A Közlekedési Múzeum Évkönyve 9. 1988-1992 (1994)

I. RÉSZ • A Közlekedési Múzeum gyűjteményeinek története 33 - Mészáros Mátyás: A Vasúti Rajztár gyűjteményei 83

MÉSZÁROS MÁTYÁS A Vasúti Rajztár gyűjteményei A Közlekedési Múzeum gyűjteményeinek egyik részéről, nevezetesen a műszaki rajz­gyűjteményről kevés szó esik. így volt az elmúlt időben, ami azzal is magyarázható, hogy a rajzok a szokásos könyvméreteknél jóval nagyobbak, így bemutatásuk, kezelésük nehe­zebb. Közrejátszott ebben, hogy a műszaki raj­zok iránti érdeklődési kör jóval szűkebb, mint az egyéb, közlekedéssel kapcsolatos témák iránti. A következőkben a Vasúti Rajztár mozdony­és kocsirajzgyűjteményéről, egyelőre ennek is egy részéről kívánunk rövid áttekintést adni az érdeklődés felkeltése és az ismeretek kezelhe­tőbb formában való biztosítása céljából. A rajz­tár anyaga a vasút fejlődésével együtt bővült, gyarapodott, és tartalmazza a kezdetektől már „ üzemben nem levő " járművek rajzait, amelye­ket gondos elődeinknek sikerült begyűjteni. A gyűjtemény több tízezer rajzból áll. Ezek igen értékesek, fontosságuk akkor igen nagy, ha régi mozdony vagy kocsi - legyen az modell vagy eredeti nagyságú jármű - elkészítésére vagy javítására kerül sor. Ezekhez a munkákhoz, amennyiben színvonalas, az eredetivel meg­egyező járművet akarunk előállítani, nélkülöz­hetetlen a rajz. Az emlékezet 80-100 éves járművek hely­reállításakor nem sokat ér, ennyi idő alatt a járműveket esetleg többször is átalakították, úgyhogy az eredeti állapot kihámozása rajzok nélkül lehetetlen. A műszaki rajzok meglétének akkor van jelentősége, amikor nagyobb nekibuzdulással több járművet kívánnak felújítani, mint tette a Magyar Államvasutak az utóbbi néhány évben. Ugyanez volt a helyzet az ezredéves kiállításra készülődve. Vajkay írja: „...Sajnos, hogy mint hazai vasútügyünk műszaki fejlődésének általá­ban, úgy különösen a forgalmi eszközök és ezek keretében a mozdonyok műszaki fejlődésének történelméről irodalommal alig rendelke­zünk". 1 Majd folytatja azzal, hogy az irattári anyag elkallódott, és a mozdonyok is - tegyük hozzá, a rajzaik is - végleg eltűntek. Minden bizonnyal nem volt jobb a helyzet a vasúti ko­csik esetében sem. A műszaki rajz fontosságára világít rá az egyik napilapban megjelent hír, amely szerint „...ipari rajzmúzeum nyílt meg Londonban, ahol különleges és fontos mérnöki terveket mu­tatnak be " 2 . Az előzőeken túlmenően ez a hír is indított arra, hogy beszámoljunk a Vasúti Rajztár egyik most összeállított gyűjteményéről, nevezetesen a Vasúti kocsik összeállítási és jellegrajzgyűjteményéről. Ez a gyűjtemény úgy keletkezett, hogy a rajztár rendezése során megtalált kocsi­összeállítási és jellegrajzokat külön kezdtük gyűjteni. A rajzok annak idején sokszorosítási eljárással több példányban készültek. Ez kettős előnnyel járt: - egyrészt kezdett kirajzolódni az a hatalmas munka, amelyet elődeink a vasúti járművek ter­vezésére, valamint a tervek és a beszerzett járművek nyilvántartására, javításának meg­szervezésére fordítottak, - másrészt ezek birtokában a folyó helyre­állítási munkákhoz egyértelmű és határozott 1 Vajkay: Mozdonyok a kiállításon, és a magyar mozdony története - 1898. Matekovits: 1896. évi ezredéves kiállítás eredménye. VIII. köt. 2 Magyar Nemzet, 1990. március 10. 83

Next

/
Oldalképek
Tartalom