Tanulmányok Budapest Múltjából 14. (1961)

Fügedi Erik: Középkori magyar városprivilégiumok = Ungarische Stadtprivilegen im Mittelalter 17-107

helyeken lezajló vásárokról, sőt olyan helységeknek adományozott vásártartási jogról, ahol később semmiféle városi fejlődés nem következett be. Pleidell azt a helyes következetetést vonta le, hogy a vásártartás egymagában véve még nem volt elegendő a városi fejlődés megindításához. Gézavására hanyatlásával kapcsolatban Mályusz Elemér is hasonló eredményre jutott.

84 Ehhez csupán azt a paradoxonként hangzó megállapítást kell hozzátennünk, hogy bár a vásártartás egymagában nem elegendő a városfejlődéshez, vásár nélkül még sincs városi fejlődés. A magyar királyság első századából viszonylag igen kevés adat maradt fenn a vásárokra vonatkozólag, de ez a néhány adat is elégendő a legkorábbi viszonyok megvilágításához. Az a tény, hogy I. András király 1055-ben a somogyvári vásárvámot a tihanyi monostornak adományozta,

85 ugyan még nem mond sokat, de I. László és Kálmán törvényei már sokszor foglalkoznak a vásárokkal. Iyászló király törvényhozásának célja a lopások megakadályozása volt, azért arra törekedett, hogy az árucserét a vásárokra korlátozza.

86 A kereskedők ebben az időben megyéről megyére jártak, s üzleteiket a vásárokon kötötték meg.

87 Az üzletkötésnek tanúi voltak, sőt annak a bíró és a vámos (thelonearius) jelenlétében kellett megtörténnie.

88 Kumorovitz L

,. Bernát mutatott rá arra, hogy Kálmán király enyhítette I. László törvényeit, az üzletkötést — elsősorban zsidók és keresztények közt — cartula sigillata segítségével is lebonyolíthatták, ilyen esetben a bíró és a vámos jelenlétére nem volt szükség.

89 A vámos szerepe a külkereskedelemben azonban továbbra is fennmaradt. A thelonearius értelmezésénél László utódának, Kálmánnak törvénykönyve az irányadó. A 82. törvénycikk szerint az országból árut kivivő kereskedőktől a király és az ispán theloneariusé.nak. pecsétjét kell megkövetelni. Ugyanennek a törvénycikknek egy másik változatban fennmaradt címe nem theloneariusról, hanem tributariusról beszél,

90 a két személy nyilván azonos. A tributumról egyébként Kálmán törvénykönyvéből még azt is megtudjuk, hogy tizedköteles királyi jövedelem,

91 s hogy a teljes trihutum egyharmad része az ispánt illeti.

92 A trihutum tehát ebben az esetben azonos a trihutum fon'val

93 vagy a theloneum forival, a thelonearius pedig a király (t. regis) vagy az ispán (t. comitis) alkalmazottja, aki a vásárvámot behajtja. I. László és Kálmán törvényeiből világosan kiolvasható, hogy a vásár jog már a királyság első századában regálé jog volt, mint a feudális Európa többi államában.

94 A király biztosította a vásár békéjét, a vásárra menő és onnan távozó kereskedők személyének és árujának biztonságát, ellenszolgáltatásként ezért a vásáron vámot szedetett a kereskedőktől. A király a vásár feletti felügyeletet a megyésispán útján gyakorolta, a vásárvámot a király és az ispán vámosai szedték. Nem feladatunk annak a kérdésnek a vizsgálata, hogy mikor alakult ki ez a szervezet, elegendő itt annak a megállapítása, hogy már a XI. században tartottak vásárokat és a vásár engedélyezése a király joga volt.

95 A vásárregále kialakulásának következtében a XI—XII. században szinte kizárólag királyi vásárokról és a király kezében levő vásárvámokról beszélhetünk. III. Béla jövedelmének kimutatása állítja, hogy 29