Balassa Iván szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1969-1970 (Budapest, 1970)
Takács Imre: Az erdészet fejlődése Magyarországon 1880-ig a jogszabályok tükrében
gyen. 9 Az első erdővédő intézkedés nálunk Zsigmond királynak a besztercei ispánhoz 1426-ban intézett az a rendelkezése volt, amely a zólyomi ólombányák részére szükséges bányafa szolgáltatását szabályozta. Ennek értelmében évről évre más erdőterületet kellett vágásra kijelölni, ott minden fát sorjában ki kellett vágni, továbbá megtiltotta a királyi rendelet a kivágott erdők talajának felszántását. 10 A bányaerdők fokozottabb használata 1490 után következett be; akkor kezdtek Magyarországon ércolvasztó kohókat üzemeltetni, amelyek a fafogyasztást rendkívül nagy mértékben megnövelték. Emiatt a kohókat az erdőkben építették, és ha a fákat a közelben már kivágták, a kohót beljebb vitték az erdőbe mindaddig, amíg vizet és fát nem találtak. Azután az előbbi helyen felhagytak a kohászattal. 11 Egyes hazai erdők rendszeresebb kezelése 1546-tól számítható, midőn I. Ferdinánd a rézbányákat a Fuggerektől saját kezelésébe vette át, s az alsó-ausztriai kamara felügyelete alá helyezte. 12 Az új rend egyik korai ténye volt, hogy 1558-ban királyi nyílt parancs a bányák közelében levő erdőkben megtiltotta a sarjakra kártékony kecskék legeltetését, továbbá kötelezővé tette a bányákhoz közeli erdők különleges őrzését. Az 1563. évi XXII. törvénycikk kimondotta, hogy az elegendő erdővel nem rendelkező végvárak megerősítéséhez szükséges fa vágásának a szomszédos birtokosok erdeiben is szabadnak kell lennie, továbbá hogy a Csallóköz Komárom és Győr várához — egyezségük szerint —- tűzifát és ha van, erődítésre alkalmas fát is köteles adni. Ezt a rendelkezést megismételte az 1600. évi XVII. tc. azzal a kiegészítéssel, hogy Turóc, Liptó és Árva megye szintén köteles fát adni és vágatnia várak szükségleteire. A szóban levő kötelezettségek hatályát megújította az 1601. évi XXII. és az 1696. évi LI. tc. Először a megmaradt királyi erdőkben történt — a bányászat befolyása alatt — a fatermés egyenletesebb kihasználása, és ugyanott került sor legelőbb, hacsak szórványosan is, a kitermelt erdők felújítására. 13 A XVI. sz. közepétől kezdve a királyi birtokokon már hozzáértő erdőtiszteket is alkalmaztak, akik számára az udvari kamara 1565-ben rendtartást (Waldordnung-ot) adott ki. Ez, felhozva az erdők kezelésében tapasztalt hanyagság és visszaélések főbb példáit, okszerűbbé igyekezett a bányaerdők használatát tenni. Főként a vágástervek készítésére, a vágások elhelyezésére és végrehajtására, a kivágásra kerülő törzsek alacsony tuskóval leendő döntésére, a magtermő fák fenntartására tartalmazott előírásokat. 14 Egy 1567-ben kiadott újabb nyílt parancs a bányákhoz tartozó királyi erdőkből elkobzás terhe mellett ismét kitiltotta a kecskéket — és most már a marhákat is száműzte azokból —, majd a még ugyanabban az évben kelt másik nyílt parancs a bányaerdők mindennemű rongálását tiltotta meg. A királyi erdők tisztjei számára készült rendtartás, az említett királyi nyílt parancsok (1558, 1567), amelyekhez 1573-ban és 1585-ben egy-egy további is csatlakozott (ezek közül az előbbi a bányászati célú erdők fenntartásának kötelezettségét újította meg, az utóbbi az 1565. évi erdőrendtartás hatályosabb érvényesítését kívánta) és az 1563. évi XXII. tc. részben kiindulásai lettek későbbi, alapvető erdészeti jogszabályainknak. Hamar törekedtek az erdőbirtokos városok is erdeik jövedelmezővé tételére. Erről tanúskodó első adatunk 1563-ból való, és Kassa városáról szól. Ezentúl 9. Arató Gyula: a 2. jegyzetben i. m. 6. p. 10. A 3. jegyzetben i. m. XVI. p. 11. Uo. 12. Uo. 13. Arató Gyula: a 2. jegyzetben i. m. 6. p. 14. A szóban levő erdőrendtartás hű képet ad a magyar erdészeti kultúra akkori állásáról, készítői abba belesűrítették az erdőgazdaságra vonatkozó összes ismereteiket.
