Matolcsi János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1965-1966 (Budapest, 1966)
Khin Antal: A somorjai halászcéh
A csallóközi két halászcéh még nem ismeretes II. Lajos korában. Közülük a komáromi I. Lipót idejében kapta ismert szabadalmait 1696. Itt magyar és német halászcéh volt. 7 A magyarnak hatalma Csallóközre is kiterjedt, de nem tudjuk meddig. Céhládájuk az iratokkal Czilling András komáromi halászmester őrizetében volt a legújabb időkig. Rajta a ponty képe kifaragva. Tudomásom szerint 1938-ban a pozsonyi városi múzeumba került, mint kölcsönkért anyag az akkor rendezett kiállításra és ott is maradt. Ma azonban már nem találtam ott. E láda iratai közt a somorjai céhre nincs vonatkozás, pedig a komáromi halászok érintkezésben voltak a somorjaiakkal. A somorjai halászcéh csak a múlt század közepe táján alakult meg, mikor a pozsonyi már feloszlott. 8 Előbb nem találunk itt halászcéhet. A város régi jeg3'zőkönyvei legalább nem említik, sem Kisfaludy Zsigmond előbb említett történeti munkája, pedig Zsigmond király ideje óta beszél a somorjai céhekről. E halászcéhnek írásos emlékei nem maradtak napjainkra, eddig ugyanis nem ismeretesek. Egyedüli emléke a céh pecsétje. Ez annál inkább becses, mert magyar halászcéh-pecsét alig van. Még néhány egykorú fénykép akadt és céhcímer 9 az egyik somorj ai halászmesternél. Az itt közölt anyagot az egykor öreg céhbeli halászoktól szedtem össze 1936-ban. Elsősorban Khin István 76 éves somorjai halászmester közlése után adom. Emlékezete szerint a céhet a Khínek alakították meg Khin István apja Khin Károly és öregapja Khin Lőrinc céhmesterek voltak. A céh szabályait a pozsonyi halászok céhszabályai után készítették. 10 Itt szabadult fel egyik híres pozsonyi halászmester Glöckl Kristóf is, mert Pozsonyban már nem volt halászcéh. Ez a halászmester körülbelül 50 éve halt meg. A csallóközi halászok egy része ennek szállította a mázsás harcsákat, tokféléket, nagy süllőket nagy galócákat, mert ezeket otthon nem tudták eladni. A somorjai halászcéh emlékei a céhek eltörlése után (1872) elkallódtak. A tárgyakat eladták a régiségeket vásárló házalóknak, az iratokat pedig a céhládával, melyben tartották, beszolgáltatták a városi hatóságnak. A városi régi iratai között nem találhatók, lehet, hogy Pozsonyba kerültek a megyei levéltárba. A somorjai halászcéhbe tartoztak a gútori, szemeli, doborgazi, vajkai, bodaki, bakai halászok a somorjaiakon kívül. Önálló céh volt; más mint halász, nem tartozott bele (sok helyen több céh is egyesült, ha kevés volt a tag, ilyen vegyes céhbe főleg molnárok, hajósok léptek be (Pl. Ráckevén) saját gyűjtés). A céh élén állott a főcéhmester, mellette volt a bejárómester, aki helyettese volt, azért alcéhmesternek is hívták, ő hívta gyűlésbe a tagokat a behívó jellel, mely fából kifaragott pontyot ábrázolt. Ezt adta azután egyik halász a másiknak. Erről tudták meg, hogy céhgyűlés lesz. A kisgyülések napja szombat estére volt megállapítva. Azután következett rangban a szolgálómester a lakomák és ünnepek rendezője. Végül & jegyző. Ezek voltak a céh elöljárói. A céhládában tartotta a főcéhmester a legfontosabb iratokat és a céh pénzét. A pénz a tagdíjakból, büntetés fizetésből és adományokból gyűlt össze leginkább. Néha volt külön pénztáros is. A láda a főcéhmester lakásán őriztetett. A céhnek büntető 7. Hermann Ottó: A magyar halászat könyve. Budapest 1887. 4(51. 1. 8. Hogy mikor szűnt meg, pontosan nem tudjuk, csak annyit, hogy utolsó céhmestere 1853ban Oettzelberger Antal volt. (Saját gyűjtés) 9. Ez egy tükörponty képe volt berámázva. Megvolt a Csallóközi Múzeumban, de eltűnt. Valaki elvitte — 1945-ben. 10. A somorjai és a többi Felső — és Középső — Csallóköz halászai barátságos kapcsolatot tartottak a pozsonyi halászokkal, a legértékesebb halakat ezek révén értékesítették. Köztük több halkereskedő is akadt. A mázsás nagy halakat főleg Bécsbe vitték a piacra.
