Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXV. kötet • 1925. október 14. - 1925. november 6.

Ülésnapok - 1922-462

â?6 A nemzetgyűlés 462. ülése 1925. intézését. És erre az időre kell, hogy készen álljon az a programm, amelyet megvalósítani óhajtunk. Ennek a programmnak éle nem a többi társadalmi osztályok ellen irányul, hanem jótékony kiegyenlítést akar létrehozni, mert véleményünk szerint az állam feladata nem a véleményszabadság elnyomása, hanem lehetőleg egyenlő versenyfeltételek biztositása. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Ezekből a princípiumokból kiindulva, szociális programmot próbálok felállítani, szociális követelményeket próbálok megszabni, ideszámítva a kultúrterületeket is, mindig gondosan ügyelve arra, hogy amit kívánok, az az állam jelenlegi gazdasági helyzetében is megvalósítható legyen (Helyeslés a középen.) és olyan, amelynek tárgyilagosságáért a politikai és erkölcsi felelősséget is vállalni merem. T. Nemzetgyűlés ! A népességről való gondoskodásnak a születéssel kell kezdődnie. Ha az anyát, a dolgozni kényszerülő anyát a terhes munka alól felmentjük, ezzel a magzat ápolását már a terhesség ideje alatt is lehetővé tesszük. Ez a felmentés természetszerűleg nem történhetik másképen, mintha a dolgozó nőt a legteljesebb mértékben rekompenzáljuk munkabérveszteségeiért, aminek megvalósítási lehetőségei a szociális biztosítás keretében adva vannak. A szociális biztositás terheit Magyarországon tudvalevőleg az érdekeltek közvetlenül fedezik. Az állam csak az Országos Munkáspénztár igazgatási költségeit viseli, ezen igazgatási költségek változatlanul hagyása vagy csak jelentéktelen felemelése lehetővé tenné a terhes anyák tökéletesebb védelmét, mint ahogy az ma fennáll, bár a félreértések elkerülése végett mindjárt leszögezem, hogy nem tartom közérdekű megoldásnak azt, hogy az állam e szociális biztosítás dologi terheihez hozzá nem járul. A guvernementálizmus önmérsékletét követelő szelleme az, amely a terhes anya védelmét és felmentését a munkaadó és a munkavállaló hozzájárulásával akarja biztosítani. Ennél a kérdésnél anélkül, hogy továbbmenőleg rámutatnék a megoldási lehetőségekre, egy határozati javaslatot nyújtok be (olvassa) : »A nemzetgyűlés utasítsa a népjóléti ministert, hogy a külföldi szociálpolitikai törvényhozás idevonatkozó eredményeire való tekintettel terjesszen elő törvényjavaslatot az anyasági biztositásról, amellyel a szülés előtt két hónappal és utána is két hónapos fizetéses szabadságot biztosit a dolgozó anyáknak.« (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon. — Klárik Ferenc : Nemzeti érdek !) A megszületett gyermek első idejének biztosítására Magyarországon valóban vannak kórházak és szülőotthonok. Ezek a kórházak, az egyetemieket kivéve, a községek és magánintézmények tulajdonában vannak. E kórházak kibővítése, korszerű felszerelése par excellence állami feladat volna. Sajnálattal látom azonban, hogy ennek a feladatnak minél teljesebb átvállalása helyett az országos betegápolási költségeknek a községekre való áthárítását látjuk, ami a jövőre vonatkozólag azt jelenti, hogy azt a liberalizmust, amelyet Budapest székesfővásos a betegek és elsősorban a szülő nők felvétele tekintetében tanúsított, kényszerű rigorozitás, illetőségi vexaturák fogják felváltani és számolnunk kell a jövőben azzal, hogy a kórházak bezárt kapui előtt utcai szüléseknek leszünk szemtanúi, számolnunk kell azzal, hogy a nyirkos, salétromos proletárlakásokban tudatlan szomszédasszony, vagy titokban oklevél nélkül működő kuruzsló bábaasszony közbenjöttével rendszerint tragikus kimenetelű szülések fognak történni. Azt hiszem, hogy ezt semmiféle hatalmi rendszer nem akarja, nein akarhatja. Meg kell tehát találni a módját annak, hogy az idegen illetőséggüek betegápolási költségét az állam viselje. De ennél messzebb menve, meg kell találni a módját évi november hó 6-án, pénteken. | annak is, hogy a kórházak és a szülő otthonok I száma Budapesten épugy, mint a még sokkal elhanyagoltabb vidéken, megfelelő módon szaporittassék. Különösen a magyar közegészségügy szempontjából szükségesnek tartom, hogy amint a Stefánia-szövetség behálózza az országot a maga anya- és csecsemő védő dispanzereivel, legalábbis ilyen mértékben hálóztassék be az ország tüdőbeteg dispanzer ékkel, a mindinkább növekvő tüdőbajosok kezelésére és azért, hogy ezeket a tüdőbajosokat megfelelő kioktatással ellátva a még egészségeseket megvédjék a betegség továbbterjedésétől. Amikor a kormányzat részéről keserves feljajdulások hangzanak el az egyke miatt, amikor a dunántúli református egyházkerület közgyűlésén mélyen átérzett tragikummal jelentette ki az egyik felszólaló, hogy a Dunántúl száz év múlva kihalnak a protestánsok, akkor nem lehet semmi akadálya annak, hogy egy progreszsziv alapon kivetett gyermektelenségi vagy csecsemővédő-adóból fedezzék az anya- és csecsemővédő intézetek kiadásait. (Láng János : Ugy van ! Ebben igaza van- ! Nagyon helyes ! Akinek nincs gyermeke, az fizessen ! Aki nem nősül meg, vagy nem megy férjhez, az is fizessen ! Mindenki fizessen, aki nem nevel gyermekeket ! Nagyon melegen pártolom ! Én is fel fogok szólalni ebben az értelemben ! — Helyeslés balfelől. — Elnök csenget) A csecsemővédelem kérdésénél kell, hogy mindnyájunkat megdöbbentsen az a közel 20%-os aranyszám, amelyet a költségvetés indokolása elibénk tár. Minden megbecsülésemmel és tiszteletemmel meghajlom a Stefánia-szövetség munkája előtt, amely sok szeretettel és hozzáértéssel végzi az anya- és csecsemővédelem ügyét, mégis azt kell mondanom, hogy ezt az eminenter fajvédelmi kérdést nem szabad a magánjótékonyság labilis alapjaira felépíteni (Ugy van ! a szélsőbaloldalon. — Klárik Ferenc : Ez állami feladat és kötelesség !), annál kevésbé, mert az állami anya- és csecsemővédelemnek módjában van a közigazgatás egész apparátusát ennek a munkának szolgálatába állítani. Ez a körülmény bizonnyal emelni fogja a védelem által végrehajtandóknak és foganatositandóknak ítélt intézkedések hatékonyságát, mert hiszen tudvalevő, hogy a közigazgatás ma olyan hatalom Magyarországon, főleg a vidéken, hogyha feladatát szociális szellemben fogja fel, ha politizáló és leventéző főszolgabírók helyett Deák Ferenc puritán táblabiró-tipusa kerül uralomra a vármegyei közigazgatásban, akkor ez minden valószínűség szerint a nagyszabású szociális alkotások lehetőségeit nyitja meg. A gyermek első esztendején túlhaladva, a közoktatási probléma körébe kerül. A költségvetés szerint is, egyéb javaslatok szerint is, a kultuszminister ur meg akarja szüntetni az Alföld jelenlegi iskolázatlanságát és a túlzsúfolt iskolák mellé uj tantermeket akar létesíteni, ugy hogy ha ez a programm több esztendőn keresztül és kellő kiszélesítés mellett folytatódik, remény van arra, hogy a négy esztendős elemi iskola helyiségkérdései meg fognak oldatni. Nincs ellenben megoldva az oktatás szellemének kérdése. (Kabók Lajos : Bizony nincs !) A magyar néptanítói kar elismerésreméltó an igyekszik mostoha gazdasági viszonyai között is az ismereteket közölni. A sajnálatos csak az, hogy az objektiv ismereteken kivül semmi energiát nem fordítanak a gyermek lelkének kellő és helyes irányban való előkészítésére. Valláserkölcsi nevelést hirdet az állam, azt követeli az iskolától, de a vallásnak és az erkölcsnek azt a legkardinálisabb pontját, hogy »ne ölj !«, nem tanitják az iskolában azzal a buzgalommal, amellyel azt tanítani kellene. A 30 millió magyar fantazmagóriájának végzetes poli-