Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)

A varázslat műhelye (Krúdy-problémák) - Kemény Gábor: A stílus születése és halála (Állandóság és változás Krúdy prózájában)

KEMÉNY GÁBOR: A stílus születése és halála (Állandóság és változás Krúdy prózájában) (A Krúdy-élmény nyomában) Krúdy Gyula azok közé az összetéveszthetetlen stílusú írók közé tartozik, akikre néhány mondatukból vagy akár sorukból nyomban ráismerünk. Ha „közvéleménykutatást" tartanánk egyre nagyobb számú rajongója között, és megkérdeznénk tőlük, hogy voltaképpen mit is szeretnek Krúdyban, a legtöbben valami ilyesmit válaszolnának: a stílusát, a hangját.. . Igen, azt a bizonyos sokat emlegetett „gordonkahangot", amely már Schöpflin Aladárt is elbűvölte: „Legjobban azonban a hangja tetszett, az a mély, férfias bariton, ... mint magányos gordonkázó a kert bokrai mögött, aki nem játszik megszabott kottára írt dallamokat, hanem csak a maga számára fantáziál, ahogy éppen eszébe jut s ahogy belső sugallat igazítja kezét."

1 Akárhol ütjük is fel hatalmas életművét, minden írásából ez a mély zengésű, kicsit fátyolos, szomorkás hang szól hozzánk: ez az, amiről oly könnyen felismerjük. Ám a stílus kutatóját érthetően nem elégíti ki a gordonkahang tetszetős metaforája. Ö arra is kíváncsi: mi a titka ennek a stílusnak, mik az összetevői, a forrásai a sajátos „gordonkahang"-nak? Egyszóval: mitől is Krúdy-stílus Krúdy stílusa? Az előbb azt mondottuk: szinte mindegy, hogy hol lapozunk bele ebbe az óriási életműbe. Tegyünk hát próbát egy a tízes évek közepén íródott tárcacikkel, talán azért, mert éppen a Gordonkázás címet viseli: „De jó lett volna akkor élni, mikor a húsvéti reggelnek olyan illata volt, mint a fiatal nők hajának. De jó lett volna akkoriban Pesten járni, amikor valódi krinolinban repült a dáma, a szerelmesek nyugodtan bíztak az időben s évekig epekedtek az első csókért; senki nem sietett, csak a lóvasút; a tavaszi séta nagy élmény volt és esténkint mindenkinek volt ideje a hold állását megfigyelni. De jó lett volna farsangban maszkabálra járni a régi redoutba, Patikáriussal muzsikáltatni, Nagy Ignác beszélyein épülni, Vörösmarty urat személyesen ismerni és valóban ábrándosan tölteni el az életet, mint az emlékkönyvbe írtuk. De jó lett volna a régi, boldog, békés és naiv Magyarországban éldegélni és forsponton utazni húsvétkor tavasz-zöld mezőkön. És manapság csak néha viszszatérni, körülnézni e felfordulásban, a nagy szélfúvás elől megnyugodva visszahúzódni a sírbolt vasajtaja mögé." (Pest 1916. Békéscsaba, 1917. 39—42). Ebben a rövid — és ismétlem: szinte találomra kiválasztott! — szövegrészletben a Krúdy-stílusnak csaknem valamennyi fő vonását, jellegzetességét megl Schöpflin Aladár: Krúdy Gyula. Nyugat, 1933. 1. k. 630. 1. (Kiemelés tőlem — K. G.)