Tanulmányok Budapest Múltjából 26. (1997)

TANULMÁNYOK - Zeidler Miklós: A Nemzeti Stadiontól a Népstadionig 9-87

ZEIDLER MIKLÓS A NEMZETI STADIONTÓL A NÉPSTADIONIG Bő negyven esztendő telt el a Nemzeti Stadion első vázlatterveinek megszületése és a Népstadion felépülése között. Az összetett városrendezési és épülettervezési feladat több építészgenerációnak mozgatta meg a fantáziáját. Négy évtized legismertebb (sport)építészei és városrendezési szakemberei tették meg javaslataikat a stadion elhelyezésére és fölépítésére, a pénzhiány, a kerületek vetélkedése és a vezető szervek véleménykülönbsége azonban mindvégig ott állt a megvalósítás útjában - így ez sokáig csupán az egymást váltó kormányok ígérete maradt. A második világháborút követő újjáépítési mozgalom, majd a politikai fordulat azután kedvező alkalmat teremtett a stadion felépítésére. Sem a Népstadionról, sem a megelőző tervekről nem született szakirodalmi összegzés, a korabeli sajtó és az építészeti irodalom azonban sűrűn foglalkozott a stadion kérdésével. Az építészeti tervanyag rajzok és leírások - részben hagyatékokkal került a Magyar Építészeti Múzeum, a Testnevelési és Sportmúzeum, a Kiscelli Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményébe, részben a hivatalos intézmények iratanyagával együtt az Országos Levéltárba és Budapest Főváros Levéltárába. Jelen tanulmány e forrásokra, a korabeli sajtóközleményekre és szakcikkekre, továbbá a Népstadion építésében közreműködő vagy akkoriban fontos tisztséget viselő építészek közléseire támaszkodik. Ezúton szeretnék köszönetet mondani Szabó Lajosnak (Testnevelési és Sportmúzeum), Bodnár Ilonának (Magyar Testnevelési Egyetem Könyvtára), Bánóci Zsuzsának és Beké Zsófiának (MTA Művészettörténeti Kutatóintézet), Hadik Andrásnak, Kaiser Annának és Prakfalvi Endrének (Magyar Építészeti Múzeum), Sarkady Jánosnénak (Kiscelli Múzeum), Orbán Líviának (Magyar Nemzeti Galéria), Fehérvári Zoltán és Vadas Ferenc művészettörténésznek, Ferkai András, Polónyi Károly és Preisich Gábor építésznek, legkivált pedig Borosnyay Pálnak, Gilyén Jenőnek és Harmos Zoltánnak, a Népstadion tervezőinek szíves segítségükért. Köszönettel tartozom továbbá a RS YLFF-MTA Alapítvány kutatási ösztöndíjáért. A KEZDETEK 1913. június 25-én, szerdán a lapok napihírei között szűkszavú közlemény tudatta, hogy „Andrássy Géza gróf és Múzsa Gyula országgyűlési képviselőket, a magyar olimpiai bizottság elnökeit a király vasárnap Schönbrunnban, a Budapesten létesítendő Stadion ügyében, kihallgatáson fogadta."

1 A sportügyekbenjáratos olvasó számára e hír azt jelentette, hogy a magyar főváros megkezdte a felkészülést az 1920. évi olimpiai játékok rendezésére. A magyar sport kezdettől fogva szerepelt az újkori játékokon, Kemény Ferenc személyében pedig az olimpiai mozgalomnak egyik alapító atyját és - Pierre de Coubertin báró után - talán leglelkesebb munkását adta. Éppen Kemény volt az, aki 1895-ben, a görög kormánynak az athéni játékok megrendezésével kapcsolatos kétségei láttán, Budapestet ajánlotta az első újkori olimpia színhelyéül. A magyar kormányhoz intézett előterjesztésére azonban csak fél év múlva kapott - elutasító

2 - választ, addigra pedig Jeórjiosz Avérof görög kereskedő saját vagyonából előteremtette a játékok költségeit. A dinamikusan fejlődő, büszke Budapest és a hazai sportbarátok azonban nem tettek le arról, hogy egyszer otthont adjanak 9