Képviselőházi napló, 1935. I. kötet • 1935. április 29. - 1935. május 25.

Ülésnapok - 1935-19

Az országgyűlés képviselőházának 19. tói, hogy önnönmagukban belső, organikus egységet teremtsenek, mint nemzetek és mint nemzetek a maguk belső vertikális felépítése után keressék és találják meg egy nemesebb és jobb nemzetköziség útját Európában. (Buehinger Manó: Szóval nemzetköziség!) Az úgynevezett túlzó nacionalizmus, amelyre az urak hivatkoznak, ennek a nagy átalakulásnak a lázából született, de ilyen kilengések nélkül nincs új születés, nines a világnak új formálódása. Mi, amikor az új világ mellett állástfoglalunk, nem a szélsőséges kilengéseket óhajtjuk, hanem a becsületes magot, irányt és a haladást. A pénzügyi, gazdasági programot, azt, amit a költségvetés alapján ismertetni óhajtok, a részletes vita folyamán fogom elmondani. Anynyit óhajtok most csupán hozzátenni fejtegetéseimhez, hogy a modern parlamentekben és a mai politikában az egyéni állásfoglalás nem a kormányzatoknak, vagy pártoknak ez, vagy amaz intézkedése alapján történik. Mindenki, aki politikailag iskolázott, vagy aki politikailag meggyőződéssel rendelkezik, valamelyes irányzathoz, vagy világnézethez csatlakozik hozzá és ettől az irányzattól, ettől a világnézettől, a kormányzatnak vagy a saját maga pártjának kisebb-nagyobb tévedései, vagy a kormányzatnak, vagy pártjának az ő saját egyéni felfogásával összeütköző kisebb-nagyobb különségei, eltéríteni nem tudják. En ennek a jobboldali összetartozandóságnak az érdekében, a jobboldali front kialakulásáról vallott meggyőződé; semben és abban a hitemben, hogy ez az új kormányzat Magyarországot jobb utakra, demokratikusabb, népileg demokratikusabb utakra el tudja vezetni, a költségvetést megszavazom. {Elénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: vitéz Galánthay-Glock Tivadar képviselő urat illeti a szó. vitéz Galánthay-Glock Tivadar: Nagyméltóságú Miniszterelnök TTr! Igen tisztelt Ház! (Halljuk! Halljuk! — Felkiáltások balfelől: Mi ez? Csak a Házat szokás megszólítani! — Elnök csenget.) Ami a költségvetést illeti, részben csatlakozom Eckhardt Tibor képviselőtársam és pártelnököm bírálatához és ezért ismétlésekbe bocsátkozni nem akarok. Ebbe a körbe^ tartozik a hosszúlejáratú kölcsönök javasolása, a pénzintézetek visszaterelése eredeti hivatásukhoz, az adósságrendezés kérdése, a kamatuzsora helyett 3Iviselhető kamat, új hitelrendszer és a valutaspekulációk megszüntetése. (Az elnöki széket vitéz Bobory György foglalja el.) Egyébként elismerem azt a lázas munkát, amely -a költségvetés megszerkesztése körül végbement és be kell ismernem, hogy a pénzügyminiszternek a rendelkezésére álló adottságok mellett legnagyobb iparkodása ellenére sem állott fenn annak a lehetősége, hogy az új költségvetés nagy, reformalkotó meglepetéseket hozzon. Nem maradt tehát más, mint az egykori osztrák államférfi, gróf Taafe kijelentése szerint a Weiter wursten. Az a régi mederben folytatott küzködés azonban azt jelenti, hogy a defláció által teremtett hátrányos állapotban tovább fogunk vergődni. Csonka-Magyarországon 8 millió lakos mellett össze-vissza csak 300 millió pengő van forgalomban, ami azt jelenti, hogy egy fejre átlag körülbelül 36 pengő esik, ellentétben Franciaországgal, ahol a fejkvóta KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ I. ülése Í935 május Ê4-ên, pénteken. 43a 480 pengő. Ezek a számok világosan megmagyarázzák, hogy miért stagnál minden gazdaisági megmozdulás. A defláció nem új dolog. Volt defláció már a süllyedő római császárság korában is. Éppúgy, mint ma Európában, akkor is a középgazdaság és a kisgazdaság a túladózás és az adóssággal való túlterhéltetés miatt nem tudta továbbvezetni a gazdálkodását és a szomszéd barbárokhoz szökött. Ezzel természetesen aláásták a rómaiak még meglévő ellentálló képességét és a bukás elkerülhetetlen volt. A defláció akkor természetesen nem a bankok révén történt, hanem, a római birodalomban mutatkozó nyugtalanságok következtében a keleti államokba, Perzsiába és Indiába menekült a pénz és-— ami minket is nagyon érdekel — Attila hadi kincstárába. Egyébként a császároknál és a helytartóknál még voltak pénzgyüjtőhelyek, a nép kezéből azonban kisiklott a pénz. Akit különben érdekel a római kor és Attila szerepe, annak igen ajánlom Pékár Gyula t. képviselőtársunk Attila című kiváló művét, amelyben erre a k orr a^ vonatkozólag nagyon részletes leírást találunk és ha elolvassuk, csodálkozunk, hogy az a kor sok tekintetben mennyire hasonlít a mai élethez. Ez a pénzszűke és a velejáró bajok azonban egy különösen szomorú mellékjelenséget hoztak magukkal és ez az öngyilkosságok kétségbeejtően nagy száma. Csak Budapesten naponta átlag 5—10 Öngyilkossági kísérlet történik, főképpen gazdasági okoknál fogva. Éppen most egy éve, hogy a Pesti Hirlap genfi megállapításra jelentette, hogy a békekötések óta a civilizált államokban körülbelül 10 millió ember lett öngyilkos. így tehát világos, hogy ma a defetista ábrázat alatt uralkodó plutokrácia zsarnok uralma több emhert Öl meg, mint amenynyit megölt a világháború. En tehát feljogosítva érzem magam arra, hogy a világnak ezeket a pénzzsarnofcait itt a magyar parlament padjaiból tetemre hívjam az öngyilkosok hulláinak hekatombái elé. De minket is érhet az a isor, hogy idehívnak, ha közömbösen napirendre térünk azok felett a kivezető utak felett, amelyek gazdasági életünk javulásához vezetnek. É11 a magyar hercegprímás által hirdetett kollektív felelősség álláspontján vagyok, amely szerint a kereszténység összességének felelősséget kell éreznie^azért, ami embertársaival történik. Ez a felelősségérzet sugallta nekem, hogy ezt a felszólítást intézzem. E felelősségérzet alatt láttam régi katonák gazdasági hanyatlását és azért tettem tanulmány tárgyává Európa és Amerika gazdasági történetét, hogy megtaláljam a kivezető utat, amely szükséges ahhoz, hogy éppen az én katonáim helyzetén javíthassak. Hiszen akkor, amikor a mi kisgazdáinknak segítünk, amikor olyan segédeszközökkel vonulunk fel, amelyek az ő javukat szolgálják, ezzel szolgáljuk Magyarország egész népét, minden társadalmi rétegét. Itt elsőhelyen áll a pénzszűke leküzdése a fizetési eszközök olyan szaporítása révén, amely sem inflációval, sem devalvációval nem jár. Általában az a vélemény uralkodott, hogy ezt a kérdést csak a külfölddel egyetértésben oldhatjuk meg. Ezzel szemben azonban a Népszövetség állást foglalt, kijelentvén, hogy semmiféle közösségbe bele nem megy, minden ország rendezze a gazdasági kérdéseit saját érdeke szerint. Viszont itt van a Népszövetség aranybizottságának 1928 júliusi jelentése, amely szerint 65