Varga Lajos: Az Országos Közegészség Tanács kiemelkedő orvos tagjai (1868—1893) / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 2. (Budapest, 1964)

Scheuthauer Gusztáv

vall, és az egész Tisza-Eszlári per kezdeményezőire és a vérvád-mese hirdetői- és hívőire jellemző Scheuthauer tanár kővetkező megjegyzése, amelyet ugyanakkor nekem reprodukált. Kérdésemre ugyanis, mi az ő nézete az egész perről, azzal felelt, hogy ő elmondta azt Nyíregyházáłi egy ebéd alkalmával, amidőn valaki a társaságban szintén hasonló kérdést intézett hozzá. ,Én akkor ugyanis azt feleltem - úgymond hogy a dolog most már félig-meddig rendben van.' ,Hogyan félig-meddig' - kérdezi az asztaltársaság. - ,Félig azért van rendben, feleltem, mert most már orvosokat rendeltek ki ide, azonban egészen még nincs rendben azért, mert nem anatómusokat, hanem elme gyógyászokat kellett volt kirendelni" . . . Élete utolsó éveiben sokat betegeskedett. Mégis váratlanul halt meg. 1894. január 28-án egyik látogatójával, barátjával való beszélgetés közben rosszul lett. Tüdővizenyő tünetei (valószínűleg szívbénulás következtében) közben rövid félóra alatt következett be halála. Temetésén Hutyra Ferenc, az Állatorvosi Akadémia tanára mondott búcsúbeszédet. Az Orvostanhallgatók Segítő Egyesülete nevében Pékár Mihály búcsúztatta. A Béccsel szomszédos Heiligenstadtban temették el. Életére, munkásságára és becsületességére jellemző, amit „A Hét"ben (1894. 5/214. sz.) a következőkben írtak Scheuthauerröl: . . . ,,Európai távolságból nézve az orvosi tudomány zsenije szúñt meg élni. Budapesti szemmel nézve a kopott ruhás, vásott sarkú, kellemetlen öregúr nem fogja többé az egyetemen rigorozáns orvosnövendékeket a maga fogas kérdéseivel megszekirozni. Már az így van. A kopott kabát nálunk teljesen elfödi az embert. Egy pár elfogulatlan orvos elismeri róla, hogy az ő döcögős, rossz magyarságával a legvilágosabban és a legérdekesebben tudta előadni kórbonctani prelectioit. A tisza-eszlári pörbeñ az ő tudománya valóságos diadalt aratott. Különben hallgatott a krónika erről a mogorva emberről, aki mint a sün felborzolta tüskéit, félelmesen, fenyegetően és mint a sün, épp oly szelíd volt. Társai a magányban a világirodalom remekei voltak, beszélt 7 nyelven klassz¦ikusan, legrosszabbul magyarul. Cinikus volt, aki épp oly kevésre becsülte önmagát, mint másokat" . . . 228