Budapest Régiségei 18. (1958)
TANULMÁNYOK - Mályusz Elemér: Az izmaelita pénzverőjegyek kérdéséhez 301-311
már nagykorú. 32 Himfi Benedekkel való kapcsolata nem nyújt közelebbi támpontot, mivel a bán 1381-ben halt meg 33 s így a terminus ante quem csaknem egybeesik 1382-i kamaraispánságával. Ha öregségére vonatkoztatjuk is 1408-i mentegetőzését, hogy azért válaszol röviden, mert nehezére esik az írás ós olvasás, akkor sem igen lehet I. Lajos uralkodásának utolsó évtizedénél korábbra tenni magyarországi megtelepedését. Nem izmaelita eredetű az a Szerecsen Jakab kamaraispán sem, akinek vereteit a szerecsen fejet ábrázoló pénzverőjegy alapján oly könnyű felismerni. Páduai származású volt. Hazai oklevelek nem mondják meg, honnan származott, László nápolyi király azonban 1393-ban Páduai Szaracén mesternek nevezte. Az azonosságot kétségtelenné teszi László további kijelentése, amely szerint halála után Cherso és Ossero szigetek testvére, Páduai János tulajdonába kerültek. 34 Működése I. Lajos korára esik s szinte egy generációval megelőzi említett testvére, Bernhardinak a kamaraispánságban társa, szereplését. A vagyont még ő, az idősebb testvér szerezte. Feleségével, aki Hont megyei nemes családból származott, itteni birtokokat kapott, 35 Lajos királytól az adriai Cherso és Ossero szigeteket nyerte adományul, 36 s ő vásárolta meg azt a két utcára néző budai házat, amelyet a kortársak mint Szerecsen Nagyházat emlegettek. 37 A Somogy megyei Mesztegnyő mezőváros megszerzése azonban, amelyről a család a XV. században a nemességbe beolvadva nevezte magát, a fiatalabb testvér nevéhez fűződik. Ez 1397-ben Páduai Athowval együtt bérbe vette Garai Miklós bántól a Pago szigeten levő és a zengi sókamarát, valamint a dalmáciai harmincadot. A nagyméretű vállalkozás nem sikerült, a két tőkés 6383 aranyforinttal adós maradt. Az összegből Mesztegnyőit 4800 aranyforint terhelte. Kötelezvényt adott, hogy három részletben megfizeti tartozását s vállalta, hogy mulasztása esetén ez kétszeresére fog emelkedni. 38 Nehéz helyzetében megvált a két adriai szigettől is s elcserélte azokat Zsigmonddal Tolna megyei birtokokért. 39 Kétségtelenül Garai kívánságára történt a csere, ő vetett szemet a szigetekre, amelyeket, királyi adománylevelet szerezve, azonnal birtokába is vett. 40 A tartozást mindez nem érintette, csak haladékot biztosított. Garai tehát várt 1399-ig, s bár ekkor perre vitte az ügyet, még mindig nem siettette a döntést. Csak amikor már meghalt Mesztegnyői, hozatta meg 1402-ben az ítéletet annak fiai ellen, köteleztetve őket, hogy eredeti tartozásuk kétszeresét, 9600 aranyforintot fizessenek neki. 41 Az összeg túlontúl nagy volt ahhoz, hogy a pénzügyletekkel és gazdasági tevékenységgel felhagyó, feudalizálódó család előteremtse. A kérdést végül is úgy oldották meg, hogy a Mesztegnyőiek eladták budai házukat Garainak 10100 aranyforintért. 42 Nem hisszük, hogy valóságos adás-vétel történt, még ha ezt is mondja a róla szóló oklevél. A házárak közt egyedülállóan óriási összeg 43 tehát nem valóságos értéket fejez ki, bármily hatalmas volt a Szerecsen Nagyház, hanem egy súlyos adóssági ügy likvidálását. Azt hisszük, a Mesztegnyői-—Garai-ügyhöz hasonló oka lehetett Kanizsai Jánosnak, amiért Bernhardi házáért 1393-ban oly összeget fizetett, amely egyáltalán nem volt arányban annak jövedelmezőségével. Tévednénk azonban, ha azt hinnők, hogy a pénzemberek gyurak általában szemben állottak egymással. Vagyonszerző útjaikon együtt haladtak, vállalkozásaik túlnyomó többsége kedvező eredménnyel zárult, s csak akkor, ha nem sikerült az üzlet, fizettek a vesztes polgárok óvatos társaiknak. Bár arra is van példánk, hogy az előkelők maguk is részt vállaltak a kockázatból. Éppen Mesztegnyői esete bizonyítja ezt. Mint említettük, 1397-ben Páduai Athowval közös vállalkozásának kudarca után a 6383 aranyforint tartozásból 4800 forint megfizetésére kötelezte magát. Azt gondolnánk, hogy a fennmaradó csaknem 1600 forint Páduaira hárult. Méltán lepődhetünk meg, hogy helyette Szepesi János zágrábi püspök, egyszersmind királyi titkos kancellár vállalta magára Garaival szemben az összegnek három, ÖSS 1 ^ aranyforintos részletben való megfizetését. 44 A kancellárt bizonyára nem jószíve indította arra, hogy Mesztegnyői segítségére siessen. Sokkal valószínűbb, hogy az üzletben is negyedrészig érdekelve volt s ha az nyereséggel végződik, ma nem is sejtenénk, hogy része volt benne. A vállalkozóknak csak hasznukra lehetett, ha részeltették a nyereségből az előkelőket. Ily érdekközösség nélkül éppen Szepesi János 1396-ban mint dalmát-horvát királyi helytartó aligha döntött volna el éppen Mesztegnyői János javára egy rendkívül fontos pert s kötelezte volna földesuruk iránti engedelmességre Cherso és Ossero szigetek lakóit, akik nemességükre ~0 Budapest régiségei 305
