Erdei Gyöngyi - Nagy Balázs szerk.: Változatok a történelemre, Tanulmányok Székely György tiszteletére (Monumenta Historica Budapestinensia 14. kötet Budapest, 2004)

Az újkor századai - LÉTAY MIKLÓS: Mozaik a Magyar Nemzeti Múzeum korai történetéből

se, és ennek szemlélőit a' belső látásra fel gerjessze, lehetetlen, hogy a' Városnak nagyobb Nemzeti fényt ne adjon, mint sem ha az egész Klastrom a' mint vagyon, lerontatodnék; Mert tsuppán a ' Klastromnak lerontásával a' Biztosság maga tzélját el nem éri, és ezen Piatznak adandó fény nem lé­szen tökélletes, ha tsak a' Paskál és Steinbach háza 20 is el nem töröltetik. De mivel ezeket meg venni és ki fizetni a' Városnak mostani nagy költségi nem engedik; szükséges az ékesítő Biztosság kívánságát más hasznosabb, alkalmatossabb és érdemesebb elöképezettel segíteni, és a' Felségnek kegyelmét ki nyerni, hogy a' fellyebb említett Klastrom a' Nemzeti Gyűjteményes Tárházra fordítódjon. Hogy pediglen ezen épületnek megváltoztatására azon pénzek, a' mellyek a' Nemzeti Gyűjteményes Tár Fenékjére 21 addig öszve szereztettek, és töke pénzre is már forditattván hasznot hajtanak el ne költödjenek, a' mellyek a' Tisztek és szolgák fize­tésekre, a' Magyar Tudós társaságnak felállítására, az épületnek fentartására, és annak belső elkészí­tésére, külömb féle dolgoknak meg szerzésekre, nem külömben könyvárusoknak, könyvkötőknek, Mester embereknek, és tűzi fára s.a.t. szüksége­sek, javasoltatik, hogy a' Füvészkert, a' mellynek birtokában a' Nemzeti Gyűjteményes Tár most valósággal vagyon, és semmi hasznot nem hoz, el adódjon. Ezen telek eladásából pár ezernél többet reménylenni lehet. Ha ezen pénz az épületre for­dítódik, hihető, hogy annak nagyobb része lábra ál, legfőképpen, ha Gömör Vármegye Bányáinak Birtokossai Hazai Szeretett által bőkezűségre felgerjesztődnek, és magok erejek szerént ezen épületett vassal segíteni élnem mulatják. - Hogy ha pedig ezen Javallat el nem fogadodik, bizonyára haszontalanak az eddig való gondoskodások, és bizonyos épület nélkül mindég tsak buzgó kíván­ságban maradunk. Mindazon által, nem hogy talán a' Szerviták a' magok tulajdonaiktól ezen javallás által meg­fosztatattni látzatassanak, szabadon maradván szá­mokra Pest városában lévő Telekeik, Tőkepénzeik és Hagyományaik, alkalmatossan azon épületben hellyeztetődhetnek, a' mellyet mostanában a Nemzeti Gyűjteményes Tár bir, azon kötelesség­gel, hogy a' közzel lévő Templomban 22 a' Pesti Királyi Universitas béli hiúságnak Isteni szolgá­lattal tartozzanak. Javallat az Ország Nemzeti Gyűjteményes Tarjának törvényes Tziméről. Legfőképpen szükséges, hogy valami hálaadatos­ságnak jelét ő Tsászári 's Királyi Főhertzegségének József Magyar Ország' Nádor Ispányának örökké való emlékezeteknek okáért adjunk, azon külö­nös Pártfogásáért és Kegyeiméjért, a' mellyel Nemzetünkhöz, Nyelvünkhöz, és a' Honnyi Literaturához viseltetett a' midőn 1 807^ Esztendőben a' Budai Ország Gyűlésen a' Magyar Nemzeti Gyűjteményes Tárnak felállítását a' Tettes 23 Nemes Karoknak és Rendeknek elő adni legjobb kimenetellel méltóztatott; a' mellynek ő maga egyedül és nem más vala a' szerzője, és javasolója, valamint a' Javallatnak IX. §-ból deák nyelven 25^ magyarban pedig 29^ lapon ki tetzik: Cuius summo in Nos, et Pátriám nostram amori, voluntati, desiderio, atque perspicaniae unice debentur, quae plagulis istis proposita sint. -Az ö hozzánk s Hazánkhoz való leg nagyobb sze­retetének, jó akaratjának, kívánságának és mélly által látásának egyedül mind azokat, a ' miket ezen levelekben olvasunk, tulaj donithatjuk s köszön­hetjük. - Valamint is a' maga Feltételét 1808^ Esztendő 8. Tzik: a' Tettes Karok, 's Rendeknek bőkezűségek által sokaknak reménységek felet tökélletességre hozta, ugy az O fáradhatattlan és kimagyarázhatattlan gondoskodásának köszönhet­jük, hogy olly rövid üdő alatt ezen Intézet napról napra nagyobb előmeneteleket tett, és tészen, ugy Steinbach Ferenc jegyző háza a mai Régiposta utca 15., ill. Váci utca 13. szám alatti saroképület volt, ezért lehet, hogy említése tévedés vagy előttünk ismeretlen tényen alapszik. (Kunits Mihály: Topographische Beschreibung der Königreiches Ungarn. Pest, 1824.; Patacsich J.: Szabad Királyi i.m.; Pest szab. Kir... Házjegyzéke i. m.; Pest város topográfiai mutatója, i.m.) „Pénzalap" értelemben használva e szövegben Ld. a 10. jegyzetben Tekintetes

Next

/
Oldalképek
Tartalom