődését, urbanizációját, valamint a magyarországi zsidóság emancipációját. A liberális nemesség Magyarországon a folyamat támogatását nemzeti érdeknek tekintette, hiszen ettől egy új, a nemzeti polgárságot erősítő társadalmi réteg létrejöttét remélte, valamint azt, hogy az asszimilálódott zsidóság a magyarság javára billenti majd a nemzetiségi mérleget. 3 Az 1867. december 17-i emancipációs törvény, 4 melyet báró Eötvös József is támogatott, tehát a magyar zsidóság asszimilációs katalizátora volt, felgyorsította azt a folyamatot, melyet azonban a zsidóság egy része, elsősorban az ortodoxok, valamint a huszadik század elejétől a cionisták meglehetősen szkeptikusan fogadtak, és amely később a magyarországi zsidóság teljes megosztottságához vezetett. 5 A teljes emancipáció felé vezető út azonban nem volt minden nehézségektől mentes, az 1880-as években, a pénzügyi válság és az oroszországi pogromok elől Magyarországra menekülő zsidó tömegek nyomán megjelenő újfajta antiszemitizmus ugyanis komolyan veszélyeztette a hazai zsidóság asszimilációjának sikerét. 6 A tiszaeszlári vérvád és a hasonló incidensek ellenére azonban a magyarországi zsidóság igyekezett visszatérni identitásához, hitéhez és kulturális életének ápolásához. Képviselőik elhatározták, hogy jelentős mértékben kiszélesítik azon lehetőségeik körét, melyeket a kormány asszimilációs és modernizációs programja kínált. Sokan lettek újságírók, bankárok, gyárosok, írók, költők, művészek, és bár kevesebben, de atletizáltak is, minden téren igyekezve bizonyítani kiválóságukat. Bár a jogi egyenlősítéssel nem dőlt le minden akadály, az 1867-es emancipáció mégis komoly lökést adott a hazai zsidóság számára, hogy olyan területre is kiterjessze az asszimilációs folyamatot, amelyen eddig még nem tudott érvényesülni. Ilyen volt a kiváló asszimilációs terepnek bizonyuló sport világa, ahol a századfordulótól kezdve elévülhetetlen érdemeket szereztek a teljesen, vagy csak kisebb mértékben asszimilálódott, zsidó származású sportolók. Az 1914-ig tartó időszakot tehát a politikai és gazdasági integráció jellemezte, mely során a magyarországi zsidóság a gazdasági és kulturális életben is egyre nagyobb szerephez jutott. A nyelvi és kulturális asszimiláció, az el magyarosodás folyamata két emberöltőn át tartott, és együtt járt a magyarországi zsidóság lélekszámának jelentős növekedésével is, hiszen 1910-re már 9 1 I 000 főt számolt, s ebből 203 687-en laktak Budapesten. 7 Mivel a tudatos testedzés, a szabadidő ilyen jellegű eltöltése a városi polgársághoz kapcsolódik, érthető, hogy a századfordulóra meglehetősen élénk sportélet alakult ki a fővárosban. Budapest ugyanis egy évszázad leforgása alatt Európa világvárosai közé emelkedett, lakosságának száma az 1890-es évek végére elérte, sőt túl is szárnyalta a 600 ezer főt, 1910-re a 880 ezret. 1910-re az összlakosságnak már 20%-a lakott a fővárosban. Létrehozták a széles hatáskörrel rendelkező Fővárosi Közmunkák Tanácsát, megalkották a városépítési szabályzatot, amely a nagyvárosi jellegű beépítést szorgalmazta. 8 A század végére Budapest vitathatatlanul az ország kereskedelmi, pénzügyi, kommunikációs és ipari központjává, valamint Európa egyik legnagyobb és legrendezettebb városává és új társadalmi eszmék születésének helyszínévé vált. A városi tömegtársadalom kialakulása ugyanis magával hozta a testkultúra megváltozását, a test használatának átértékelését, valamint a szabadidő megjelenését is. A szabadidőt, melyet a városi polgárság azért hozott létre, hogy fizikailag is eltávolodhasson munkájától, idővel már nemcsak üdülésre, kirándulásra használták, a 19. század második felétől ugyanis egyre nagyobb teret nyert a testnevelés, mint a szabadidő eltöltésének egy merőben új formája. 9 Mivel a különböző társadalmi rétegeknek eltérő testhasználati módjaik és szabadidős tevékenységeik alakultak ki, jelentős különbség figyelhető meg a nemesi és a polgári testkultusz, valamint az ezekhez kapcsolódó sportágak között. A magyar arisztokrácia ugyanis előnyben részesítette a férfivirtus kifejezésére alkalmasabb, a versengésre épülő „szabad, modern, keresztény úriemberek által szabadban űzött" 1 0 atlétikát, míg az öntudatos, felemelkedő polgárság a test tudatos építését, erősödését és szebbé tételét szolgáló német eredetű tornát preferálta inkább." Miután a nagy- és középpolgárság jelentős hányadát az elvilágiasodott, a modernizáció útjára lépett, nyugati mintát 2. HADAS Miklós-KARÁDY Viktor 1995. 89-120. 3. ÚJVÁRI Hedvig 2009. 143-160. 4. Az emancipációs törvényt 1867. december 20-án és 22-én fogadták el a képviselők, különösebb vita nélkül. GYURGYÁK János 2001. 62. 5. Az 1868. évi zsidó kongresszuson vált véglegessé és hivatalossá a zsidóság három jelentős irányzatának különválása és önállósodása. Ekkor jött létre az ortodox, a neológ és a status quo hitközség is. UJVÁRY Péter 1929. 999. 6. JOHNSON Paul 2001. 478. 7. ÚJVÁRI Hedvig 2009. 143-160. 8. GERGELY András (szerk.) 2005. 429. 9. MOHÁCSI Gergely 2002. 34-56. 10. HADAS Miklós-KARÁDY Viktor 1995. 89-120. I I. HADAS Miklós 2002 15-34. 272
